„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

V. H. L.V. H. L.
2026.01.07. 12:20
Neymar (fehérben) öt gólt szerzett a Santos utolsó öt 2025-ös bajnokiján (Fotó: Getty Images)
Az év végéig meghosszabbította Neymar szerződését a Santos FC – adta hírül klub hivatalos fórumain. A 33 éves játékos nemrégiben meniszkuszműtéten esett át, s reméli, hogy visszatérése után be tudja verekedni magát a Carlo Ancelotti vezette brazil válogatott világbajnoki keretébe.

Az év végéig biztosan a Santos FC játékosa marad Neymar Jr. – jelentette be ma hajnalban a 33 éves zsenin kívül többek között Pelét, Robinhót és Rodrygót is kinevelő kikötővárosi egyesület, amely ezzel a szlogennel kommentálta a hírt: „A Herceg folytatja”.

Az olimpiai bajnok, az FC Barcelonával 2015-ben Bajnokok Ligája-győztes Neymar 2023 októberi keresztszalag-szakadása miatt tizenkét hónapot volt kénytelen kihagyni – közben szaúdi klubja, az Al-Hilal szerződést bontott vele –, s 2025 januárjában tért vissza nevelőegyesületéhez. A brazil válogatott gólrekorderét a sérülések ezután sem kerülték el – az utolsó öt fordulóban, sérülten így is öt gólt szerzett a brazil országos bajnokságban, amellyel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a fehér-feketék megőrizték első osztályú tagságukat.

„A Santos az én helyem, itt érzem magam otthon” – jelentette ki Neymar a klub közösségimédia-felületein posztolt videóban.

„Veletek akarom valóra váltani azokat az álmaimat, amelyeket még nem sikerült beteljesítenem” – utalt Neymar a szurkolóknak üzenve arra, hogy a világbajnoki cím még hiányzik a vitrinjéből, ezért szeretne bekerülni a selecao vb-keretébe.

Carlo Ancelotti, a „kanárik” szövetségi kapitánya a 128 válogatott meccsén 79 gólt szerző Neymarral kapcsolatban tavaly októberben kijelentette: tökéletes fizikai állapotba kell kerülnie ahhoz, hogy ott legyen a világbajnokságon.

 

 

Legfrissebb hírek

Ováció a sajtótájékoztatón, népünnepély az utcákon – így fogadták Neymar beválogatását Brazíliában

Foci vb 2026
2026.05.19. 12:40

Ancelotti: Csak Neymaron múlik, mennyit játszik a vb-n

Foci vb 2026
2026.05.19. 10:46

Neymar kiborult: tévedésből cserélték le a kerethirdetés előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
2026.05.17. 21:06

Carlo Ancelotti a 2030-as világbajnokságig brazil szövetségi kapitány marad

Minden más foci
2026.05.14. 19:48

Ancelotti: Neymar sokat javult, mindenki szereti őt, de a döntés az enyém

Foci vb 2026
2026.05.13. 11:01

Neymar bekerült, Estevao kimaradt – kihirdette a brazilok bő vb-keretét Ancelotti

Foci vb 2026
2026.05.12. 10:55

Brazília: négy évvel meghosszabbítják Ancelotti szerződését

Foci vb 2026
2026.05.01. 12:14

Ronaldo: Hihetetlen tehetségek vannak ebben a csapatban

Foci vb 2026
2026.03.31. 15:05
Ezek is érdekelhetik