A Porto hivatalosan is bejelentette Thiago Silvát

R. P.R. P.
2025.12.21. 12:59
null
Fotó: fcporto.pt
Igaznak bizonyultak a sajtóban megjelentek, a portugál labdarúgó-bajnokságban éllovas FC Porto a mostani idény végéig szerződtette a 41 éves brazil védőt, Thiago Silvát, aki a Fluminensétől tér vissza Európába. A brazil válogatott korábbi csapatkapitányának leigazolását honlapján jelentette be a klub.

 

A brazil válogatott korábbi csapatkapitányának leigazolását honlapján jelentette be a portugál klub, amelynek volt már játékosa Silva, méghozzá 2004-ben, ám akkor egyetlen mérkőzésen sem szerepelt a felnőttcsapatban.

Thiago Silva a nemzeti együttesben 2008 és 2022 között 113 alkalommal szerepelt, a hét gólt szerző hátvéd tagja volt a 2013-ban Konföderációs Kupát, 2019-ben pedig Copa Américát nyerő selecaónak, emellett olimpiai ezüst- (2012) és bronzérmesnek (2008) is vallhatja magát.

Klubszinten több európai élgárdának is a labdarúgója volt, így a Paris Saint-Germainnek és az AC Milannak, a Chelsea-vel pedig 2020 és 2024 között Bajnokok Ligáját, európai Szuperkupát és klubvilágbajnokságot is nyert. Francia csapatával hétszer, az olasszal egyszer ünnepelhetett bajnoki címet.

Minden más foci
2025.12.20. 16:36

Thiago Silva 41 évesen visszatér Európába, megvan az új csapata

Szeretne visszakerülni a brazil válogatott keretébe, célja, hogy világbajnokként vonuljon vissza.

 

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Portugál szupertehetséggel erősített a Roma – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.08.19. 11:45

Egyszerű szertartás, meghitt eskütétel, de 56 millió fontos ékszer – ilyen volt Cristiano Ronaldóék esküvője

Minden más foci
2026.08.18. 10:24

A Veszprém legyőzte a Portót a spanyolországi torna döntőjében

Kézilabda
2026.08.14. 21:41

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
2026.08.12. 10:24

Félelem és reszketés az Aztékban; argentin feltámadások – a világbajnokság 5+1 legjobb meccse

Foci vb 2026
2026.07.21. 15:47

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09