Arany-kupa: drámai tizenegyespárbajok – kialakult a teljes mezőny

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.07. 08:47
null
Trinidad és Tobago tizenegyesekel jutott tovább (Fotó: Getty Images)
Magyar idő szerint szerda éjjel játszották le az Arany-kupa selejtezőjének utolsó fordulóját, így kialakult a végleges mezőny. Trinidad és Tobago, valamint Guadeloupe tizenegyesek után jutott tovább, míg Haiti 4–1-es győzelmet aratott.

2021. július 10. és augusztus 1. között rendezik meg az Egyesült ÁllamokbanÉszak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség (együttesen a CONCACAF-zóna) labdarúgó-válogatottjainak kétévente esedékes kontinenstornáját, az Arany-kupát, amelyre három válogatott selejtezőből vívhatta ki a szereplés lehetőségét.

A selejtező utolsó fordulóját követően ki is alakult a teljes mezőny: a korábban kvalifikált csapatokhoz Trinidad és Tobago, Haiti és Guadeloupe csatlakozott.

Közülük Haiti nyert csak könnyedén, 4–1-re Bermuda ellen, a másik két mérkőzésen tizenegyesek döntöttek. Trinidad és Tobago 8–7-re nyerte meg a tizenegyespárbajt Francia Guyana ellen – az első hét körben senki sem hibázott, végül a nyolcadikban dőlt el a kijutás sorsa.

A Guatemala–Guadeloupe mérkőzésen 1–1-es döntetlent követően jöhettek a tizenegyesek, amelyek egészen a 12. körig tartottak. A negatív hős a guatemalaiak közül került ki Marvin Ceballos révén, aki kétszer is rúgott, de mindkétszer hibázott, így Guadeloupe jutott tovább.

ARANY-KUPA, EGYESÜLT ÁLLAMOK
SELEJTEZŐ
, DÖNTŐ
Trinidad és Tobago
–Francia Guyana 1–1 – 11-esekkel 8–7
Haiti
–Bermuda 4–1
Guatemala–Guadeloupe 1–1 – 11-esekkel 9–10

16. CONCACAF ARANY-KUPA
CSOPORTMÉRKŐZÉSEK
A-CSOPORT
Július 10., Frisco
Toyota Stadion
Salvador–Curacao x–x
Július 10., Arlington
AT&T Stadion
Mexikó– Trinidad és Tobago x–x
Július 14., Frisco
Toyota Stadion
Trinidad és Tobago–Salvador x–x
Július 14., Dallas
Cotton Bowl
Curacao–Mexikó x–x
Július 18., Dallas
Cotton Bowl
Mexikó–Salvador x–x
Július 18., Frisco
Toyota Stadion
Curacao–Trinidad és Tobago x–x
B-CSOPORT
Július 11., Kansas City
Children's Mercy Park
Kanada–Martinique x–x
Július 11., Kansas City
Children's Mercy Park
Egyesült Államok–Haiti x–x
Július 15., Kansas City
Children's Mercy Park
Haiti–Kanada x–x
Július 15., Kansas City
Children's Mercy Park
Martinique–Egyesült Államok x–x
Július 18., Frisco
Toyota Stadion
Martinique–Haiti x–x
Július 18., Kansas City
Children's Mercy Park
Egyesült Államok–Kanada x–x
C-CSOPORT
Július 12., Orlando
Exploria Stadion
Jamaica–Suriname x–x
Július 12., Orlando
Exploria Stadion
Costa Rica–Guadeloupe x–x
Július 16., Orlando
Exploria Stadion
Guadeloupe–Jamaica x–x
Július 16., Orlando
Exploria Stadion
Suriname–Costa Rica x–x
Július 20., Orlando
Exploria Stadion
Costa Rica–Jamaica x–x
Július 20., Houston
BBVA Stadion
Suriname–Guadeloupe x–x
D-CSOPORT
Július 13., Houston
BBVA Stadion
Katar–Panama x–x
Július 13., Houston
BBVA Stadion
Honduras–Grenada x–x
Július 17., Houston
BBVA Stadion
Grenada–Katar x–x
Július 17., Houston
BBVA Stadion
Panama–Honduras x–x
Július 20., Orlando
Exploria Stadion
Panama–Grenada x–x
Július 20., Houston
BBVA Stadion
Honduras–Katar x–x
AZ EDDIGI TORNÁK ÉS DOBOGÓSOK
ÉV (HELYSZÍN)
ARANY
EZÜST
BRONZ
1991 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Honduras Mexikó
1993 (Egyesült Államok, Mexikó) Mexikó Egyesült Államok Costa Rica
1996 (Egyesült Államok) Mexikó Brazília Egyesült Államok
1998 (Egyesült Államok) Mexikó Egyesült Államok Brazília
2000 (Egyesült Államok) Kanada Kolumbia Peru,
Trinidad és Tobago
2002 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Costa Rica Kanada
2003 (Egyesült Államok, Mexikó) Mexikó Brazília Egyesült Államok
2005 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Panama Kolumbia,
Honduras
2007 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Mexikó Kanada,
Guadeloupe
2009 (Egyesült Államok) Mexikó Egyesült Államok Costa Rica,
Honduras
2011 (Egyesült Államok) Mexikó Egyesült Államok Honduras,
Panama
2013 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Panama Honduras,
Mexikó
2015 (Egyesült Államok, Kanada) Mexikó Jamaica Panama
2017 (Egyesült Államok) Egyesült Államok Jamaica Costa Rica,
Mexikó
2019 (Egyesült Államok, Costa Rica, Jamaica) Mexikó Egyesült Államok Haiti,
Jamaica

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik