Neymar bejelentette, visszatér a Santoshoz

2025.01.30. 21:16
Neymar visszatért nevelőegyesületéhez (Fotó: Getty Images)
A várakozásnak megfelelően visszatér a Santoshoz Neymar, miután kedden közös megegyezéssel szerződést bontott a szaúdi bajnokságban éllovas Al-Hilallal.

A február 5-én 33 éves sztárjátékos, aki korábban játszott a Santos után az FC Barcelona és a Paris Saint-Germain csapatában, 2023 augusztusában került 90 millió euró körüli összegért az Al-Hilalhoz, melynél sajtóhírek szerint idényenként több mint 100 millió eurónak megfelelő összeg járt neki. A 79 találattal a brazil válogatott legeredményes gólszerzője azonban nagyon keveset játszott – összesen hét mérkőzésen lépett pályára –, mivel két hónappal az érkezése után térdszalagszakadást szenvedett. Egy év kihagyás után októberben tért vissza, de fizikális problémák miatt továbbra is alig tudott csapata segítségére lenni.

A brazil sajtó már korábban arról írt, hogy Neymar a Santoshoz szeretne visszatérni, majd Marcelo Teixeira, a brazil klub igazgatója saját közösségi oldalán jelentette be, hogy tárt karokkal várják őt.

A támadó, aki hat trófeát nyert korábban az együttessel, maga jelentette be csütörtökön, hogy hol folytatja pályafutását.

„A Santoshoz fogok aláírni” – közölte X-oldalán, melyen úgy fogalmazott: csak egy olyan klub, mint a Santos adhatja meg azt a szeretetet, amire szüksége van ahhoz, hogy felkészüljön a következő évek kihívásaira.

Neymar új klubja a második vonal éllovasa.

 

 

Legfrissebb hírek

Ancelotti elárulta: Neymar nem játszik Marokkó ellen

Foci vb 2026
Tegnap, 1:32

Neymar kihagyja a brazilok első meccsét – hivatalos

Foci vb 2026
Tegnap, 1:14

Neymar kihagyhatja a brazilok első meccsét

Foci vb 2026
2026.06.11. 16:49

Vb 2026: Neymar, Messi, Ronaldo, Modric és a többiek – az utolsó táncra készülő játékosok álomcsapata

Foci vb 2026
2026.06.05. 17:38

Ancelotti: Jól halad Neymar felépülése

Foci vb 2026
2026.05.31. 11:14

Neymar vádlisérüléssel érkezett az edzőtáborba, lemaradhat a világbajnokság nyitányáról

Foci vb 2026
2026.05.28. 16:22

Neymar: Egészséges vagyok, és megérdemlem a helyem a vb-keretben

Minden más foci
2026.05.18. 10:04

Neymar kiborult: tévedésből cserélték le a kerethirdetés előtti utolsó meccsén

Foci vb 2026
2026.05.17. 21:06
Ezek is érdekelhetik