M. B.
2023.09.29 08:07 Frissítve: 2023.09.29 08:51

Brazília: öt hónap után véget ért Sampaoli riói kalandja – hivatalos

A brazil élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Série A) szereplő Flamengo a hivatalos Twitter-oldalán közölte, hogy menesztette a klub argentin vezetőedzőjét, Jorge Sampaolit.

Jorge Sampaoli brazil kalandja csúfos véget ért (Fotó: Getty Images)

A 63 éves szakember – aki korábban az argentin és a chilei válogatottnál, valamint a Marseille-nél is megfordult – áprilisban vette át a patinás riói klub irányítását, miután márciusban távozott a spanyol élvonalbeli Sevillától. Az argentin tréner irányításával felemásan szerepeltek a „piros-feketék”: a Brazil Kupában bejutottak a döntőbe, amelyben azonban a Sao Paulóval szemben alulmaradtak, míg a Libertadores-kupában címvédőként búcsúztak a legjobb 16 között, a paraguayi Club Olimpia győzte le őket. A Flamengo jelenleg a húszcsapatos brazil élvonal 7. helyén áll, hátránya 11 pont az éllovas Botafogóval szemben. Ezzel együtt a brazil sajtó szerint Sampaolinak többek között azért kellett távoznia, mert a nyelvi problémák és a hiányos kommunikáció miatt népszerűtlenné vált a játékosok körében, s eddig csupán Rodolfo Landim, a klub elnöke miatt tarthatta meg az állását.

Az ESPN brazil kiadása úgy tudja, hogy a riói klub már megtalálta az argentin tréner utódját a korábbi brazil szövetségi kapitány, Tite személyében. A selecaótól a 2022-es katari világbajnokság után búcsúzó szakember az ESPN szerint már megegyezett a Flamengo vezérkarával, s a napokban bemutathatják. 

 


 

2023.12.07 13:58:59

Minden más foci nemzetisport.hu

Kő András 1987-ben megjelent könyve „arcot adott” a sportriporteri szakma hazai művelőinek.

2023.12.07 13:31:41

Minden más foci nemzetisport.hu

Finy Petra Almás pite című mesegyűjteményének A titkos focista című fejezete eleveníti fel az edző alakját.

2023.12.04 18:38:42

Minden más foci nemzetisport.hu

A sepsiszentgyörgyiek ráadásul a Dinamo ellen diadalmaskodtak Stefanescu két szép góljával.

2023.12.04 00:02:08

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Henry Kissingernek a játékról is volt véleménye, mint mondta, látott annyi meccset, hogy lehessen. Különösen azokat a futballistákat tisztelte, akik újat hoztak a posztjukon, magasabb szintre emelték. Ebben a körben Franz Beckenbauer volt nála az első, aki a védelem vezéreként képes volt támadó jelleget adni a szerepének.