A szakértelem jutalma: két év alatt félmilliárd euró az eladásokból!

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2018.07.27. 18:49
null
Falcao a télen búcsút int Monacónak? (Fotó: AFP)
Miután túléltük az iskolai időszakot, a tanárokat/diákokat, kiélveztük a világbajnokság és a kora nyár minden örömét, készülünk/emlékezünk/számot vetünk/keresztet vetünk a nyaralásra, elkezdődik az aratási időszak: ezen a nyáron is dől a pénz a topligás futballisták révén a menedzserek silójába.

 

Érdekes elmerengeni azon, hogy milyen lenne most az AS MONACO, ha a klub részvényeinek többségét 2011-ben megvásároló orosz tulajdonos, Dmitrij Ribolovljev három év múlva nem vet véget az addigi pénzszórásnak, holmi ötmilliárd euróba kerülő válására hivatkozva. Nos, szegény volt feleségnek, aki sok érdekes dologra rávilágított a bíróság és az adóhatóságok előtt férje csapodárságait megunva, végül az összeg tizedével szúrta ki a szemét (de így is kapós menyecske lehet), és ugyan a hercegségben megvesztegetései és egyéb viselt dolgai miatt már nemkívánatos személy a többségi tulajdonos, de jobbkeze, a szintén orosz alelnök, Vagyim Vasziljev elképesztően hatékonyan működteti a klubot.

KIS HERCEGSÉG, MAXI HASZON

Az oroszok odaérkezésükkor Nabil Dirar, a volt realos Gary Kagelmacher, Koman Vladimir (bizony!), Andreas Wolf és Danijel Subasic megvásárlásával nyitottak, aztán érkezett 13 millióért Lucas Ocampos, egy évre rá pedig kezdetét vette a transzferhabzsi-dőzsi: 160 millió euróért érkezett többek között James Rodríguez, Falcao, Joao Moutinho, Geoffrey Kondogbia, Lacina Traoré, Jérémy Toulalan, Anthony Martial, Ricardo Carvalho, Ajmen Abdennur, Éric Abidal, Fabinho, Sergio Romero és Dimitar Berbatov, majd a nagy pénzkivonás utáni idényben Tiemoué Bakayoko, Bernardo Silva és Maarten Stekelenburg.

Az irányváltás 2015-re tehető: akkor nyáron 185, előtte 89 millió euróért adtak el játékost, miközben 40, illetve 101 millióért érkeztek újak, de egymillión felüli összegért összesen tizennyolcan (egy fő kölcsönbe). Pár melléfogással természetesen, lásd a hétmilliós veszteséggel továbbadott Ivan Cavaleirót, a nem éppen sikertörténet Adama Traoré, Gabriel Boschilia kettőst vagy a kétmillióért egy fél éve kölcsönkapott Stephan El Shaarawyt, de ezt tényleg csak a kekeckedés miatt írjuk le: akkor érkezett például holmi négymillióért Thomas Lemar, hatmillióért akkor tettek szert végleg a Real Madridnak nem kellő (bizony!) Fabinhóra, akkor került fel az utánpótlásból egy bizonyos Kylian Mbappé.

És azon a nyáron adták el Anthony Martialt 55 millió eurós haszonnal, de Kondogbián 16, Layvin Kurzawán 25, a 450 ezer euróért vett Yannick Carrascón 24, Abdennuron 9 milliós nyereséget könyvelhettek el. Innen már nem volt megállás, egy viszonylag csöndes év után érkezett a Benjamin Mendy, Djibril Sidibé, Kamil Glik, Jorge kvartett, ötvenmillióért (csak Mendyt többért adták el), 2017-ben 200 milliót hozott a konyhára Benjamin Mendy, Bernardo Silva, Tiemoué Bakayoko, Guido Carrillo, Allan Saint-Maximin, Valere Germain, az azóta már dortmundi Abdou Diallo, Corentin Jean és Nabil Dirar piacra dobása, de megvették őrült összegért, 21 millió euróért a még ma is csak tizenhét esztendős Pietro Pellegrit a Genoától, és érkezett még Keita Baldé, Youri Tielemans és Sztevan Jovetics, összesen 66 millióért.

SIKA, KASZA, LÉC...

És a nagy kaszálás erre a nyárra esett, eleddig háromszázmilliós bevétellel: Kylian Mbappét elvitte a PSG (135 millióért), Thomas Lemar az Atlético Madridé lett 70 millióért, a Liverpool 45-öt fizetett Fabinhóért, a Huddersfield Town húszat Terence Kongolóért, feleennyit Adama Diakhabyért, de a Torino sem sajnált tízmilliót Soualiho Meité szolgálataiért; és még a kiszolgált Joao Moutinhóért is utalt 5.6 milliót a portugál kolóniát építő, Ivan Cavaleirót is soraiban tudó Wolverhampton Wanderers. A portugál középpályással az első nagy vételek utolsó előtti mohikánja távozott (Falcao még a csatamezőkön szolgál), a hatalmas reményekkel érkező, az Anzsitól tízmillióért vett, szó szerinti óriás tehetség (203 centiméteres) Lacina Traoré szerződését pedig nem hosszabbították meg.

 

Ha már szóba került: a Monaco könnyen úgy járhatott volna, mint az Anzsi, csak éppen a franciáknál nem egyetlen milliárdos hóbortja jelentette a költségvetést, a hercegségbeliek eleve több lábon álltak, illetve mint láthattuk, a megfelelő hagyományokra, infrastruktúrára és főleg a szakértő megfigyelői és utánpótlás-nevelői hálózatra támaszkodva nemhogy átvészelték a nehezebb időszakot, de a klub újkori aranykorszaka született meg, bajnoki címmel és Bajnokok Ligája-vitézkedéssel.

A Monaco megfigyelői, edzői, sportigazgatója és kisebb főnökei megmutatták, végtelenül egyszerű lenne Magyarországon is a profi futball: aki nem végzi a dolgát szívvel-lélekkel és maximális szakértelemmel, az nemhogy repül, hanem eleve oda sem kerül a klubhoz, legyen az tréner vagy a pályán nem százszázalékos teljesítményt nyújtó játékos. És így nemhogy viszi a százmilliókat a klub, hanem egyenesen hozza. Így is lehet, így is lehetne, persze ezzel az olvasóink már régen tisztában vannak...

Mint említettük, háromszáz milliót, egészen pontosan 295.6 milliós bevételt hozott eddig a nyár (és lesznek még távozók, erről majd később), kilencvenhat millióért jöttek az újak (egyelőre, erről majd később), és ahogyan mostanában a monacói megfigyelők dolgoznak, érdemes szemügyre venni, ki az új Mbappék és Lemarok.

 

EZEK A FIATALOK...

A második legdrágább nyári vétel a Lyon őstehetsége, a mindössze tizenhat esztendős támadó mindenes, Willem Geubbels, aki közép-afrikai köztársaságbeli és holland szülőktől származik, de francia állampolgár. Meglepő módon a sajtó az új Mbappéként ír róla (mintha a régi olyan öreg lenne), ezt tükrözi húszmilliós vételára is, de a 16 évesek között ugyebár ezzel sem ő a világrekorder, hanem klubtársa, Pellegri.

Harmadik egyébként a Transfermarkt nyilvántartása szerint az angol Theo Walcott, akiért 10.5 milliót adott az Arsenal a Southamptonnak, negyedik a brazil Anderson (nyolcmillió adott érte a Porto a Gremiónak), ötödik a szerb Szlobodan Rajkovics (a Chelsea 5.2 milliót utalt érte az OFK Beogradnak). Ismertebb nevek még a listán: Philippe Coutinho (3.8 milliós vételár), Cesc Fábregas (3.2), Martin Ödegaard (2.8) és Toni Kroos (2.3), de ugyebár sok esetben a későbbi jutalékokkal, képzési térítésekkel, kialkudott százalékokkal nőtt az ár. Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a 17 évesek között Alexandre Pato a rekorder a maga, illetve a Milan 21 millió eurójával, U18-ban pedig kétszer is megdöntötte a Real Madrid a rekordot, de erről lesz még szó a héten.

Visszatérve a kissé baljós nevű Geubbelsre: unokatestvére, a szintén Lyon-nevelés Amos Youga a La Havre profija, nagybátyja, Kelly Youga a Jura Sud játékosa, de fénykorában a Lyonban, a Wimbledonban, az Ispwichben és a Charltonban is megfordult. Geubbels árát a Bayern München, a Lipcse és pár angol topcsapat érdeklődése verte fel ilyen magaslatokba, a müncheniek már tavaly nyáron kilencmilliót fizettek volna neki, pontosabban az ügyeit intéző szüleinek. A mostani vételár különösen annak fényében érdekes, hogy jövő nyáron lejárt volna a támadó lyoni kontraktusa...

Hozzá képest valóságos veterán a 24 éves elefántcsontparti szűrő, középső középpályás, a Wolverhampton orra elől megcsípett Jean-Eudes Aholou, aki első blikkre meglehetősen túlárazva érkezett Strasbourgból, de a Monaco biztosan tudja, amit tudni szokott; kerek tízmilliót kapott a Torino az olasz balhátvédért, Antonio Barrecáért, a védelem másik oldalára meg a francia U21-es válogatott Ronaël Pierre-Gabriel érkezett, hatmillióért, a St.-Étienne-től.

Igazi szélső mindenes, jobbhátvéd vagy balszellő a gall Samuel Grandsir, akiért hárommilliót számlázhatott a Troyes, a francia U18-as csapat tagja a Rennes tartalékjai közül kiszúrt karmester, Sofiane Diop, de a Rennes korosztályos csapataiból érkező szélső, Wilson Isidor, a Chelsea U18-tól hárommillióért megszerzett nagy angol tehetség, a középső védő Jonathan Panzo is szép jövő előtt áll, akár csak a saját istállóból felfutó támadó, Moussa Sylla.

Így játszadozik két cserejátékos...

AMIKOR NEM PELÉ A LEGJOBB ÉRKEZŐ

A legtapasztaltabb érkező nem más, mint Pelé: az egykori portugál csodagyerek még 2011-ben igazolt a Milanhoz, de kölcsönből kölcsönbe kallódott, megfordult Ukrajnában is, most tízmilliót adott érte a Monaco a Bragának! A Benfica picit szívhatja a fogát, tavaly a már a tartalékok közé száműzött Pelét adta oda a horvát irányítóért, Filip Krovinovicért cserébe Nuno Santosszal együtt, de a vételár fele így is az övé lett. A Milan anno 300 ezerért szerezte meg a védekező középpályást, pontosabban ő is elcserélte: a Genoával, ilyen értékben, Mario Sampiri fele játékjogáért, majd egy évre rá, 2012-ben 950 ezerért végleg birtokba vette, de a hatalmas csereberébe bevonták Samprisi, Stephan El Shaarawy, Francesco Acerbi, Matteo Chinellato, Nicola Pasini, Alexander Merkel, Giacomo Berretta és Antonio Dunnarumma adásvételét is. Hiába, azok a feles játékjogok...

A Monaco szívesen csemegézne a mostani vb-hősökből is, mert a sok fiatal mellé, közé kell a rutin: ilyen lenne a Besiktas által 30 millióért árult Domagoj Vida, a kölcsönbe 25 milliós vételi opcióval szabadon elvihető Marko Pjaca, a német Benjamin Henrichs vagy az uruguayi támadó középpályás, Giorgian de Arrascaeta, az új Moutinho szerepére pedig tényleg a torinói Claudio Marchisio lenne a legalkalmasabb.

Nagyon erős Monacóban az olasz vonal, már csak történelmi okokból is: a csatársort a juventusos Moise Keannal vagy a milanos André Silvával, esetleg az interes Yann Karamoh-val erősítenék meg a piros-fehérek.

Külön tészta, vagy inkább húsos pirog Alekszandr Golovin, az orosz középpályás egy sokáig vacillált, az ASM-hez vagy a Chelsea-hez írjon-e alá (a Juventust már korábban visszautasította), végül a piros-fehérek mellett döntött. A L'Equipe szerint az éves bére kétmillió euró lesz, ennél Angliában biztosan többet keresett volna, míg odahaza egymilliónál kevesebb bért húzott a CSZKA Moszkvától, a vételára 30 millió euró, bónuszok nélkül. Az orvosi vizsgálatokon simán átsuhant Golovin, de emlékezve a hazai vébén mutatott futóteljesítményére, ez nem csoda. Az üzlet különösen jólesett az új monacói sportigazgatónak, az éppen a Chelsea-től érkező Michael Emenalónak.

Távozhat még a világbajnok jobbhátvéd, Djibril Sidibé, aki tökéletes Sime Vrsaljko-helyettes lenne az Atlético Madridnál, de vinné az Arsenal is, miközben a tavaly a Lyontól ingyen elhappolt Rasid Gezzalért a Leicester City és a Southampton, a nagyreményű portugál válogatott támadó középpályásért, Rony Lopesért pedig a Felipe Anderson utódát kereső Lazio jelentkezett be.

FELSZÁLL A GÓLSÓLYOM?

Egy francia lap tudni véli már azt is, hogy a nagy Radamel Falcao csak a télig marad a klubnál, aztán, pár héttel a 33. születésnapja előtt, a kínai bajnokság végeztével, elfogad egy ottani gigászi ajánlatot.

Természetesen a játékosmegfigyelés kölcsönös játék: a Monaco U19-esei közül például a profi szerződéssel még nem bíró Nabil Aliouit a Manchester City vagy az Arsenal minden bizonnyal ingyen, pontosabban némi költségtérítésért elviszi. A korosztályos Eb-n éppen villogó támadó és ügynöke nemsokára körbenéz az Arsenal edzőpályáján, minden bizonnyal előre betervezett nyári szabadságuk alkalmával.

LIGUE 1, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

AMIENS
Érkezett:
Juan Ferney Otero (Estudiantes, 2 140 000 euró), Matthieu Dreyer (Caen , ingyen)
Kölcsönbe: Eddy Gnahoré (Palermo)
Kölcsönből vissza: Jordan Lefort (Quevilly), Tanguy Ndombélé (Olympique Lyon), Yannick Mamilonne (Quevilly)
Távozott: Tanguy Ndombélé (Olympique Lyon, 8 000 000), Harisson Manzala (Angers, 1 000 000), Emmanuel Bourgaud (Red Star, i.), Georges Gope-Fenepej (Le Mans, i.)
Kölcsönbe: Yannick Mamilonne (Paris FC), Serge Gakpé (szerződése lejárt), Charly Charrier (szl.), Issa Cissokho (szl.)
Kölcsönből vissza: Lacina Traoré (Monaco), Gaël Kakuta (Hopej), Jean-Luc Dompé (Standard Liege), Danilo Avelar (Torino)

ANGERS
Érkezett:
Vincent Pajot (St.-Étienne, 1 000 000), Harisson Manzala (Amiens, 1 000 000), Stéphane Bahoken (Strasboug), Ibrahim Cissé (Tours), Jeff Reine-Adelaide (Arsenal U23)
Kölcsönből vissza: Gabriel Mutombo (Orléans), Alexandre Letellier (Young Boys), Saliou Ciss (Valenciennes), Mehdi Tahrat (Valencienne)
Távozott: Karl Toko Ekambi (Villarreal, 18 000 000), Enzo Crivelli (Caen, kölcsön után végleg, 3 000 000), Gilles Sunu (Erzurumspor, i.), Mathias Serin (Boulogne, i.), Gabriel Mutombo (Orléans), Mehdi Tahrat (Lens), Goran Karanovic (szl.)
Kölcsönbe: Lassana Coulibaly (Rangers), Baptiste Guillaume (Nimes), Alexandre Letellier (Troyes)
Kölcsönből vissza: Prince Oniangué (Wolverhampton), Jeff Reine-Adelaide (Arsenal U23)

GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Diego Rolán (Málaga), Vukasin Jovanovics (Eibar), Paul Bernardoni (Clermont Foot), Daniel Mancini (Tours)
Távozott: Diego Rolán (Deportivo La Coruna, 5 000 000), Diego Contento (Fortuna Düsseldorf, i.), Malcom (Barcelona, 41 000 000)
Kölcsönbe: Daniel Mancini (Auxerre), Paul Bernardoni (Nimes)
Kölcsönből vissza: Soualiho Meité (Monaco), Martin Braithwaite (Middlesbrough)

CAEN
Érkezett:
Enzo Crivelli (Angers, kuv., 3 000 000), Casimir Ninga (Montpellier, 2 000 000), Malik Tchokounté (Paris FC, 250 000), Erwin Zelazny (Troyes, i.), Prince Oniangué (Wolverhampton), Jonathan Gradit (Tours), Jaszin Bammu (Nantes, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Chaker Alhadhur (Chateauroux), Jeff Louis (Quevilly), Paul Reulet (Boulogne), Pape Sané (Auxerre), Emmanuel Imorou (Cercle Bruges)
Távozott: Ivan Santini (Anderlecht, 3 000 000), Hervé Bazile (Le Havre, i.), Jordan N'Kololo (Hermannstadt, i.), Matthieu Dreyer (Amiens, i.), Vincent Bessat (szl.), Rémy Vercoutre (visszavonult), Julien Féret (szl.), Damien Da Silva (Rennes, i.), Jordan Leborgne (szl.)
Kölcsönbe: Durel Avounou (Orléans), Pape Sané (Nancy)
Kölcsönből vissza: Jusszef Ait Bennasszer (Monaco)

DIJON
Érkezett:
Naim Szliti (Lille, kuv., 2 000 000), Najef Agerd (FUSZ Rabat, 1 600 000), Rúnar Alex Rúnarsson (Nordsjaelland, 1 600 000), Mickaël Alphonse (Sochaux, i.), Yoann Gourcuff (Rennes, i.)
Kölcsönből vissza: Lang Ádám (Nancy), Dylan Bahamboula (GFC Ajaccio)
Távozott: Baptiste Reynet (Toulouse, 4 000 000), Vincent Rüfli (Paris FC, i.), Lang Ádám (CFR Cluj, i.), Benjamin Leroy (AC Ajaccio), Jessy Benet (Grenoble, kuv.), Cédric Varrault (szl.), Dylan Bahamboula (Astra Giurgiu, i.)
Kölcsönből vissza: Xeka (Lille), Papy Djilobodji (Sunderland)

GUINGAMP
Érkezett:
Nolan Roux (Metz, i.)
Kölcsönből vissza: Cheik Traoré (Chateauroux)
Távozott: Mustapha Diallo (Nimes, i.), Jonathan Martins (Lorient, i.), Thibault Giresse (visszavonult), Clément Grenier (Rennes, 4 000 000)
Kölcsönbe: Théo Guivarch ( SO Cholet)

LILLE
Érkezett:
Jonathan Ikoné (PSG, 5 000 000), Zeki Celik (Istanbulspor, 2 500 000), Loic Rémy (Las Palmas, 1 400 000), Jonathan Bamba (St.-Étienne, i.), José Fonte (Talien Jifang, i.)
Kölcsönből vissza: Stoppila Sunzu (Arszenal Tula), Xeka (Dijon)
Távozott: Yves Bissouma (Brighton, 16 900 000), Ibrahim Amadou (Sevilla, 15 000 000), Naim Szliti (Dijon, 2 000 000), Stoppila Sunzu (Metz, 800 000), Éder (Lokomotiv Moszkva, 500 000)
Kölcsönből vissza: Ezequiel Ponce (Roma)

OLYMPIQUE LYON
Érkezett:
Tanguy Ndombélé (Amiens, kuv., 8 000 000), Oumar Solet (Laval, kuv., 550 000), Léo Dubois (Nantes, i.)
Kölcsönből vissza: Olivier Kemen (GFC Ajaccio), Martin Terrier (Strasbourg), Jean-Philippe Mateta (Le Havre), Christopher Martins Pereira (Bourg-en-Bresse), Aldo Kalulu (Sochaux), Romain Del Castillo (Nimes)
Távozott: Willem Geubbels (Monaco, 20 000 000), Mouctar Diakhaby (Valencia, 15 000 000), Sergi Darder (Espanyol, kuv., 8 000 000), Jean-Philippe Mateta (Metz, 8 000 000), Nicolas N'Koulou (Torino, kuv., 3 500 000), Aldo Kalulu (FC Basel, 2 100 000), Romain Del Castillo (Rennes, 2 000 000), Louis Nganioni (szl.)

OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett:
Jordan Amavi (Aston Villa, 10 000 000), Duje Caleta-Car (RB Salzburg, 19 000 000)
Kölcsönből vissza: Dória (Malatyaspor), Tomás Hubocan (Trabzonspor), Rémy Cabella (St.-Étienne), Szaif-Eddin Kaui (Troyes)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Jordan Amavi (Aston Villa)

MONACO
Érkezett:
Willem Geubbels (Olympique Lyon, 20 000 000), Antonio Barreca (Torino, 12 000 000), Pelé (Rio Ave, 10 000 000), Ronaël Pierre-Gabriel (St.-Étienne, 6 000 000), Samuel Grandsir (Troyes, 3 000 000), Jonathan Panzo (Chelsea U18, 3 000 000), Moussa Sylla (Monaco U19), Alekszandr Golovin (CSZKA Moszkva, 30 000 000), Jean-Eudes Aholou (Strasbourg, 14 000 000)
Kölcsönből vissza: Lacina Traoré (Amiens), Jusszef Ait Bennasszer (Caen), Soualiho Meité (Bordeaux), Elderson (Cercle Bruges),Gil Dias (Fiorentina), Jordy Gaspar (Cercle Bruges)
Távozott: Kylian Mbappé (PSG, kuv., 135 000 000), Thomas Lemar (Atlético Madrid, 70 000 000), Fabinho (Liverpool, 45 000 000), Terence Kongolo (Huddersfield, 20 000 000), Soualiho Meité (Torino, 12 000 000), Lacina Traoré (szl.), Elderson (szl.), Joao Moutinho (Wolverhampton, 5 600 000), Adama Diakhaby (Huddersfield, 10 000 000)
Kölcsönbe: Gil Dias (Nottingham Forest)

MONTPELLIER

Érkezett: Junior Sambia (Niort, kuv., 2 000 000), Damien Le Tallec (Crvena zvezda, i.), Petar Skuletics (Genclerbirligi), Facundo Píriz (Ahmat Groznij, kuv.)
Kölcsönbe: Andy Delort (Toulouse)
Kölcsönből vissza: Jonathan Ligali (Dunkerque)
Távozott: Nordi Mukiele (RB Leipzig, 16 000 000), Casimir Ninga (Caen, 2 000 000), Laurent Pionnier (visszavonult)
Kölcsönből vissza: Jonathan Ikoné (PSG)

NANTES
Érkezett:
Fábio (Middlesbrough, 2 000 000), Rene Krhin (Granada, kuv., 300 000)
Kölcsönből vissza: Queensy Menig (PEC Zwolle), Alexandre Olliero (Niort), Anthony Walongwa (Grenoble Foot)
Távozott: Mariusz Stepinski (Chievo Verona, kuv., 2 500 000), Léo Dubois (Olympique Lyon, i.), Adrien Thomasson (Strasbourg, i.), Jaszin Bammu (Caen, 2 000 000)
Kölcsönből vissza: Chidozie Awaziem (FC Porto B)

NICE
Érkezett:
Danilo da Silva (Braga, 10 000 000), Christophe Hérelle (Troyes, 5 000 000), Juszef Attal (Kortrijk, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Olivier Boscagli (Nimes), Szaid Benrahma (Chateauroux), Rémi Walter (Troyes), Muez Hasszen (Chateauroux)
Távozott: Jean Michaël Seri (Fulham, 30 000 000), Alassane Pléa (Borussia Mönchengladbach, 23 000 000), Maxime Le Marchand (Fulham, 4 000 000), Szaid Benrahma (Brentford, 3 000 000)
Kölcsönből vissza: Arnaud Lusamba (Cercle Bruges), Nampalys Mendy (Leicester City), Marlon (Barcelona)

NIMES
Érkezett:
Loick Landre (Genoa, i.), Mustapha Diallo (Guingamp, i.), Florian Miguel (Tours, i.), Denis Bouanga (Lorient, 3 000 000)
Kölcsönbe: Paul Bernardoni (Bordeaux), Baptiste Guillaume (Angers)
Kölcsönből vissza: Zié Diabaté (Niort)
Távozott:
Kölcsönből vissza: Romain Del Castillo (Olympique Lyon), Olivier Boscagli (Nice)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett:
Kylian Mbappé (Monaco, 135 000 000), Gianluigi Buffon (Juventus, i.), Timothy Weah (PSG B)
Kölcsönből vissza: Jonathan Ikoné (Montpellier), Grzegorz Krychowiak (West Bromwich), Rémy Descamps (Tours), Jesé (Stoke City), Goncalo Guedes (Valencia), Jean-Christophe Bahebeck (Utrecht)
Távozott: Javier Pastore (Roma, 24 700 000), Yuri Berchiche (Athletic Bilbao, 24 000 000), Odsonne Édouard (Celtic, kuv., 10 300 00), Jonathan Ikoné (Lille, 5 000 000), Thiago Motta (visszavonult), Hatem Ben Arfa (szl.)
Kölcsönbe: Grzegorz Krychowiak (Lokomotiv Moszkva, 1 000 000)

STADE REIMS
Érkezett:
Ghislain Konan (Guimaraes, 4 000 000), Tristan Dingomé (Troyes, 1 000 000), Moussa Doumbia (FK Rosztov, i.), Thomas Fontaine (Clermont Foot, i.), Alaixys Romao (Olympiakosz, i.)
Távozott: Jordan Siebatcheu (Rennes, 9 000 000), Diego Rodrigues (al-Dhafra, i.), Danilson da Cruz (Nancy, i.), Samuel Bouhours (szl.)
Kölcsönbe: Grégory Berthier (Red Star)

RENNES
Érkezett:
Jordan Siebatcheu (Reims, 9 000 000), Romain Del Castillo (Olympique Lyon, 2 000 000), Jakob Johansson (AEK Athén, i.), Clément Grenier (Guingamp, 4 000 000), Damien Da Silva (Caen, i.),
Kölcsönből vissza: Denis Will Poha (Orléans), Jordan Tell (Valenciennes), Rafik Guitane (Le Havre), Clément Chantome (Lens), Afonso Figueiredo (Levszki Szófia)
Távozott: Firmin Mubele (Toulouse, 5 000 000), Afonso Figueiredo (Rio Ave, i.), Sanjin Prcic (szl.), Yoann Gourcuff (Dijon, i.), Joris Gnagnon (Sevilla, 15 000 000)
Kölcsönbe: Brandon (Osasuna, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Vahbi Hazri (Sunderland)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett:
Vahbi Kazri (Sunderland, 7 000 000)
Kölcsönből vissza: Lois Diony (Bristol City), Arnaud Nordin (Nancy), Habib Maiga (Arszenal Tula), Jorginho (Chaves), Léo Lacroix (FC Basel)
Távozott: Ronaël Pierre-Gabriel (Monaco, 6 000 000), Saidy Janko (FC Porto, 3 000 000), Vincent Pajot (Angers, 1 000 000), Kévin Théophile-Catherine (Dinamo Zagreb, i.), Anthony Maisonnial (FC Sion, i.), Jonathan Bamba (Lille, i.)
Kölcsönbe: Jorginho (CSZKA Szófia), Alexandrosz Katranisz (Mouscron)
Kölcsönből vissza: Paul-Georges Ntep (Wolfsburg), Rémy Cabella (Olympique Marseille), Hernani (Zenit)

STRASBOURG
Érkezett:
Sztefan Mitrovics (Gent, 3 000 000), Ibrahima Sissoko (Brest, 2 000 000), Ludovic Ajorque (Clermont Foot, 2 000 000), Adrien Thomasson (Nantes, i.), Matz Sels (Newcastle United, 4 000 000)
Távozott: Alexandre Oukidja (Metz, i.), Stéphane Bahoken (Angers, i.), Ernest Seka (Nancy, i.), Jérémy Blayac (GFC Ajaccio, i.), Kader Mangane (szl.), Jean-Eudes Aholou (Monaco, 14 000 000)
Kölcsönbe: Yoann Salmier (Troyes)
Kölcsönből vissza: Bakary Koné (Olympique Lyon), Dimitri Foulquier (Watford)

TOULOUSE
Érkezett:
Firmin Mubele (Rennes, kuv., 5 000 000), Baptiste Reynet (Dijon, 4 000 000), Max Gradel (Bournemouth, kuv., 2 000 000), John Bostock (Bursaspor, 700 000), Aaron Leya Iseka (Anderlecht)
Kölcsönből vissza: Manu García (Manchester City), Jessy Pi (Brest)
Távozott: Issa Diop (West Ham, 25 000 000), Alban Lafont (Fiorentina, 8 500 000)
Kölcsönbe: Jessy Pi (Brest), Andy Delort (Montpellier)
Kölcsönből vissza: Giannelli Imbula (Stoke City)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK:

METZ
Érkezett:
Mathieu Dossevi (Standard Liege, kuv., 3 000 000), Stoppila Sunzu (Lille, 800 000), Farid Bulaya (Girona, kuv., 800 000), Laurent Jans (Waasland-Beveren, 400 000), Alexandre Oukidja (Strasbourg, i.), John Boye (Sivasspor, i.), Marvin Gakpa (Quevilly, i.), Mamadou Fofana (Alanyaspor)
Kölcsönbe: Habib Maiga (St.-Étienne)
Kölcsönből vissza: Gauthier Hein (Tours), Habib Diallo (Brest)
Távozott: Moussa Niakhaté (Mainz, 6 000 000), Kavasima Eidzsi (szl.), Julian Palmieri (GFC Ajaccio, i.), Nolan Roux (Guingamp, i.), Janis Ikaunieks (Liepaja, kuv.), Thomas Didillon (Anderlecht), Milan Bisevac (szl.), Benoit Assou-Ekotto (szl.), Quentin Beunardeau (Desportivo Aves), Yann Jouffre (szl.)
Kölcsönből vissza: Fallou Diagne (Werder Bremen), Georges Mandjeck (Sparta Praha), Danijel Milicevic (Gent)

TROYES
Érkezett:
Szuk Hjun Dzsun (FC Porto, kuv., 2 000 000), Ahmed Kasi (Charlton Athletic, i.), Joann Tuzgar (Sochaux, i.), Jason Berthomier (Brest 29), Rayan Raveloson (Tours)
Kölcsönbe: Yoann Salmier (Strasbourg)
Kölcsönből vissza: Mory Koné (Tour)
Távozott: Christophe Hérelle (Nice, 5 000 000), Tristan Dingomé (Reims, 1 000 000), Francois Bellugou (Auxerre, 200 000), Erwin Zelazny (Caen, i.), Karim Azamoum (Cádiz, i.), Raphaël Cacéres (szl.)
Kölcsönből vissza: Szaif-Eddin Kaui (Olympique Marseille), Rémi Walter (Nice)

Lezárva péntek délután, vastaggal az elmúlt hét igazolásai.

 

 

LA LIGA, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2018

ALAVÉS
Érkezett: John Guidetti (Celta Vigo, 4 000 000), Rafa Navarro (Betis, i.), Javi Munoz (Real Madrid B, i.), Martin Aguirregabiria (Alavés B)
Kölcsönbe:Jony (Málaga), Borja Bastón (Swansea City), Ximo Navarro (Las Palmas)
Kölcsönből vissza: Anderson Emanuel (NK Rudes), Nando García (Lorca)
Távozott: Aleksandar Katai (Chicago Fire, kuv.), Eraldo Cinari (NK Istra), Alexis (al-Ahli, i.), Christian Santos (Deportivo La Coruna, i.)
Kölcsönbe: Anderson Emanuel (Sochaux), Rafa Navarro (Sochaux), Javi Munoz (Real Oviedo), Nando García (Sochaux)
Kölcsönből vissza: Alfonso Pedraza (Villarreal), Álvaro Medrán (Valencia), Hernán Pérez (Espanyol), Héctor Hernández (Real Sociedad), Bojan Krkic (Stoke City), John Guidetti (Celta Vigo), Tomás Pina (FC Bruges), Munir el-Haddadi (Barcelona)

ATHLETIC BILBAO
Érkezett: Yuri Berchiche (PSG, 24 000 000 euró), Ander Capa (Eibar, 3 000 000), Cristian Ganea (Viitorul, 1 000 000), Dani García (Eibar, ingyen)
Kölcsönből vissza: Unai López (Rayo Vallecano), Alex Remiro (Huesca), Asier Villalibre (Lorca)
Távozott: Enric Saborit (Maccabi Tel Aviv, i.), Urtzi Iriondo (szl.), Kike Sola (visszavonult)
Kölcsönbe: Mikel Vesga (Leganés)

ATLÉTICO MADRID
Érkezett: Thomas Lemar (Monaco, 70 000 000), Rodri (Villarreal, 20 000 000), Antonio Adán (Betis, 1 000 000)
Kölcsönből vissza: Bernard Mensah (Kasimpasa), Emiliano Velázquez (Rayo Vallecano ), Pierre Kunde (Granada), Luciano Vietto (Valencia), André Moreira (Belenenses)
Távozott: Diogo Jota (Wolverhampton, kölcsön után végleg, 14 000 000), Pierre Kunde (Mainz, 7 500 000), Fernando Torres (Szagan Toszu, i.), Gabi (al-Szadd, i.), Bernard Mensah (Kayserispor)
Kölcsönbe: Axel Werner (Huesca)

BARCELONA

Érkezett: Clément Lenglet (Sevilla, 35 900 000), Arthur (Gremio, 31 000 000), Carles Alená (Barcelona B), Marc Cucurella (Barcelona B), Adrián Ortolá (Barcelona B), Sergi Palencia (Barcelona B), José Manuel Arnáiz (Barcelona B)
Kölcsönből vissza: Munir el-Haddadi (Alavés ), Douglas (Benfica), Marlon (Nice), Rafinha (Inter)
Távozott: Gerard Deulofeu (Watford, 13 000 000), Andrés Iniesta (Vissel Kobe, i.)
Kölcsönbe: Paulinho (Kuangcsou Evergrande)

BETIS
Érkezett: William Carvalho (Sporting CP, 20 000 000), Antonio Barragán (Middlesbrough, kuv., 1 000 000), Sergio Canales (Real Sociedad, i.), Inui Takasi (Eibar, i.), Pau López (Espanyol, i.), Joel Robles (Everton, i.)
Kölcsönből vissza: Alin Tosca (Benevento), Alex Alegría (Levante), Juan Narváez (Córdoba), Darko Brasanac (Leganés)
Távozott: Fabián Ruiz (Napoli, 30 000 000), Germán Pezzella (Fiorentina, 9 000 000), Riza Durmisi (Lazio, 6 500 000), Antonio Adán (Atlético Madrid, 1 000 000), Dani Giménez (Deportivo La Coruna, i.), Rafa Navarro (Alavés, i.), Rubén Castro (Las Palmas, i.)
Kölcsönből vissza: Joel Campbell (Arsenal), Jordi Amat (Swansea City)

CELTA VIGO
Érkezett: Néstor Araujo (Santos Laguna, 7 000 000), Okay Yokuslu (Trabzonspor, 6 000 000), David Junca (Eibar, i.), Brais Méndez (Celta Vigo B), Borja Iglesias (Celta Vigo B)
Kölcsönből vissza: Andrew Hjulsager (Granada), Claudio Beauvue (Leganés), Álvaro Lemos (Lugo), Borja Fernández (Reus Deportiu), David Costas (Barcelona B), Iván Villar (Levante)
Távozott: Borja Iglesias (Espanyol, 10 000 000), Daniel Wass (Valencia, 6 000 000), John Guidetti (Alavés, kuv., 4 000 000), Theo Bongonda (Zulte Waregem, kuv., 1 600 000), Pablo Hernández (Independiente, 1 400 000), Álvaro Lemos (Las Palmas)
Kölcsönből vissza: Lucas Boyé (Torino)

ESPANYOL
Érkezett: Borja Iglesias (Celta Vigo, 10 000 000), Sergi Darder (Olympique Lyon, kuv., 8 000 000), Sergio Sánchez (Rubin Kazany, kuv., i.)
Kölcsönből vissza: Álvaro Vázquez (Gimnástic), Roberto (Málaga), Hernán Pérez (Alavés)
Távozott: Gerard Moreno (Villarreal, 20 000 000), Marc Navarro (Watford, 2 000 000), Jairo Morillas (V-Varen Nagaszaki, i.), José Manuel Jurado (al-Ahli, i.), Pau López (Betis, i.)
Kölcsönből vissza: Carlos Sánchez (Fiorentina)

GETAFE
Érkezett: Nemanja Makszimovics (Valencia, 5 000 000), David Soria (Sevilla, 3 000 000), Vitorino Antunes (Dinamo Kijev, kuv., 2 500 000), Mauro Arambarri (Boston River, kuv., 2 150 000), Leandro Cabrera (Crotone, kuv., 600 000), Oswaldo Alanís (Deportivo Guadalajara, i.), Leandro Chichizola (Las Palmas, i.), Markel Bergara (Real Sociedad, kuv., i.), Jaime Mata (Real Valladolid, i.)
Kölcsönbe: Sergi Guardiola (Córdoba)
Kölcsönből vissza: Emiliano Buendía (Cultural Leonesa), Chuli (Lugo), Alberto García (Rayo Vallecano), Karim Yoda (Reus Deportiu), Jefferson Montero (Emelec), Rubén Yánez (Cádiz), Robert Ibánez (Osasuna)
Távozott: Emiliano Buendía (Norwich City, 1 500 000), Vicente Guaita (Crystal Palace, i.), Francisco Molinero (Gijón, i.), Alberto García (Rayo Vallecano, i.), Karim Yoda (szl.), Álvaro Jiménez (szl.), Mathieu Flamini (szl.), Sergio Mora (szl.)
Kölcsönbe: Mathías Olivera (Albacete)
Kölcsönből vissza: Jefferson Montero (Swansea City), Loic Rémy (Las Palmas), Emiliano Martínez (Arsenal)

GIRONA
Érkezett: Marc Muniesa (Stoke City, kuv., 5 000 000), Johan Mojica (Rayo Vallecano, kuv., 5 000 000)
Kölcsönből vissza: Sebas Coris (Osasuna), Rubén Alcaraz (Almería)
Távozott: Farid Bulaja (Metz, kuv., 800 000), Eloi Amagat (szl.)
Kölcsönből vissza: Aleix García (Manchester City), Johan Mojica (Rayo Vallecano), Pablo Maffeo (Manchester City), Douglas Luiz (Manchester City), Michael Olunga (Kujcsou Csecseng)

HUESCA

Érkezett: Dani Escriche (Lugo, 500 000), Eugeni Valderrama (Valencia B, i.), Luisinho (Deportivo La Coruna, i.), Jorge Miramón (Reus Deportiu, i.), Jonathan Rubio (Gil Vicente)
Kölcsönbe: Axel Werner (Atlético Madrid), Rúben Semedo (Villarreal), Samuele Longo (Inter), Damián Musto (Club Tijuana), Pablo Insua (Schalke)
Távozott: Carlos David (Saint Gilloise, i.), Álvaro Vadillo (Granada, i.), Jair Amador (Maccabi Tel Aviv, i.), Nagore (szl.), Alexander González (szl.)
Kölcsönből vissza: Alex Remiro (Athletic Bilbao), Ezequiel Rescaldani (Atlético Nacional)

LEGANÉS
Érkezett:
Kölcsönbe: Juanfran (Deportivo La Coruna, 300 000), Mikel Vesga (Athletic Bilbao), Guido Carrillo (Southampton), Rodrigo Tarín (Barcelona, i.), Rubén Pérez (Granada, kuv., i.), Fede Vico (Lugo, i.), Daniel Ojeda (Lorca, i.)
Kölcsönből vissza: Mamadou Koné (Eupen), Owusu (Cartagena)
Távozott: Miguel Ángel Guerrero (Olympiakosz, i.), Martín Mantovani (Las Palmas, i.), Omar (szl.)
K: Fede Vico (Granada)
KV: Claudio Beauvue (Celta Vigo), Nordin Amrabat (Watford), Nereo Champagne (Olimpo), José Naranjo (Genk ), Joseba Zaldua (Real Sociedad), Darko Brasanac (Betis)

LEVANTE
Érkezett: Erick Cabaco (Nacional, 2 000 000), Coke (Schalke, kuv.), Rubén Rochina (Rubin Kazany, kuv.)
Kölcsönbe: Rober Pier (Deportivo La Coruna)
Kölcsönből vissza: Rubén García (Gijón), Verza (Almería), Javier Espinosa (Granada), Eszteban Szaveljics (Albacete), Samu García (Málaga)
Távozott: Giampaolo Pazzini (Hellas Verona), Alex Alegría (Betis), Erick Cabaco (Nacional), Iván Villar (Celta Vigo), Szasa Lukics (Torino), Fahad al-Muvallad (al-Ittihad)

RAYO VALLECANO
Érkezett:
Gaël Kakuta (Hopej China Fortune, 3 000 000), Alberto García (Getafe , i.)
Kölcsönből vissza: Johan Mojica (Girona), Lass Bangoura (Almería)
Távozott: Johan Mojica (Girona, 5 000 000), Baiano Carneiro (Alanyaspor, i.), Ernesto Galán (Rayo Majadahonda, i.), Diego Aguirre (Real Zaragoza, i.), Antonio Amaya (szl.), Mario Fernández (szl.), Manucho (szl.), Alejandro Domínguez (szl.), Francisco Cerro (szl.), Emiliano Velázquez (Atlético Madrid), Abdulmadzseed al-Szulaiheem (al-Sabab), Alberto García (Getafe), Raúl de Tomás (Real Madrid B), Unai López (Athletic Bilbao), Bebé (Eibar)

REAL MADRID
Érkezett: Vinícius Júnior (Flamengo, 45 000 000), Álvaro Odriozola (Real Sociedad, 30 000 000), Andrij Lunyin (Zorja Luhanszk, 8 500 000), Omar Mascarell (Eintracht Frankfurt , 4 000 000), Lucas Torró (Osasuna, 1 750 00), Raúl de Tomás (Real Madrid B), Federico Valverde (Real Madrid B)
Kölcsönből vissza: Martin Ödegaard (Heerenveen), Fábio Coentrao (Sporting CP)
Távozott: Cristiano Ronaldo (Juventus, 117 000 000), Omar Mascarell (Schalke, 10 000 000), Lucas Torró (Eintracht Frankfurt, 3 500 000), Philipp Lienhart (Freiburg, kuv., 2 000 000)
Kölcsönbe: Asraf Hakimi (Borussia Dortmund)

REAL SOCIEDAD
Érkezett: Mikel Merino (Newcastle United, 12 000 000), Andoni Gorosabel (Real Sociedad B)
Kölcsönből vissza: Joseba Zaldua (Leganés), Héctor Hernández (Alavés)
Távozott: Álvaro Odriozola (Real Madrid, 30 000 000), Srdjan Babic (Crvena zvezda, 800 000), , Markel Bergara (Getafe, i.), Carlos Martínez (Oviedo , i.), Sergio Canales (Betis, i.), Tono (AEK Larnaca, i.), Xabi Prieto (visszavonult)

SEVILLA
Érkezett: Ibrahim Amadou (Lille, 15 000 000), Tomas Vaclik (FC Basel, 7 000 000), Roque Mesa (Swansea City, 6 000 000)
Kölcsönből vissza: Juan Munoz (Almería), Borja Lasso (Osasuna)
Távozott: Clément Lenglet (Barcelona, 35 900 000), Guido Pizarro (Tigres UANL, 8 700 000), David Soria (Getafe, 3 000 000), Juan Munoz (szl.)
Kölcsönből vissza: Lionel Carole (Galatasaray), Roque Mesa (Swansea City), Miguel Layún (FC Porto), Johannes Geis (Schalke), Sandro Ramírez (Everton)

VALENCIA
Érkezett: Geoffrey Kondogbia (Inter, kuv., 25 000 000), Mouctar Diakhaby (Olympique Lyon, 15 000 000), Daniel Wass (Celta Vigo, 6 000 000), Uros Racsics (Crvena zvezda, 2 200 000), Álex Centelles (Valencia B)
Kölcsönből vissza: Aderllan Santos (EC Vitória), Zakaria Bakkali (Deportivo La Coruna), Álvaro Medrán (Alavés), Nani (Lazio), Nacho Gil (Las Palmas), Joao Cancelo (Inter)
Távozott: Joao Cancelo (Juventus, 40 400 000), Nemanja Makszimovics (Getafe, 5 000 000), Fabián Orellana (Eibar, 2 000 000), Zakaria Bakkali (Anderlecht, 1 200 000), Nani (Sporting CP, i.)
Kölcsönből vissza: Goncalo Guedes (PSG), Luciano Vietto (Atlético Madrid), Andreas Pereira (Manchester United)

VALLADOLID
Érkezett:
Kölcsönből vissza: Iban Salvador (Cultural Leonesa), Alberto Guitián (Sporting Gijón)
Távozott: Iban Salvador (Celta Vigo B, i.), Deivid (Las Palmas, i.), Jaime Mata (Getafe, i.), Lukas Rotpuller (szl.)
Kölcsönből vissza: Toni Martínez (West Ham U23), Jannisz Janniotasz (Olympiakosz), Javier Ontiveros (Málaga), Pablo Hervías (Eibar), Borja Herrera (Las Palmas)

VILLARREAL
Érkezett: Gerard Moreno (Espanyol, 20 000 000), Karl Toko Ekambi (Angers, 18 000 000), Roger Martínez (Csiangszu Szuning, kuv., 14 900 000), Santiago Cáseres (Vélez Sarsfield, 10 000 000), Ramiro Funes (Everton, 9 000 000), Miguel Layún (FC Porto, 4 000 000), Santi Cazorla (Arsenal, i.), Daniel Raba (Villarreal B)
Kölcsönből vissza: Alfonso Pedraza (Alavés), Matías Nahuel (Barcelona B), Alfred N'Diaye (Wolverhampton)
Távozott: Rodri (Atlético Madrid, 20 000 000), Roger Martínez (CF América, 8 500 000), Antonio Rukavina (FK Asztana, i.)
Kölcsönbe: Rúben Semedo (Huesca)
Kölcsönből vissza: Carlos Bacca (Milan), Szalem al-Davszari (al-Hilal)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

MÁLAGA
Érkezett: Renato Santos (Boavista, 750 000), Badr Bulahrud (FUSZ Rabat, 600 000), Munir (Numancia, i.)
Kölcsönből vissza: Mikel Villanueva (Cádiz), Michael Santos (Gijón), Luis Munoz (Lugo), Miguel Cifuentes (Albacete), Bakary Koné (RC Strasbourg), Jony (Gijón), Javier Ontiveros (Real Valladolid), Adnan Tighaduini (Twente), Emanuel Cecchini (Club León), Álex Mula (Tenerife)
Távozott: Chory Castro (Nacional, i.)
Kölcsönbe: Jony (Alavés), Emanuel Cecchini (Banfield), Maxime Lestienne (szl.)
Kölcsönből vissza: Zdravko Kuzmanovics (FC Basel), Roberto (Espanyol), Samu García (Levante), Borja Bastón (Swansea City), Alberto Bueno (FC Porto), Isaac Success (Watford), Adalberto Penaranda (Warford), Diego Rolan (Bordeaux), Brown Ideye (Tiencsin Teda)

DEPORTIVO LA CORUNA
Érkezett: Diego Rolan (Bordeaux, 5 000 000), Carles Gil (Aston Villa, kuv., 1 750 000), Quique (Osasuna, 1 700 000), Christian Santos (Alavés, i.), Pedro Sánchez (Granada, i.), Sebastián Dubarbier (Estudiantes, i.)
Kölcsönbe: Pablo Marí (Manchester City)
Kölcsönből vissza: Álex Bergantinos (Gijón), Saúl García (Numancia), Rober Pier (Levante)
Távozott: Florin Andone (Brighton, 6 000 000), Sidnei (FK Krasznodar, 6 000 000), Emre Colak (al-Vahda, 1 000 000), Luisinho (Huesca, i.), Rubén Martínez (Osasuna, i.), Fernando Navarro (szl.)
Kölcsönbe: Juanfran (Leganés, 300 000), Rober Pier (Levante)
Kölcsönből vissza: Lucas Pérez (Arsenal ), Adrián López (FC Porto), Zakaria Bakkali (Valencia), Makszim Koval (Dinamo Kijev), Federico Valverde (Real Madrid B)

LAS PALMAS
Érkezett: Fidel (Almería, 500 000), Rubén Castro (Betis, i.), Martín Mantovani (Leganés, i.), Juan Cala (Honan Csienje, i.), Nauzet Pérez (APOEL Nikosia, i.), Deivid (Real Valladolid, i.), Álvaro Lemos (Celta Vigo)
Kölcsönből vissza: Sergio Araujo (AEK Athén), Loic Rémy (Getafe), Borja Herrera (Real Valladolid), Mateo García (Alcorcón)
Távozott: Marko Livaja (AEK Athén, kuv., 1 800 000), Loic Rémy (Lille, 1 400 000), Leandro Chichizola (Getafe, i.), Jairo Samperio (Hamburg, i.), Ximo Navarro (Alavés), Imoh Ezekiel (szl.), Míchel Machado (szl.)
Kölcsönbe: Mateo García (Arisz)
Kölcsönből vissza: Jonathan Calleri (Deportivo Maldonado), Nacho Gil (Valencia), Emmanuel Emenike (Olympiakosz), Alen Halilovic (Hamburg), Alejandro Gálvez (Eibar), Oghenekaro Etebo (Feirense), Hernán Toledo (Deportivo Maldonado), Matías Aguirregaray (Club Tijuana)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik