NB III: korábbi élvonalbeli támadót igazolt a Pécs – hivatalos

T. Z.T. Z.
2026.02.09. 15:06
null
Babati Benjámin a pécsieknél folytatja (Fotó: PMFC)
A labdarúgó NB III-ban szereplő PMFC hétfőn hivatalos oldalán hozta nyilvánosságra a korábban az élvonalbeli bajnokságot is megjárt Babati Benjámin érkezését.

„Klubunk mindenben megállapodott a 30 éves Babati Benjáminnal, akinek személyében jelentős élvonalbeli tapasztalattal is rendelkező támadó érkezik NB III-as labdarúgócsapatunk keretébe. A rutinos játékos korábban több mint 250 tétmérkőzést játszott a ZTE-ben, majd erősítette a Mezőkövesdet és a Győrt, emellett góljaival kulcsszerepet vállalt az FC Csíkszereda első osztályba való feljutásában” – olvasható a pécsiek hivatalos közleményében.

Babati a klubnak érkezése után így fogalmazott: „Komoly húzóerőt jelentett számomra, hogy a szakmai stáb is számít rám. Szeretném a rutinommal segíteni a csapatot, hiszen korábban Zalaegerszegen és Csíkszeredában is részese voltam feljutásnak. Az első benyomásaim rendkívül pozitívak: a körülmények adottak, a csapattársak gyorsan befogadtak, így a beilleszkedéssel egyáltalán nincs gondom.”

 

Legfrissebb hírek

NB III: az Ózd és a Cigánd sem tudott nyerni idegenben

Labdarúgó NB II
7 órája

Mecsekalja: indulás felfelé!

Labdarúgó NB II
13 órája

Nem bírt egymással a Sopron és a Mosonmagyaróvár az NB III-ban

Labdarúgó NB II
2026.11.06. 17:02

Spanyolországban bizonyíthat a korábbi DVTK-védő

Labdarúgó NB II
2026.11.05. 08:18

NB III: hat gólig jutva nyert a Zalaegerszeg és a Veszprém is

Labdarúgó NB II
2026.11.01. 17:35

NB III: nincs már százszázalékos csapat; győzött az Ózd és a Kaposvár, ikszelt a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2026.10.31. 16:42

A PMFC szélsője 50 méteres szóló végén vette be a Kisvárda kapuját – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 21:52

Edzőváltás az NB III-as Budafoknál, Lázok máris távozott

Labdarúgó NB II
2026.10.25. 21:21