Niké Liga: remek kassai fordítás a Zsolna ellen

2025.05.10. 22:46
null
Fotó: FC Kassa
A Nike Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti találkozóján a Kassa már kétgólos hátrányban volt, de végül 3–2-re győzött a Zsolna ellen

Remek mérkőzést láthatott a 3 188 fős közönség a Kassai Labdarúgó Arénában. Ha a játék szűk fél órája után 0–4-et mutatott volna az eredményjelző, senki sem szólt volna egy szót sem. Miroslav Kácer és Mario Sauer gólja mellett a vendégcsapat két hatalmas helyzetet is kihagyott. A 29. percben azonban Roman Cerepkai gondolt egy merészet, és 18 méterről eleresztett lövése után a hazaiak szépítettek.

A szünet után is a vendégek irányították a mérkőzést, ám az 58. percben furcsa jelenet következett: a hazai kapus, Dávid Sipos kirúgása után a zsolnai hálóőr, Lubomír Belko kifutott a kapujából, és fejbe lőtte csapattársát, Sandro Narimanidzét – a labda pedig a zsolnai kapuban kötött ki. Sőt, öt perccel később a Kassa meg is fordította az állást: Samuel Datko kezezése és videóbírózás után büntetőhöz jutottak a hazaiak. Michal Fasko tizenegyesét Belko ugyan lábbal hárította, de Fasko ismétlésére már nem volt válasza.

A 71. percben Dávid Duris előtt adódott hatalmas lehetőség az egyenlítésre, ám a kassai kapus remekül védett. Az utolsó negyedóra elején a Zsolna emberhátrányba került, így a hazaiak gond nélkül behúzták a három pontot.

Győzelmével az ötödik helyen álló Kassa egy pontra megközelítette a negyedik Dunaszerdahelyt.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
FELSŐHÁZI RÁJÁTSZÁS
9. FORDULÓ
FC Kassa–Zsolna 3–2 (Cerepkai 29., Narimanidze 58. – öngól, Fasko 64., ill. Kacer 12., Sauer 19.)
Kiállítva: Narimanidze (76., Zsolna)

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
15 órája

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
2026.08.30. 19:47

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2026.08.16. 21:25

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
2026.08.16. 17:18

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
2026.08.14. 19:50