DAC: Dárdai Pál, Adrián Gula és Nestor El Maestro is szóba került

Vágólapra másolva!
2022.06.11. 09:32
null
A héten Adrián Gulával tárgyalt a DAC vezetősége (Fotó: archív)
Dárdai Pál, Adrián Gula, Nestor El Maestro? Dunaszerdahelyen még találgatják, hogy ki lesz a DAC új vezetőedzője.

 

Kivel kezdi hétfőn a felkészülést a DAC az új idényre? Hivatalosan egyelőre még nem ismert, ki lesz Joao Janeiro utódja. A klub egyelőre annyit közölt, hogy nem igaz a híresztelés, miszerint Vladimír Weiss aláírt volna, a volt Slovan-edző lapunk információi alapján sem készül Dunaszerdahelyre. A pozsonyi klub tulajdonosa, Ivan Kmotrík a szlovák médiában kijelentette, a szakembernek egészségügyi gondjai vannak, ugyanakkor tartja magát a hír, hogy Weiss kedden egyeztetett Ján Kovácikkal, a Szlovák Labdarúgó-szövetség elnökével, és a hónap második felében dől el, hogy ő lesz-e a szlovák válogatott szövetségi kapitánya.

Felröppent, hogy esetleg Dárdai Pál vállalna munkát a DAC-nál (a magyar edzővel a német Bild szerint huszonöt év után szakít a Hertha BSC), de nem valószínű, hogy a korábbi magyar szövetségi kapitány Dunaszerdahelyen folytatná edzői pályafutását.

„Korábban olyan szakvezetőt szerettem volna, aki tehetséges, de többre hivatott és velünk együtt építi fel magát, együtt írjuk majd a közös történetünket. Ez téves elképzelés volt. Dunaszerdahelynek olyan edző kell, akinek már megvan a megfelelő tapasztalata, aki eljutott már nemzetközi kupák csoportköréig. Így kell majd kiválasztanunk a következő edzőt. A DAC ma már jóval eredménycentrikusabb, nincs időnk kivárni az ifjú titánok felemelkedését, a klubnak olyan edző kell, aki megfelel a fenti paramétereknek”  – nyilatkozta a Magyar7 hetilapban Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa.

Lapunk információja alapján a dunaszerdahelyiek a héten több órán keresztül egyeztettek Adrián Gulával, aki a múltban többek között a Zilina, a Viktoria Plzen és a Wisla Kraków mestere is volt. Irányításával a zsolnaiak a 2015–2016-os idényben az Európa-ligában egészen a rájátszásig jutottak, és ott a Bilbao csak idegenben szerzett több góllal jutott tovább ellene (a szakember egyébként a nyáron jelölt volt a Sparta és a Mol Fehérvár FC kispadjára is). Az utóbbi napokban felröppent még Nestor El Maestro neve is, aki a 2017–2018-as idényben a Nagyszombattal bajnoki címet szerzett.

Kivel kezdi hétfőn a DAC a felkészülést? Ami biztos, az új edzőnek nem lesz sok ideje, a dunaszerdahelyi csapatra már július 7-én Konferencialiga-mérkőzés vár.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik