A sikeredző állásába került a Köbenhavn pocsék idénye, Schäferék korábbi mestere váltja

M. B.M. B.
2026.03.30. 13:05
null
Bo Svensson a Köbenhavn új mestere (Fotó: Andreas Højberg/FCK Media)
Edzőt váltott a dán élvonalban címvédő, de jelenleg csak az alsóházi rájátszásban szereplő FC Köbenhavn.

A fővárosi együttes még vasárnap közölte a hivatalos honlapján, hogy közös megegyezéssel távozik a csapatot 2022 szeptembere óta irányító Jacob Neestrup. A 38 éves dán szakember három és fél éves regnálása alatt két bajnoki címet, illetve kupagyőzelmet ünnepelhetett az „oroszlánok” élén, de a jelenlegi idényben látványosan visszaesett a csapat teljesítménye, s az FCK már a címvédés esélye nélkül, a bajnokság alsóházi rájátszásában szerepel. Neestrup 183 tétmeccsen 98 győzelmet, 39 döntetlent és 46 vereséget könyvelhetett el a Köbenhavn élén.

A távozó trénert, honfitársa, Bo Svensson váltja a kispadon – ezt hétfőn jelentette be a klub. A 46 éves szakembernek (aki korábban futballozott a Köbenhavnban) ez az első edzői megbízatása hazájában, ezt megelőzően a német Mainz és az osztrák Salzburg utánpótlásában dolgozott, majd a felnőttek szintjén a Mainzot, majd rövid ideig a Schäfer Andrást foglalkoztató Union Berlint irányította. Svensson szerződésének hosszát a klub nem közölte. 

 

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
Tegnap, 19:50

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
Tegnap, 16:57

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:37

Az FC Köbenhavn ideális átmenet az NB I és az elit ligák között

Légiósok
2026.08.08. 09:10

Szambafoci a szaunában – sajtószemle a DVSC és az ETO FC meccse után

Európa-konferencialiga
2026.08.07. 08:24

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Videók: öngóllal kapott ki az ETO; a Köbenhavn három gólig jutott Debrecenben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50