Négy magyar csapattal rajtol Krétán a socca Bajnokok Ligája

B. O. B.B. O. B.
2025.10.16. 17:10
null
Fotó: Albidok FC
Péntektől szerdáig rendezik Krétán az 5+1-es labdarúgás, azaz a socca Bajnokok Ligáját, amelyen négy magyar csapat is részt vesz. Ugyanitt négy női válogatott, köztük a mieink is tornán szerepelnek.

Socca sportágban sincs a klubcsapatok számára rangosabb esemény a Bajnokok Ligájánál. A nagypályás verzióhoz képest ezt a versengést teljesen máshogy, torna rendszerben bonyolítják le. A hagyományos helyszín Kréta, ahová már csütörtökön elutazott az a négy magyar együttes – The Private Rooftop, Albidok FC, National Iron Team, Chicago Bandur –, amely kvalifikálta magát a tornára. Érdekesség, hogy a BL-ben nem csak európai, hanem afrikai, ázsiai és észak-amerikai alakulatok is pályára lépnek majd, vagyis nem csak európai alakulatok akarják megszerezni a trófeát.

„Úgy gondolom, azzal, hogy a nemzetközi szövetség négy kvótát tart fent nekünk, elismeri a Magyarországon zajló munkát és fejlődést – mondta Móré Bendegúz, a Socca-Kispályás Magyar Labdarúgó Sportszövetség elnöke. – Tényleg látszik az előrelépés, egyrészt gazdasági téren, hiszen klubcsapataink tudták vállalni a szerepléssel járó költségeket, de a színvonal is folyamatosan emelkedik, már a kvalifikációért is nagy harc zajlik. Több mint száz együttes vesz részt a Bajnok Ligájában, úgy gondolom, ha a négy magyar csapatból három ott lesz a legjobb harminckettő között, már elégedettek lehetünk, egy együttest pedig a negyeddöntőbe várok. Nagy eredménynek tartom, hogy a nagypályás és a futsal idény közepén a játékosokat elengedték a socca BL küzdelmeire csapataikból, talán ez is jelzi, hogy a szakágunk kezdi megtalálni a helyét a labdarúgás piramisában.”

Móré Bendegúz azt is kifejtette, hogy a hazai soccabajnokság januárban kezdődő küzdelmeire továbbra is várják a jelentkezéseket, mert csak ebből a sorozatból lehet kvalifikálni a jövő évi Bajnokok Ligájába is.

Ne felejtsük, Krétán vasárnaptól női válogatottunknak is jelenése van, amely négyes tornán vesz részt Görögország, Lengyelország és Líbia társaságában.

 

Legfrissebb hírek

Negyedik helyen zárt a magyar válogatott a socca Eb-n

Minden más foci
2026.05.24. 20:16

Nem sikerült a bravúr, bronzért játszhat a magyar csapat a socca Eb-n

Minden más foci
2026.05.24. 12:27

Rokkó kétszer is bevágta a románoknak!

Magyar válogatott
2026.05.23. 22:14

A legjobb nyolc között a magyar válogatott a socca Eb-n

Magyar válogatott
2026.05.23. 16:06

Socca Eb: máris továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.05.21. 12:16

Socca Eb: legyőztük a dánokat Tiranában

Magyar válogatott
2026.05.20. 15:32

Véglegesítették a magyar soccaválogatott Eb-keretét

Magyar válogatott
2026.05.15. 17:33

Romániával, Szerbiával és Dániával egy csoportban a magyarok a socca Eb-n

Minden más foci
2026.04.23. 14:49
Ezek is érdekelhetik