R. B. 2021.05.18 08:41 Frissítve: 2021.05.18 08:44

NB I: Michael Boris távozik az MTK-tól – hivatalos

Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport Online értesülése, a labdarúgó NB I-ben szereplő MTK a hivatalos honlapján megerősítette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Michael Boris vezetőedzővel.

Michael Boris két év után távozik a kék-fehérektől (Fotó: Földi Imre)

 

A korábban a magyar U21-es válogatottnál is dolgozó Michael Boris két éve érkezett az akkor még NB II-es MTK-hoz, majd az irányításával előbb feljutott a csapat az élvonalba, a 2020–2021-es idényben pedig a 7. helyen végzett az NB I-ben. A két idényben összesen 74 tétmeccsen irányította az MTK-t, 40-szer győzött, 15-ször döntetlent játszott, 19-szer pedig kikapott a vezetésével az együttes.

A fővárosi klub közleményében az áll, az együttesnek új impulzusokra van szüksége, ezért a következő idényt új vezetőedzővel kezdi meg a csapat. A következő néhány napban eldől, ki lesz Boris utódja.

2021.06.22 11:52:26

Labdarúgó NB I HEGYI TAMÁS

„Itthon maradni? Megvallom, nagy kedvem volna. De az életem úgy alakult, hogy csak a sport köt Budapesthez.”

2021.06.20 16:43:48

Labdarúgó NB I BACSKAI JÁNOS

A nagyon jó erőkből álló Legiát 2–0-ra verte meg a tartalékos Stöger-csapat a németországi edzőtáborozás közben.

2021.06.13 23:16:43

Labdarúgó NB I BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Olyan országban élünk, amelyben a klubtörténeti sikerek sem jelentik automatikusan azt, hogy a futballedző megtarthatja az állását és építheti tovább eredményesen, amit elkezdett.

2021.06.09 21:15:35

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Habitusához közelebb áll, hogy a bajnoki címért küzd.