Közbeszólt a politika: a finnek nem hazai pályán fogadják a fehéroroszokat a Nemzetek Ligájában

T. Z.T. Z.
2026.03.24. 13:07
null
Úgy tűnik, Helsinkiben nem lesz mérkőzés szeptember 29-én (Fotó: Getty Images)
Politikai nyomásra lemondott pályaválasztói jogáról a Finn Labdarúgó-szövetség a Fehéroroszország elleni szeptember 29-i Nemzetek Ligája-csoportmérkőzésen, amelyet semleges helyszínen rendeznek majd meg – számolt be róla kedden a Magyar Nemzet.

Eredetileg a finn válogatott első hazai Nemzetek Ligája-csoportmérkőzése lett volna a Fehéroroszország elleni szeptemberi összecsapás, amelyet azonban végül semleges helyszínen rendeznek majd meg, miután a Finn Labdarúgó-szövetség nem kis politikai nyomásra önként mondott le a pályaválasztói jogról. A mérkőzés új helyszínéről később születik majd döntés – írta meg a Magyar Nemzet.

A döntés hátterében az állt, hogy a finn politikusok szerint Fehéroroszország támogatja az oroszok Ukrajna elleni háborúját, és úgy vélik, emiatt nem lenne szabad pályára lépniük a Nemzetek Ligájában. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) azonban nem zárta ki a fehéroroszokat a sorozatból.

Több politikus Helsinkiben azt is mondta, hogy a finneknek nem lenne szabad lejátszani a fehéroroszok elleni meccset, a teljes bojkott ugyanakkor nagy kockázatot jelentett volna az UEFA-szankciók miatt, így született meg a kompromisszumos döntés. Ami viszont a finn válogatottat és a szurkolókat sújtja, tekintve, hogy a játékosok szerettek volna hazai pályán szerepelni, és egy ideig a szövetség is ezt az álláspontot képviselte, egészen addig, amíg a politika bele nem szólt az ügybe. A döntésen egyébként a finn sportsajtó is megdöbbent, és felhívta a figyelmet arra, hogy ezzel a lépéssel megfosztották Ukrajnát attól, hogy jelentős pénzügyi támogatást kaphasson, mivel a szövetség javaslata szerint a mérkőzés teljes bevételét a háborúban álló ország kapta volna. 

A Magyar Nemzet cikkében felidézte: a mostani eset nem példátlan, ugyanis a női Nemzetek Ligája 2025-ös kiírásában is összesorsolták a finn és a fehérorosz csapatot. Akkor a finnek szintén lemondtak a pályaválasztói jogról, s hazai találkozójukat az olaszországi Novarában játszották le, amikor pedig a fehérorosz csapat volt a pályaválasztó, Szegeden léptek pályára.

 

Legfrissebb hírek

Tóth Alex: Ebből jó dolgok sülhetnek ki

Magyar válogatott
48 perce

NEMZETEK LIGÁJA, 2026–2027

Minden más foci
5 órája

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
7 órája

„Hiba volt. Sajnálom” – Xhaka elismerte a hamisítást, kikerült a svájci keretből

Minden más foci
10 órája

Kijevi jelszó: élni muszáj! – interjú az Eb-ezüstérmes Rácz Lászlóval

Magyar válogatott
13 órája

Bárány Donát: felépülés, gól, meghívó

Magyar válogatott
15 órája

Hogyan regenerálódik Varga Barnabás?

Magyar válogatott
Tegnap, 7:18

Itt van Zidane első kerete a Nemzetek Ligájára

Francia labdarúgás
2026.09.18. 18:30