Az FK Csíkszereda döntetlent játszott az utolsó idegenbeli meccsén

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2025.05.10. 13:24
null
A CSM Resita vendége volt a Csíkszereda (Fotó: CSM Resita)
A feljutását már korábban bebiztosító FK Csíkszereda a román másodosztály felsőházi rájátszásában, az utolsó előtti fordulóban, az idénybeli utolsó idegenbeli mérkőzésén 1–1-es döntetlent játszott a CSM Resita ellen.

Utolsó idegenbeli mérkőzését játszotta szombat délben az FK Csíkszereda a román másodosztályban, a már hetekkel ezelőtt feljutott székelyföldi csapat Resicabányán vendégszerepelt. A csíkiak öt, a hazaiak nyolc mérkőzés óta képtelenek nyerni – és mindkettő folytatta negatív sorozatát. 

A bő két hónappal ezelőtt még az FK legfőbb kihívójának tűnő bánsági csapat már az osztályozós helyekről is lecsúszott, és szurkolói is alaposan megcsappantak: a Mircea Chivu-stadionban az egész Erdélyen keresztülutazó székelyek voltak a hangosabbak. Igazán jó focit azonban nem kaptak cserébe, bár mindkét csapat támadólag próbált fellépni, komoly helyzetig sokáig egyik sem jutott el, annál több volt viszont a szabálytalanság. Az FK vezető gólja teljesen váratlanul érkezett, Torvund Alexander balról laposan betett labdáját Szilágyi Szabolcs lőtte rá, a hazai kapus pedig hiába védett, a kipattanót Jozef Dolny már a hálóba küldte. 

A szünet után viszont egyértelműen a Resicabánya dominált, bár az egyenlítő gólnál gyanús volt, hogy játéktéren kívülről érkezett a beadás – Andrei Florescu mindenesetre jól szúrt bele a labdába a kapu előtt. A győzelem kicsikarására is a többet próbálkozó hazaiaknak volt nagyobb esélyük, de a 95. percben, Denis Faragau 18 méteres, léc alá tartó lövését Simon Máté hárítani tudta. 

ROMÁNIA
LIGA 2, FELSŐHÁZ, 9. FORDULÓ
CSM Resita–Csíkszereda 1–1 (Florescu 50., ill. Dolny 36.)
Csíkszereda: Kelemen Dávid végig a pályán volt, Hegedűs János kezdett, a 74. percben sérülés miatt cserélték le, Torvund Alexander kezdőként egy félidőt játszott, Babati Benjámin a 84. percben állt be, Nagy János a kispadon ült, Pintér Bence nem volt a keretben. 

 

Legfrissebb hírek

Női kézi-vb: negyeddöntőben a brazilok; Románia hozta a kötelezőt

Kézilabda
Tegnap, 17:00

Megvertük a románokat, nagy lépést tettünk a negyeddöntő felé a női kézi-vb-n

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Golovin Vlagyimir: Olyan, mintha kétszer kellett volna ezt megnyernünk

Kézilabda
2025.12.03. 19:41

Siti Beáta: Ha el akarja érni céljait a válogatott, akkor nyerni kell Románia ellen

Kézilabda
2025.12.03. 13:09

Lex Novák – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.12.02. 23:57

Presztízspárharc – Szendrei Zoltán jegyzete

Kézilabda
2025.12.02. 23:50

Romániában állítják: az újpesti Duarte Bukarestben folytatja

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 14:26

Nyolcvanhat százalékos (!) svájci kapusteljesítmény a női kézi-vb-n, dugó miatti csúszás után román siker a horvátok ellen

Kézilabda
2025.11.27. 19:56
Ezek is érdekelhetik