Filipovics Vladan: Huszonöt év eltelt, de nagyon motivált vagyok!

– Nem volt még huszonnégy esztendős, amikor Magyarországra jött futballozni, most pedig arról beszélünk, hogy már huszonöt éve menedzserként tevékenykedik. Valahol hihetetlen, nem?
– Elsőre az ugrik be, mennyire gyorsan repül az idő, mindjárt utána pedig az, hogy amikor Békéscsabára igazoltam, teljesen más volt a fejemben, mint ami megvalósult… – felelte Filipovics Vladan, az egyik legismertebb magyarországi játékosügynök, az F-Group menedzser iroda ügyvezetője. – Szerettem volna magas szinten futballozni, továbblépni nyugatra, jelentős karriert csinálni, és volt olyan gondolatom is, ha majd befejezem a játékot, edző leszek. Mindig érdekelt a futball szakmai része, szerettem az edzőkkel beszélgetni, vitatkozni is, és sokan mondták, lenne érzékem csapatot irányítani. Aztán a sors úgy hozta, maradtam Magyarországon, menedzser lettem, itt vagyok már harminc éve, és ebből huszonöt esztendő a menedzseri munkával telt.

– Hogyan lesz menedzser abból, aki a pályafutása utáni időszakot edzőként, valamelyik klub kispadján képzeli el?
– Labdarúgóként kapcsolatban voltam egy nagyon sikeres szerb ügynökkel, mondtam neki, szeretnék továbblépni – akkor egyébként a Videoton futballistája voltam. Találkoztunk Budapesten, és egyszer csak felvetette, ha nem sikerül csapatot találnia nekem, mi lenne, ha elkezdenék vele dolgozni. Addig sokkal inkább az edzősködés vonzott, de aztán egy éjszaka eldöntöttem, belevágok. Hozzáteszem, azt sem tudtam, mit kell majd csinálnom, csak érdekesnek találtam a lehetőséget. Amikor utazott vissza Belgiumba, mondta, majd szól, mi a feladat. Nos, egy szakmai elemzéssel kezdtem, amely az MTK felállását, játékosait térképezte fel. Elkezdett tetszeni az az egész, reális voltam magammal szemben, sejtettem, játékosként nem jutok olyan magasra, ahová szeretnék, ugyanakkor az említett szerb ügynökkel sohasem csináltam üzletet. Hozzá tartoztak a legjobb szerb labdarúgók, de a francia vonalban is érdekelve volt Jean Tigana révén, a magyar futball, a magyar játékos nem volt neki annyira érdekes. Én viszont másként gondolkodtam, kétezerkettőben elkezdtem együttműködni egy angol ügynökséggel, vittem oda fiatal magyar játékosokat, de gyorsan rájöttem, ha egyedül csinálom, több kapcsolatom lesz, és önállósodtam.

– Kit közvetített ki először külföldre?
– Korolovszky Gábort, aki az angol céghez tartozott, de a ciprusi transzfert én csináltam.

Csaknem hetven labdarúgó tartozik az F-Group-ügynökséghez, értelemszerűen mindegyikükkel törődni kell, ezért a menedzser, Filipovics Vladan szinte állandóan úton van, azaz elmondható, hogy ez a szakma nem éppen családbarát, ugyanakkor a gyerekek igazán míves sportkarriert futottak be: „Játékosügynökként valóban sokat voltam és vagyok úton, de aki ezt az életformát választja, tudja, hétvégén, amikor a gyerekek nem mennek iskolába, neki meccseket kell néznie, s gőzerővel dolgoznia. Nekem szerencsém van, a három fiam sportol: a huszonnyolc éves Stefan az Alba Fehérvárban kosárlabdázik és válogatott, Marko huszonhat esztendős, sérülések miatt abbahagyta a futballt, de Amerikában maradt, az FC Charlotte csapatánál videóelemző, mellette a második csapatnál pályaedző, a húszéves Igor ugyancsak Amerikában él, a Chicago Illinois Egyetem kosárcsapatában játszik. Ők mindig tudták és tudják, a szakmám mivel jár, de mindig próbáltam velük lenni, amikor otthon voltam, de persze kellett és kell a megértés is.”

–  Annak idején futballozott az NB I-ben, ismerte a mezőnyt, de kezdő játékos­ügynökként mennyire volt nehéz meggyőzni valakit, hogy érdemes önnel együttműködnie?
– Akkor még nem volt sok ügynök, de a játékosok sem érezték úgy, hogy nekik feltétlenül szükségük van menedzserre. Nehéz volt meggyőzni őket, hogy igenis jó, ha van ilyen segítségük, ezért is volt fontos, hogy megcsináljam az első üzletet, s az igazán nagy dobás aztán Gera Zoltán eladása volt az NB I-ből a Premier League-be, arra azért sokan felkapták a fejüket.

– A korábbi Ferencváros-játékos kiközvetítésére a legbüszkébb?
– Ha mondjuk Törökországba vagy Kínába sikerült eladni valakit, az ugyanolyan jó érzéssel töltött el, mindegyik transzfer büszkeség, hiszen megvan a munkának a gyümölcse. Nincs olyan, hogy csakis egy út létezik, mindegyik üzlet más. Persze  óriási dolog, ha sikerül valakit elit ligába kiközvetíteni, nekem volt olyan időszak az életemben, amikor több mint húsz ilyen labdarúgót képviseltem – emiatt motivált is vagyok, hogy újra átélhessem azt az állapotot, ami ugye a magyar futballnak is jót tenne.

– Miként éli meg, ha a játékosa keveset játszik az új csapatában, esetleg teljesen partvonalon kívülre kerül?
– Tudom, sokan csak legyintenek az ügynökökre, mondván, eladta a játékost, keresett rajta, Magyarországon különösen rossz a megítélésünk. A végső döntést mindig a játékos hozza, én csak elmondom, mi szól a szerződés mellett, és mi ellene. Mindig azt szerettem, ha több ajánlat van, próbálom terelni a futballistát, de elfogadom, ha valaki azt mondja, neki a pénz fontosabb, mint a szakmai rész. Szíven üt, amikor valaki keveset játszik, de látni kell, egy edző átlagban kevesebb mint egy évet ül a kispadon, és akivel te megegyeztél, aki akart téged, idő előtt távozhat, a helyére érkezőnek pedig gyakran teljesen más az elképzelése. Mindig elmondom a játékosoknak, elsőnek saját magukból induljanak ki, mit tettek azért, hogy játszhassanak, és mit nem. Ha mindig másban keresi valaki a hibát, nem lesz előrelépés, a következő csapatnál ugyanez lesz a helyzet, megint az edző lesz a hibás. A kollégámmal, Szabó Tiborral nekünk prioritás, hogy szakmázunk a játékosokkal, mert tudjuk, ha Magyarországról valaki külföldre igazol, ott nem lesz erre idő, nem babusgatják a lelkeket, mert nagy a konkurencia.

Örök kérdés a magyar futball kapcsán: mit lehet tenni annak érdekében, hogy megváltozzon a fiatalok mentalitása? Nos, Filipovics Vladannak erre van egy sztorija: „Annak idején mi hoztuk Magyarországra Paulo Sousát (jobbra), Ajánlottunk neki egy fiatal játékost Siófokról, leültünk közösen, és az edző megkérte, mesélje el egyheti edzésprogramját, milyen taktikai utasításokat kap, az edző mit vár tőle. A srác elmondta, mi fordítottunk, a korábbi portugál ász csak hallgatott, majd rám nézett, és így szólt: sokkal jobban szeretek megkapni olyan játékost, aki semmit sem tud, mint egy olyat, akit rosszul tanítottak, mert sokkal több időbe telik a fejéből kitörölni a rossz beidegződéseket. Ezért is foglalkozunk fiatalokkal, emiatt bővítettük a céget, együttműködési megállapodást kötöttünk a Magic Stars ügynökséggel – amelyet két korábbi labdarúgó, Orosz Márk és Tölgyesi Viktor képvisel –, hogy minél bővebb szolgáltatást tudjunk nyújtani a játékosoknak. Szakmailag ele­mzünk minden meccsük után, magas szintű fizioterepauta hátteret adunk, megállapodásunk van egy egészségügyi laboratóriummal, sportdietetikussal – és még sorolhatnám. Emellett mindenben próbálunk együttműködni a klubokkal, a játékosok családjával, hogy mire a játékos tizenhét-tizennyolc éves lesz, ne mondja az edző, törölni kell a rossz beidegződéseket.”

–  Az együttműködés egy játékos pályafutásának végéig tart?
– Talán az egyik legnagyobb büszkeség, hogy Huszti Szabolccsal, Juhász Rolanddal, Tőzsér Dániellel, Gera Zoltánnal, Hajnal Tamással Király Gáborral, Gyepes Gáborral, Nikolics Nemanjával, Halmosi Péterrel – és még sorolhatnám a neveket – megmaradt a jó viszony. A mai napig szoros a kapcsolatunk, engem bánt, hogy közülük többen nincsenek alkalmazásban a magyar futballban. Magas szinten futballoztak, sok mindent elértek, hihetetlen kapcsolatrendszerük van, nekik több szerepet kellene kapniuk.

– Huszonöt éve volt könnyebb eladni egy magyar labdarúgót külföldre, vagy manapság?
– A magyar játékosok elképesztően jó körülmények között készülhetnek, vannak tehetségek, rövid időn belül profi szerződést kapnak, többek között a „fiatalszabály” miatt is – ami egyébként jó, de nem egészen a mostani formájában –, és ez elégedetté teszi őket. Jön egy külföldi ajánlat, a klubnál azt mondják, úgyis kapom az államtól a pénzt, nekem fontos, hogy maradjon a játékos, és nemegyszer olyan pénzt kérnek érte, ami nem reális. A nemzetközi futballban rengeteg a pénz, az NB I, sajnos, nincs azon a szinten, hogy tömegével adjon el labdarúgókat – persze vannak jó példák, mint Tóth Alex és  Lisztes Krisztián vagy korábban mondjuk Dzsudzsák Balázs és Gera Zoltán –, azt nagyon nehéz megcsinálni, amit a szerbek vagy a horvátok, hogy egy átigazolási időszakban tíz futballistát értékesítenek egy- és tizenötmillió euró között. Régebben a labdarúgók karakteresebbek, mentálisan erősebbek voltak, és ne hallgassuk el, nagyon lojálisak is. Sajnos sokan elfelejtik, honnan indultak, ki mit tett értük. Amit a magyar válogatott Marco Rossi irányításával elért, az szenzációs, még akkor is, ha a világbajnoki részvétel nem is jött össze, mellette van a Ferencváros, de semmi más…

– A következő huszonöt évben is ebben a szakmában látja magát?
– Még mindig nagyon motivált vagyok, szeretem, amit csinálok. Jó lenne új Husztit, Gerát, Tőzsért, Juhászt, vagy nem az én játékosom, de új Szoboszlai Dominikot találni, ugyanis tudom, ha nem is minden évben jönnek ki ilyen játékosok, tehetségek most is vannak. Hogy huszonöt év lesz vagy kevesebb, nem tudom, de azt igen, hogy most még többet tudunk segíteni, mint az indulásnál. Ha valaki nem akar profi szinten játszani, ha nem tesz meg érte mindent, hiába segít neki akárki. Mindig mondom a gyerekeknek, de a felnőtt labdarúgóknak is: lefekvés előtt, amikor mosod a fogadat és a tükörbe nézel, őszintén mondd el, aznap megtettél-e mindent! A szülőnek, az ügynöknek, a barátodnak hazudhatsz, de magadnak nem, csak ha őszinte vagy magaddal, akkor tudsz előrelépni!