Sebastián Kósa Zaragozából Kassára igazolt – hivatalos

Fél évre kölcsönbe az FC Kassához igazol a spanyol másodosztályú Real Zaragozától Sebastián Kósa – a korábbi szlovák utánpótlás-válogatott játékos már a felnőtt nemzeti csapatban is bemutatkozott. Kósa már átesett az orvosi vizsgálatokon, és csatlakozik Peter Cernák edző csapatának felkészüléséhez.
„Fiatal, középhátvédet szereztünk meg, aki már bizonyított, tapasztalatot szerzett a hazai bajnokságban, pályára lépett az Konferencialigában és átigazolt a spanyol másodosztályba – ez számunkra szinte hihetetlen lehetőség volt. Ha ehhez hozzávesszük, hogy vezéregyéniség a pályán és azon kívül, elszánt, segíteni akarja az FC Kassát a bajnoki és kupamérkőzések hajrájában, akkor olyan együttműködésről beszélhetünk, amely meggyőződésem szerint minden fél – klubunk, a játékos és anyaegyesülete, a Real Zaragoza – számára is rendkívül előnyös lesz. A Zaragoza a tárgyalások során maximálisan profi és együttműködő volt” – mondta a klub honlapján Terry Westley, az FC Kassa sportigazgatója.
Kósa mindössze 16 évesen mutatkozott be a szlovák élvonalban, ekkor igazolt a nagyszombati Spartakhoz is, ahol rendszeresen szerepelt a védelemben. „Már az első beszélgetések során egyértelművé vált a játékintelligenciája és az eltökéltsége, hogy pályafutása során a lehető legmagasabb szinten játsszon. Sebastián tisztában van azzal, hogy a kassai szereplés segítheti a fejlődését és közelebb viheti céljai megvalósításához. Technikailag nagyon képzett játékosról van szó, aki a védelem jobb és bal oldalán egyaránt bevethető, kiválóan bánik a labdával, agresszív a rögzített helyzeteknél, és adottságaival jól illeszkedik ahhoz a játékstílushoz, amelyet klubunk hosszú távon épít. A klub és a játékos elképzelései találkoznak, ezért ez az együttműködés a lehetőlegjobb időben jött létre” – tette hozzá Westley az érsekújvári születésű futballistával kapcsolatban.
Kósa zaragozai időszakát sérülések is nehezítették, Kassára érkezését pedig a Spanyolországban kapott kevesebb játéklehetőség is indokolta. „Fizikailag és egészségügyileg is százszázalékos állapotban érzem magam. Spanyolországban végig edzésben voltam, de a mérkőzésekre nem neveztek. Éppen ezért szorgalmaztam a klubváltást, mert fiatal vagyok, és szükségem van a rendszeres játéklehetőségre. Bízom benne, hogy Kassán folytatni tudom a nagyszombati időszakban nyújtott teljesítményemet, és segíthetek a klubnak elérni a kitűzött céljait. A célom az, hogy minél több mérkőzésen pályára lépjek, és segítsek a Kassának kilábalni abból a nehéz helyzetből, amelybe az őszi idény után került. Hiszem, hogy ez az együttműködés mindkét fél számára hasznos lesz. Kassa igazi futballváros, gazdag hagyományokkal, és úgy gondolom, hogy az élvonal ide való. Bízom benne, hogy közös erővel sikerül kiharcolnunk a bennmaradást a Niké Ligában” – nyilatkozta a huszonkét éves, 190 centi magas Sebastián Kósa.

A DAC elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra







