Tizenegyesek döntöttek a Szaúdi Király-kupa döntőjében, Cristiano Ronaldo trófea nélkül zárta az idényt

M. B.M. B.
2024.05.31. 23:29
Fotó: Getty Images
Az Al-Hilal nyerte meg a Szaúdi Király-kupát, miután a pénteki döntőben tizenegyesekkel legyőzte az Al-Naszrt.

 

Alekszandar Mitrovics fejesével már a 7. percben megszerezte a vezetést a bajnokságot utcahossznyi előnnyel megnyerő Al-Hilal, majd a szünet után Cristiano Ronaldo ollózott a bal kapufára. Az 56. percben a 16-osából kilépő Ospina kézzel sodorta el a labdát, így a kolumbiai kapust kiállította az argentin játékvezető. A rendes játékidő hajrájában felpörögtek az események: a 87. percben Albulajhi előbb sárga lapot, majd azonnali pirosat kapott a játékvezetőtől, majd egy perccel később Ajman Ahmed révén egyenlített az Al-Naszr. A 90. percben Kalidou Koulibaly is megkapta a második sárga lapját, de a hirtelen jött emberelőnyt nem tudták gólra váltani a sárga mezesek, így jöhetett a hosszabbítás.

A kétszer tizenöt perc sem hozott döntés, következhettek a tizenegyesek. Az első körben Rúben Neves és Alex Telles is hibázott, a következő négy rúgó (köztük Ronaldo és Mitrovics) viszont mindkét oldalon betalált. A hatodik körben a csereként beálló Abdullah és Bunu is megfogta a tizenegyesét, majd a hetedikben Nasszer al-Davszari betalált. Al-Nemer lövését Bunu viszont a lécre tolta, így az Al-Hilal a bajnoki cím után a kupát is bezsebelte.

SZAÚDI KIRÁLY-KUPA
DÖNTŐ
Al-Hilal–Al-Naszr 1–1 (A. Mitrovics 7., ill. Ahmed 88.) – 11-esekkel 5–4

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo Madridba utazik, sérülése súlyosabb a vártnál

Minden más foci
2026.03.06. 17:15

Kiderült, Cristiano Ronaldo combizomsérülést szenvedett

Minden más foci
2026.03.03. 19:24

Cristiano Ronaldo részesedést vásárolt az UD Almeríában

Spanyol labdarúgás
2026.02.26. 11:14

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Cristiano Ronaldo Szaúd-Arábiáról: Ide tartozom, itt akarom folytatni

Minden más foci
2026.02.22. 09:36

Kylian Mbappé Cristiano Ronaldo csúcsait is megdöntheti

Spanyol labdarúgás
2026.02.10. 11:23

Teljesültek C. Ronaldo kívánságai, visszatér az Al-Naszr keretébe

Minden más foci
2026.02.10. 07:50

A szaúdi futball-liga közleményben reagált Cristiano Ronaldo bojkottjára

Minden más foci
2026.02.06. 11:36
Ezek is érdekelhetik