FFT: tíz nagy belső viszály a futballban

FFT/B. Z.FFT/B. Z.
2021.04.11. 12:43
„Néha” a futballistáknál is elszakad a cérna... A FourFourTwo magazin tíz emlékezetes esetet gyűjtött össze a futballtörténelemből.

Ízelítő a gyűjteményből:

Hey, Teddy, Teddy...

„Azt gondoltam, majd ezt mondja, »Sok sikert, Coley!«, vagy valami ilyesmit – emlékszik vissza Andy Cole első angol válogatottságára, amikor 1995 márciusában az Uruguay elleni 0–0 alkalmával a 71. percben beállt Teddy Sheringham helyére. – Ehelyett simán elsétált mellettem.” Amikor két évvel később Sheringham a Manchester Unitedhoz igazolt, Cole még mindig dühös volt rá. „Soha egy szót sem beszéltünk egymással – mondja Cole. – Számomra tizenöt évig nem is létezett.”

Se veled, se nélküled

Annak idején éveken keresztül figyelhettük a két német kapus, Oliver Kahn és Jens Lehmann szájkaratéját a sajtóban. Kahn 2003-ban az akkor 22 éves modell, Varena Kerth kedvéért elhagyta feleségét és gyermekét, a németek második számú kapusának pedig feltétlenül kommentálnia kellett az esetet. „Kahn egy kicsit fiatal a kapuzárási pánikhoz, nem? – poénkodott Lehmann. – Legközelebb talán fülbevalót is belövet.” Lehmann arra is célozgatott, hogy Kahn fejében „nem stimmel valami”. Kahn bizonyára nem a szavak embere, mert az egészre csak annyit válaszolt, hogy „Lehmann egy seggfej”.

Adebayor bepöccen

„Azért játszom, mert te szart sem érsz” – mondta az Arsenal csatára, Emmanuel Adebayor csapattársának, Nicklas Bendtnernek a Carling-kupa 2008-as elődöntőjében, amikor 5–1-re égtek a Spurs ellen. Adebayor később azt állította, a dán bemutatott neki, amiért a togói felpofozta. Ők ketten sosem jöttek ki jól, főleg azért, mert Bendtner rendszeresen gúnyt űzött a klub szabályából, amely szerint senki nem léphet utcai cipőben az Arsenal öltözőjébe. „Szeretem a rendet” – mondta erre a togói.

A teljes cikk elolvasható a FourFourTwo.hu-n, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

Giorgi Lazarasvili: Kerkez Milos felfutásai nagy gondot okoztak Grúziának; Pupp Réka: Bízom benne, hogy a versenynapon összeáll a kép

E-újság
2026.10.04. 00:11

1 árva pontunk van; Az ukrán gólkirály nem koporsóban, de sérülten jött meg a frontról

E-újság
2026.09.29. 23:40

Pontja már van a válogatottnak, gólja még nincs; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2026.09.28. 23:50

Mínusz 30 gól: Varga után Sallai is megsérült; Fogta, vagy nem fogta? Vitatott ferencvárosi egyenlítés

E-újság
2026.09.21. 23:20

Rácz László nyugodtan viseli a háborút; Bárány lehet az adu ász?

E-újság
2026.09.20. 23:57

Tóth Balázs a No. 1; Corbu Máriusz: Glasgow-ban rendben leszünk

E-újság
2026.09.14. 23:35

Szoboszlai a BL-ben: gól és győzelem; női kosarasok: Ide nekünk az oroszlánt is!

E-újság
2026.09.10. 00:07

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
2026.09.03. 23:47