Olise góllal és gólpasszal járult hozzá a franciák NL-elődöntőbe jutásához

H. Á.H. Á.
2025.03.23. 23:51
Olise (jobbra) lett a franciák kulcsember a horvátok elleni visszavágón (Fotó: Getty Images)
A Nemzetek Ligája negyeddöntőjének visszavágóján Franciaország a második félidőben ledolgozta az első meccsről hozott 2–0-s hátrányát, amivel kiharcolta a hosszabbítást, majd szétlövésben bejutott a sorozat elődöntőjébe.

Francia fölénnyel kezdődött a mérkőzés, Didier Deschamps játékosai jóval többet birtokolták a labdát, mint Zlatko Dalic legényei, de hiába lőttek kapura 12-szer az első 45 percben, csupán egyszer találták el a kapu felületét, így gól nélkül fordultak a felek. Kylian Mbappééknek ekkor már csak 45 percük maradt, hogy eltüntessék a csütörtökön Splitben összeszedett 2–0-s hátrányukat, s ebben végül némileg váratlan vezéralakra találtak.

Merthogy a Bayern München szélsője, Michael Olise alig néhány perccel a szünet után maga vállalt el egy szabadrúgást a tizenhatos előteréből, kissé jobbról, 19 méterről, s ballal parádés mozdulattal csavarta a labdát a sorfal fölött a bal felső sarokba – első gólját szerezte a válogatottban. A játék képe a továbbiakban sem változott az első félidőben látottakhoz képest, vagyis hazai fölény és nem igazán gólveszélyes helyzetek jellemezték a történéseket. Mígnem tíz perccel a vége előtt a meccs nagyjából huszadik francia helyzetéből megszületett a hosszabbítást jelentő találat – s Olisének ebben is volt szerepe. Mbappé kiugratása után ugyanis éppen ő gurította vissza jobbról az alapvonaltól a labdát, s az érkező Ousmane Dembélé kapásból, laposan a hosszú alsóba lőtt.

Miután a hátralévő bő tíz percben már nem esett gól, jöhetett a hosszabbítás, amelyben az erejükkel már teljesen elkészülő horvátok csak arra figyeltek, hogy eljussanak a tizenegyesekig. Ez sikerült is nekik, más kérdés, hogy a szétlövés hét párjából Martin Baturina, Franjo Ivanovic és Josip Stanisic rontott horvát oldalról, míg a franciáktól csak Jules Koundé és Théo Hernandez, így Dayot Upamecano lövése továbbjutást ért.

NEMZETEK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Franciaország–Horvátország 2–0 (Olise 52., O. Dembélé 80.) – 11-esekkel 5–4
Továbbjutott: Franciaország, 2–2-es összesítéssel, 11-esekkel

 

Legfrissebb hírek

„Az én szívem Horvátországért dobog” – Franko Kovacevic nem akar magyar válogatott lenni

Magyar válogatott
2026.03.04. 17:03

Hazai pályán kezdünk Ukrajna ellen a Nemzetek Ligájában – a pontos menetrend

Magyar válogatott
2026.02.13. 10:11

Marco Rossi: Minden egyes meccsen a győzelemért kell játszanunk!

Magyar válogatott
2026.02.12. 20:53

NL-ellenfélnéző: jön Rebrov és Kvarachelia is, na meg egy ismerős arc a Liverpoolból

Magyar válogatott
2026.02.12. 20:05

Szigetországi és szomszédos ország válogatottjával is összecsap a magyar csapat az NL-ben

Magyar válogatott
2026.02.12. 18:55

A bosnyákok és a románok voltak a legnépszerűbbek – olvasóink ebbe az NL-csoportba várják a válogatottat

Magyar válogatott
2026.02.12. 16:00

Kiket kapjon ellenfélnek a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában? Szavazzon!

Magyar válogatott
2026.02.12. 09:54

Csütörtökön ellenfeleket kap a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2026.02.10. 12:56
Ezek is érdekelhetik