Babati két évvel ezelőtt Mezőkövesdről szerződött az akkor még Liga 2-es együtteshez, amelynek színeiben 58 tétmérkőzésen nyolc gólt és 10 gólpasszt ért el.
Az előző idényben kifejezetten húzóembere volt a másodosztályból történelme során először feljutó FK-nak, az élvonalban viszont már csak az első hat fordulóban kapott lehetőséget, mindössze kétszer kezdőként, az utóbbi hetekben pedig már a Profi Ligánál benevezett keretben sem szerepelt.