Edzősors: Michael Borist menesztették Prosser együttesétől

Vágólapra másolva!
2021.11.01. 21:41
null
Michael Borist menesztették dán csapatától (Fotó: Földi Imre)
A dán labdarúgó-bajnokságban elért gyenge eredményekre hivatkozva a SönderjyskE vezetősége menesztette a korábban Magyarországon is dolgozó Michael Borist – áll a klub közleményében.

 

Michael Borist még a magyar válogatott akkori sportigazgatója – és későbbi szövetségi kapitánya –, Bernd Storck hozatta Magyarországra, ahol az U19-es és az U21-es válogatottat is irányította, majd 2019 júniusában kinevezték az MTK Budapest vezetőedzőjének.

A 46 esztendős német tréner 2021 májusában távozott az MTK-tól. Boris irányításával előbb feljutott a csapat az élvonalba, a 2020–2021-es idényben pedig a 7. helyen végzett az NB I-ben. Összesen 74 tétmeccsen irányította az MTK-t, 40-szer győzött, 15-ször döntetlent játszott, 19-szer pedig kikapott a vezetésével az együttes.

Legutóbbi klubját 2021 júliusában kapta kézhez egy két évre szóló megállapodás fejében, de a SönderjyskE történetének első külföldi szakvezetőjét hétfőn menesztették az utóbbi idők gyenge eredményeire hivatkozva – három meccsel a téli szünet előtt kilenc pontot szerezve az osztályozót jelentő utolsó előtti helyen tanyázik a csapat.

„Michael Boris jó képességű, nagyszerű személyiségű edző, de a kvalitását nem bizonyította nálunk. Köszönjük, hogy itt volt, és a legjobbakat kívánjuk neki” – mondta Jonas Lygaard ügyvezető igazgató.

Ameddig nem találják meg a német szakember végleges helyettesét, a klub másodedzője, a korábbi dán válogatott Simon Poulsen trenírozza a csapatot.

A klub játékosa Prosser Dániel is, akit Boris közbenjárásával vettek kölcsön az MTK-tól.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik