16. ARANY-KUPA, 2021 – PROGRAM, EREDMÉNYEK

Vágólapra másolva!
2021.06.30. 11:06
null
A legutóbbi finálé egyetlen góljának szerzője, a mexikói Jonathan dos Santos (jobbra) megcsókolja a kupát (Fotó: AFP)
2021. július 10. és augusztus 1. között rendezik meg az Egyesült Államokban Észak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség (együttesen a CONCACAF-zóna) labdarúgó-válogatottjainak kétévente esedékes kontinenstornáját, az Arany-kupát. A címvédő Mexikó.

 

FONTOSABB TUDNIVALÓK

• a tornára 12 válogatott a CONCACAF Nemzetek Ligájában nyújtott teljesítménye alapján jutott ki;
három válogatott a selejtezőből vívhatja ki a szereplés lehetőségét. Ezt a 12 csapatos, kétfordulós tornát július 2–6. között rendezik meg Fort Lauderdale-ben;
• a 2022-es világbajnokság rendezője, Katar meghívottként részt vesz a tornán;
• a torna előtti koronavírus-tesztelés következményeképp a több pozitív eredményt produkáló Curacao július 9-én kikerült a mezőnyből, helyét a selejtezőben elvérző Guatemala kapta meg az A-csoportban.

TOVÁBBJUTÁS A CSOPORTOKBÓL

• Mind a négy csoportból az első két helyezett jut be a negyeddöntőbe, ahonnan kieséses rendszerben folytatódik a torna.
• Két vagy több csapat pontazonossága esetén az alábbi szempontok döntenek (ebben a sorrendben): (1) gólkülönbség; (2) több szerzett gól; (3) egymás elleni eredmények (pont, gólkülönbség, szerzett gól); (4) fair play pontverseny; (5) sorsolás.

SELEJTEZŐ, FORT LAUDERDALE

1. FORDULÓ
Július 2.

Haiti–Saint Vincent és Grenadine-szigetek 6–1
Trinidad és Tobago–Montserrat 6–1
Bermuda–Barbados 8–1
Július 3.
Guatemala–Guyana 4–0
Kuba–Francia Guyana játék nélkül
Guadeloupe–Bahama-szigetek 2–0

2. FORDULÓ
Július 6.

Trinidad és Tobago–Francia Guyana 1–1 – 11-esekkel 8–7
Haiti
–Bermuda 4–1
Guatemala–Guadeloupe 1–1 – 11-esekkel 9–10

A 2. forduló győztesei csatlakozhatnak az Arany-kupa mezőnyéhez. Guatemala válogatottja végül bekerült a döntő 16 csapata közé, miután Curacao delegációja pozitív koronavírustesztek miatt nem vehet részt a tornán.

16. CONCACAF ARANY-KUPA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
Július 10., Arlington
AT&T Stadion
Mexikó–Trinidad és Tobago 0–0
Július 11., Frisco
Toyota Stadion
Salvador–Guatemala2–0
Július 14., Frisco
Toyota Stadion
Trinidad és Tobago–Salvador 0–2
Július 14., Dallas
Cotton Bowl
Guatemala–Mexikó 0–3
Július 18., Dallas
Cotton Bowl
Mexikó–Salvador 1–0
Július 18., Frisco
Toyota Stadion
Guatemala–Trinidad és Tobago 1–1
B-CSOPORT
Július 11., Kansas City
Children's Mercy Park
Kanada–Martinique 4–1
Július 11., Kansas City
Children's Mercy Park
Egyesült Államok–Haiti 1–0
Július 15., Kansas City
Children's Mercy Park
Haiti–Kanada 1–4
Július 15., Kansas City
Children's Mercy Park
Martinique–Egyesült Államok 1–6
Július 18., Frisco
Toyota Stadion
Martinique–Haiti 1–2
Július 18., Kansas City
Children's Mercy Park
Egyesült Államok–Kanada 1–0
C-CSOPORT
Július 12., Orlando
Exploria Stadion
Jamaica–Suriname 2–0
Július 12., Orlando
Exploria Stadion
Costa Rica–Guadeloupe 3–1
Július 16., Orlando
Exploria Stadion
Guadeloupe–Jamaica 1–2
Július 16., Orlando
Exploria Stadion
Suriname–Costa Rica 1–2
Július 20., Orlando
Exploria Stadion
Costa Rica–Jamaica 1–0
Július 20., Houston
BBVA Stadion
Suriname–Guadeloupe 2–1
D-CSOPORT
Július 13., Houston
BBVA Stadion
Katar–Panama 3–3
Július 13., Houston
BBVA Stadion
Honduras–Grenada 4–0
Július 17., Houston
BBVA Stadion
Grenada–Katar 0–4
Július 17., Houston
BBVA Stadion
Panama–Honduras 2–3
Július 20., Orlando
Exploria Stadion
Panama–Grenada 3–1
Július 20., Houston
BBVA Stadion
Honduras–Katar 0–2
16. CONCACAF ARANY-KUPA
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NEGYEDDÖNTŐ
Július 24., Glendale
State Farm Stadion
Katar–Salvador 3–2
Július 24., Glendale
State Farm Stadion
Mexikó–Honduras 3–0
Július 25., Arlington
AT&T Stadion
Costa Rica–Kanada 0–2
Július 25., Arlington
AT&T Stadion
Egyesült Államok–Jamaica 1–0
ELŐDÖNTŐ
Július 29., Austin
Q2 Stadion
Katar–Egyesült Államok 0–1
Július 29., Houston
NRG Stadion
Mexikó–Kanada
2–1
DÖNTŐ
Augusztus 1., Paradise
Allegiant Stadium
Egyesült Államok–Mexikó
1–0 – h. u.

A BAJNOKI ÖRÖKRANGSOR
8 Mexikó (1993, 1996, 1998, 2003, 2009, 2011, 2015, 2019)
6 Egyesült Államok (1991, 2002, 2005, 2007, 2013, 2017)
1 Kanada (2000)
A torna elődje, a CONCACAF-bajnokság (1963–1989) győztesei: Mexikó (3), Costa Rica (3), Kanada (1), Honduras (1), Haiti (1), Guatemala (1)
AZ EDDIGI TORNÁK ÉS DOBOGÓSOK
ÉV (HELYSZÍN)
ARANY
EZÜST
BRONZ
1991 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Honduras Mexikó
1993 (Egyesült Államok, Mexikó) Mexikó Egyesült Államok Costa Rica
1996 (Egyesült Államok) Mexikó Brazília Egyesült Államok
1998 (Egyesült Államok) Mexikó Egyesült Államok Brazília
2000 (Egyesült Államok) Kanada Kolumbia Peru,
Trinidad és Tobago
2002 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Costa Rica Kanada
2003 (Egyesült Államok, Mexikó) Mexikó Brazília Egyesült Államok
2005 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Panama Kolumbia,
Honduras
2007 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Mexikó Kanada,
Guadeloupe
2009 (Egyesült Államok) Mexikó Egyesült Államok Costa Rica,
Honduras
2011 (Egyesült Államok) Mexikó Egyesült Államok Honduras,
Panama
2013 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Panama Honduras,
Mexikó
2015 (Egyesült Államok, Kanada) Mexikó Jamaica Panama
2017 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Jamaica Costa Rica,
Mexikó
2019 (Egyesült Államok, Costa Rica, Jamaica) Mexikó Egyesült Államok Haiti,
Jamaica
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik