Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

M. B.M. B.
2026.01.28. 17:35
Tizenhat év várakozás után ünnepelhetnek elődöntőbe jutást az izlandi drukkerek (Fotó: Getty Images)
Az izlandi férfi kézilabda-válogatott legyőzte Szlovéniát, s ezzel bejutott a svéd-dán-norvég közös rendezésű Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé.

A magyar csapat keddi, Svédország elleni döntetlenjét követően egyszerű volt a képlet az izlandiak számára: a Szlovénia elleni győzelem esetén a többi meccs eredményétől függetlenül elődöntős az északi csapat, míg döntetlen esetén arra lett volna szükség, hogy a svédek ne győzzék le a svájciakat. 

Arnór Atlason tanítványai ennek szellemében nagy elánnal kezdték a találkozót, de a szlovének nem hagyták magukat, s az első félidőben hét gólt szerző Domen Novak vezérletével tartani tudták a lépést ellenfelükkel. 

A fordulás után még magasabb fordulatszámra kapcsoltak az izlandiak, s a magára találó Ellidi Vidarsson vezérletével elhúztak nyugati szomszédunktól. Szlovénia ugyan eljutott 31 gólig (az izlandi kapus, Hallgrímsson 21.62 százalékos védési mutatója nem mondható kiemelkedőnek), de az izlandi támadósorral nem tudott mit kezdeni – a csoportkörben a mieinket is legyőző északiak meggyőző játékkal, 2010 óta először jutottak be a legjobb négy közé. 31–39

Az izlandi csapatban a Veszprémben légióskodó Bjarki Már Elísson, valamint a szegedi Janus Dadi Smárason is három gólt szerzett, míg a másik oldalon a szintén Szegeden játszó Borut Mackovsek gólt nem szerzett, ellenben összeszedett egy kétperces kiállítást. 

Mindeközben az I. csoportban Portugália nyolc góllal megverte a spanyolokat – a portugálok ezzel együtt csak akkor játszhatnak az 5. helyért, ha Franciaország kikap a németektől, Norvégia pedig nem veri meg a dánokat. Amennyiben a norvégok legyőzik a már elődöntős riválist, akkor a gólkülönbség dönt a két fél között. 

KÉZILABDA
FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, KÖZÉPDÖNTŐ 
4. FORDULÓ
I. CSOPORT (HERNING)
Spanyolország–Portugália 27–35 (12–16)
Ld: Gurri 6, Gómez 6, ill. F. Costa 7, M. Costa 6, Areia 6
Németország–Franciaország 38–34 (19–15)
Ld: Knorr 11, Uscins 5, ill. Mem 11, Descat 9
Dánia–Norvégia 38–24 (19–16)

AZ I. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

 

 

 

 

 

 

 

1. Dánia

5

4

1

166–141

+25 

8   

2. Németország

5

4

1

160–155

+5 

8   

3. Portugália

5

2

1

2

169–169

5   

4. Franciaország

5

2

3

179–178

+1 

4   

5. Norvégia

5

1

1

3

156–175

–19 

3   

6. Spanyolország

5

1

4

160–172

–12 

2   


II. CSOPORT (MALMÖ)
Szlovénia–Izland 31–39 (16–18)
Ld: Novak 9, Horzen 7, ill. Vidarsson 8, Ríkhardsson 7, Magnússon 7
Horvátország–Magyarország 27–25 (13–15)
Ld: Sostaric, Klarica, Mandic, Lucin 4, ill. Imre 7, Ilic 5
Svédország–Svájc 34–21 (14–12)

A II. CSOPORT VÉGEREDMÉNYE

 

 

 

 

 

 

 

1. Horvátország

5

4

1

139–136

+3 

8   

2. Izland

5

3

1

1

165–149

+16 

7   

3. Svédország

5

3

1

1

161–144

+17 

7   

4. Szlovénia

5

2

3

160–170

–10 

4   

5. MAGYARORSZÁG

5

2

3

141–147

–6 

2   

6. Svájc

5

2

3

147–167

–20 

2   

 

 

Legfrissebb hírek

CR7 a házban!

Foci vb 2026
18 órája

„Nem láttatok mostanában játszani?” – Cristiano Ronaldo úgy véli, tökéletes állapotban érkezett a világbajnokságra

Foci vb 2026
2026.06.12. 19:46

Elnyomás és ultimátum elleni küzdelmek elevenednek meg a K-csoport himnuszaiban

Foci vb 2026
2026.06.12. 17:03

Vb 2026: ki nyeri a tornát? A ranglistán Messiék, a keretértékben a franciák állnak az élen, a bukiknál a spanyolok a favoritok

Foci vb 2026
2026.06.11. 16:35

FIFA-világranglista: három helyet javítva 39. a magyar válogatott, Argentína az élen

Magyar válogatott
2026.06.11. 13:40

Spanyolország Európa után a világ trónjára is felül? – az NS vb-erősorrendje, 3. rész

Foci vb 2026
2026.06.11. 11:52

Meglepő kérdést kapott mérkőzés közben Lionel Messi

Foci vb 2026
2026.06.11. 09:25

Vb 2026: C. Ronaldo mellett lesz még egy aranylabdás a portugálok négyesében – bemutatjuk a K-csoportot

Foci vb 2026
2026.06.10. 12:14
Ezek is érdekelhetik