Kassai Viktor is előadást tartott az Osztrák Sportújságírók Szövetsége kongresszusán

   Munkatársunktól Munkatársunktól
2025.06.05. 14:36
null
Kassai Viktor is tartott előadást a SMA kongresszusán (Fotó: Sports Media Austria/Christian Hofer)
A Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) május végén története során először tartotta éves közgyűlését és díjkiosztógáláját külhoni helyszínen, Dunaszerdahelyen, és az Osztrák Sportújságírók Szövetsége (SMA) is úgy alakította programját, hogy első alkalommal Ausztrián kívül, de volt osztrák területen rendezze kongresszusát.

 

Úgy tűnik, jó példával szolgált a közelmúltban a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ), amely május végén története során első alkalommal tartotta éves közgyűlését és díjkiosztógáláját külhoni helyszínen, Dunaszerdahelyen, ahol a DAC FC otthona, a MOL Aréna adott otthont a szakmai találkozónak. Láthatóan az osztrák kollégák sem késlekedtek sokáig, és hasonló módon választottak helyszínt.

Számukra is ez az első alkalom, hogy az SMA Ausztrián kívül tartja éves közgyűlését. Michael Schuen, a szervezet elnöke elmondta, hogyan vezetett egy személyes találkozó Alex Tabarellivel, a Dél-Tiroli Olimpiai Bizottság elnökével oda, hogy az osztrák sportújságíró-kongresszust Bolzanóban rendezzék meg.

Fotó: Sports Media Austria/Christian Hofer

„Előzetesen nem terveztünk ilyesmit, de amikor találkoztunk Alex Tabarellivel, felvetette, hogy miért ne tarthatnánk itt a kongresszust. Mint tudják, Dél-Tirol valaha Ausztriához tartozott, és ma is sokan beszélnek németül. Így alakult, hogy történelmünk során először Ausztrián kívül tartjuk a közgyűlésünket” – mondta Schuen.

A 2026-os milánói-cortinai téli olimpia sílövőversenyeinek otthont adó anterselvai látogatást követően szerdán a delegáció Val di Fiemmébe utazott tovább, ahol a tervezett panelbeszélgetések egyik meghívott vendége Kassai Viktor, a nemzetközi hírű magyar labdarúgó-játékvezető volt.

A labdarúgó BL-döntőt is vezető korábbi FIFA-bíró mintegy egyórás előadást tartott: az osztrák játékvezetés helyzetelemzése mellett az aktuális szabályok és főleg a VAR működése volt a téma.

 
Egyéb egyéni
2025.06.03. 19:26

A magyar példát követik az osztrák sportújságírók is – Dél-Tirolban rendezik az éves kongresszust

A jövő évi téli olimpia egyik versenyhelyszínén szervezik idei közgyűlésüket az osztrák kollégák, ahová meghívták Kassai Viktor magyar játékvezetőt is.

 

 

Legfrissebb hírek

Az UEFA elnöke a madridi futballfórumon védelmébe vette a játékvezetőket

Minden más foci
2026.04.24. 14:39

Raphinha hihetetlen játékvezetői döntésekről beszélt a Barcelona kiesése után

Bajnokok Ligája
2026.04.15. 07:32

Férfi kézi: eltiltották a csalással vádolt északmacedón játékvezetői párost

Kézilabda
2026.04.14. 19:55

Spanyol beugróból főszereplő? – körkép a 2026-os vb európai játékvezetőiről

Foci vb 2026
2026.04.10. 11:53

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
2026.04.09. 19:09

Rúsz Márton újabb utánpótlás Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.03.30. 12:18

Berke Balázs Topolyán vezet válogatott mérkőzést

Minden más foci
2026.03.30. 09:26

Játékvezetés: Káprály Mihály U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.03.24. 18:01
Ezek is érdekelhetik