Felkészülés: a brazil-angolt nem rendezhetik a Maracanában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.30. 22:43
Egy helyi bíróság határozata alapján jelen állás szerint a Maracana Stadionban nem rendezhetik meg június 2-án, vasárnap a Brazília–Anglia felkészülési labdarúgó-mérkőzést. Az indoklás szerint a frissen felújított legendás létesítmény nem felel meg a biztonsági előírásoknak.
Adriana Costa dos Santos bírónő közleménye szerint eddig nem hajtották végre azokat az intézkedéseket, amelyekkel a stadiont biztonságosnak lehetne nyilvánítani. A Brazil Labdarúgó-szövetség és a helyi szervezőbizottság minden olyan mérkőzés után bírságra számíthat, amelyet a kötelező engedélyek megléte nélkül rendeznek meg az áprilisban átadott Maracanában.Az eset igen kellemetlenül érintheti a brazilokat, hiszen június 15-én kezdődik a Konföderációs-kupa, amelynek egyik helyszíne a Maracana lenne.A legendás stadion körül még most is rengeteg építési törmelék található, így pedig nem adhat otthont egy olyan tömegeket vonzó eseménynek, mint a brazil–angol futballmeccs.A találkozót nem törölték, de hogy mikor és hol rendezik meg, az jelen pillanatban még erősen kérdéses.
Legfrissebb hírek

Carlo Ancelotti: Hetven játékosnak lesz esélye, hogy világbajnoki kerettag legyen

Foci vb 2026
2025.06.11. 12:00

Brazília Ancelotti első hazai meccsén juthat ki a vb-re

Foci vb 2026
2025.06.10. 08:25

Davide Ancelotti követi apját a brazil válogatotthoz

Minden más foci
2025.06.07. 11:53

Ancelotti megnevezte utódját, akiben szerinte minden megvan, ami a Real vezetéséhez szükséges

Spanyol labdarúgás
2025.05.23. 17:54

Kaká: Készen állok rá, hogy segítsek Brazíliának

Minden más foci
2025.05.20. 13:13

Kaká lehet Ancelotti segítője a brazil válogatottnál – sajtóhír

Minden más foci
2025.05.14. 09:59

A brazil szövetség bejelentette Carlo Ancelotti érkezését – hivatalos

Minden más foci
2025.05.12. 16:21

Abel Ferreira lehet a brazil szövetségi kapitány

Minden más foci
2025.05.03. 09:27
Ezek is érdekelhetik