Edzősors: több mint 25 év után elválik Dárdai Pál és a Hertha útja – sajtóhír

M. D.M. D.
2022.06.10. 09:11
null
A hírek szerint Dárdai Pál semmilyen minősítésben sem folytatja a munkát a Herthánál (Fotó: AFP)
A Bild információi szerint több mint 25 év után elválik egymástól Dárdai Pál és a Hertha BSC útja. A német lap azt írja, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya beleegyezett a határozatlan idejű szerződésének felbontásába.

 

„Több mint 25 év után elválik Dárdai Pál és a Hertha útja” – hirdeti címében a Bild.

A német bulvárlap azt írja, a 46 éves szakembernek június 30-i hatállyal lejár a felnőttcsapat vezetőedzőjeként érvényes szerződése, az utánpótlásedzőként 2012-ben megkötött határozatlan idejű megállapodásának pedig beleegyezett a felbontásába.

Fredi Bobic, a berlini klub sportigazgatója négyszemközt kívánja rendezni Dárdai Pál ügyét, de az a napnál is világosabbnak látszik, hogy amíg a korábbi német válogatott labdarúgó a Herthánál dolgozik, addig a magyar tréner nem kap újabb megbízást az egyesületnél. „Az okokról nem fogok nyilvánosan beszélni” – idézi Bobicot a Bild, amely úgy tudja, Dárdai Pál hét számjegyű összeget kap (euróban, nem forintban) végkielégítésként a Herthától.

Dárdai Pál játékosként 1997 és 2011 között összesen 286 Bundesliga-mérkőzésen szerepelt a Herthában, ezzel a mai napig klubrekorder. Visszavonulása után, 2012-ben a fővárosi klub utánpótlásában kezdett el dolgozni. A felnőttcsapat vezetőedzőjének először 2015 februárjában nevezték ki. Egy évvel később a Német Kupában elődöntőbe jutott az együttessel, amelyből időközben stabil középcsapatot faragott, sőt 2017-ben kivezette az európai kupaporondra. 2019 júniusáig több mint 170 német bajnoki meccsen ült a kispadon. Két éve visszakerült a Hertha korosztályos gárdájához, aztán 2021 januárjától tíz hónapon át ismét az első csapat trénereként dolgozott. Tavaly novemberben menesztették, de a szerződése az idény végéig érvényben maradt – ez jár le június 30-án.

Dárdai Márton is elhagyhatja a Herthát (Fotó: AFP)
Dárdai Márton is elhagyhatja a Herthát (Fotó: AFP)

A Berliner Kurier eközben azt taglalja, hogy Dárdai Pál középső fia, Márton is távozhat a Herthától. A fővárosi alakulat – jelen állás szerint – hat középhátvéddel a keretében fut majd neki az új idénynek, ami szükségtelenül sok, ezért a vezetőség a leginkább piacképes játékost, játékosokat, a Transfermarkt által egyaránt ötmillió euróra taksált Dárdait és/vagy a belgiumi kölcsönből visszatérő Jordan Torunarighát értékesítheti. Legalább az egyiküknek tehát minden bizonnyal mennie kell – vonja le a konklúziót a berlini portál.

A német utánpótlás-válogatott Dárdai Márton iránt korábbi német sajtóhírek szerint az RB Leipzig, a Hoffenheim, a Borussia Dortmund, a Wolfsburg és az Eintracht Frankfurt is érdeklődik. Amennyiben a 20 esztendős, a német élvonalban eddig összesen 23 mérkőzésen szerephez jutó játékos valóban távozik Berlinből, akkor a Dárdai-dinesztiából már csak a legkisebb fiú, a 16 éves Bence maradna a Hertha kötelékében…

Legfrissebb hírek

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
9 órája

A Hamburg két góllal legyőzte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.11.06. 22:27

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
2026.11.06. 17:39

Harry Kane 2029-ig hosszabbított a Bayern Münchennél

Német labdarúgás
2026.11.05. 10:16

Frank Schmidt német rekorderként búcsúzik az idény végén a Heidenheimtől

Német labdarúgás
2026.11.04. 19:07

Bundesliga: Schäfer végig a pályán volt, döntetlent játszott az Union

Német labdarúgás
2026.11.01. 19:32

Sokba került Kane kihagyott büntetője, a Bayern nem tudta legyőzni a Dortmundot

Német labdarúgás
2026.10.31. 20:31

Füllkrug megállíthatatlan, a kilencedik gólját is megszerezte a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.10.31. 17:30