Tragédia a Nemzetek Ligája döntőjén, lezuhant a lelátóról és elhunyt egy szurkoló

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.06.09. 09:34
A kép illusztráció, fotó: Getty Images
Tragédia árnyékolta be a labdarúgó Nemzetek Ligája vasárnapi döntőjét, miután a mérkőzés során egy szurkoló lezuhan a lelátóról, s életét vesztette.

A tragikus balesetre a kétszer 15 perces hosszabbítás első félidejében került sor, a szurkoló a dán TV2 kommentátorállása mellett ért földet. 

„Itt élesztenek újra mellettünk egy férfit, aki a lelátó fölöttünk található szintjéről zuhant le” – idézi Henrik Fallesen kommentátort a dán Estra Bladet. A balesetet a döntőt Magyarországon közvetítő M4 Sport kommentátora, Hajdú B. István is megemlítette a közvetítés során. A dán TV2 szerint a szurkolót később kórházba szállították, de sajnos nem tudták megmenteni az életét.

„A müncheni stadionban kialakult egy sürgősségi helyzet, és a szurkoló az orvosok minden erőfeszítése ellenére nulla óra hat perckor elhunyt” – idézi az UEFA szóvivőjét többek között az ESPN és a The Independent is. 

A rendőrség szerint egyelőre nincs szó idegenkezűségről
A bajor rendőrség szóvivője arról számolt be, hogy szemtanúkat hallgatnak ki és átvizsgálják a biztonsági felvételeket, ugyanakkor egyelőre nem merült fel az idegenkezűség gyanúja. A drukker Garmisch-Partenkirchenben élt, a nemzetiségét nem hozták nyilvánosságra. (MTI)

A mérkőzés után mindkét szövetségi kapitány részvétét fejezte ki az elhunyt szurkoló családja felé.

NEMZETEK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ, NÉMETORSZÁG
Döntő
Portugália–Spanyolország 2–2 (1–2, 2–2, 2–2) – 11-esekkel 5–3
München, Allianz Aréna, 65 852 néző. Vezette: Schäfer (svájci)
Portugália: Diogo Costa – Joao Neves (N. Semedo, a szünetben), Dias, Inácio (Veiga, 74.), Nuno Mendes – Bernardo Silva (R. Leao, 74.), Vitinha, Bruno Fernandes – Conceicao (Rúben Neves, a szünetben), C. Ronaldo (Goncalo Ramos, 88.), Neto (Diogo Jota, 105.). Szövetségi kapitány: Roberto Martínez
Spanyolország: Unai Simón – Mingueza (Porro, 93.), Le Normand, Huijsen, Cucurella – Pedri (Isco, 75.), Zubimendi, Fabián (Merino, 75.) – Yamal (Pino, 106.), Oyarzabal (Morata, 111.), Nico Williams (Baena, 93.). Szövetségi kapitány: Luis de la Fuente
Gólszerző: Nuno Mendes (26.), C. Ronaldo (61.), ill. Zubimendi (21.), Oyarzabal (45.)

Bronzmérkőzés
Németország–Franciaország 0–2 (0–1)

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25
Ezek is érdekelhetik