Niké Liga: történelmi komáromi győzelem Kassán

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• Kassa
2024.08.24. 20:22
A Komárom elhozta a három pontot Kassáról (Fotó: FC Kosice)
A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajokság (Niké Liga) 5. fordulójában – a többségi magyar tulajdonú klubok rangadóján – a Komárom 1–0-ra győzött Kassán, ezzel megszerezte a KFC első pontjait a legfelsőbb osztályban.

Mint várható volt, 2852 néző előtt a kassaiak voltak aktívabbak, de csak nagyon nehezen találták meg az utat a jól záró vendégvédelmen keresztül. Amikor pedig lövéssel próbálkoztak, pontatlanok voltak. Ha már nem ment a kassaiaknak, a vendégek védője, a volt mezőkövesdi Róbert Pillár nyúlt be szerencsétlenül egy beadásba, de a komáromiak kapusa, Jakub Trefil remekelt.

A hazaiak mestere, Geri Gergely bizony nem fogja megdicsérni a csapatkapitányát, Jan Krivákot, aki az első félidőben két perc alatt kétszer is lekönyökölte Patrik Voleskyt. Emiatt két sárga lap után mehetett idő előtt zuhanyozni.

Ugyan emberelőnyben játszottak a vendégek, de kiegyenlített volt a meccs. A komáromiak legnagyobb helyzetét rögtön a szünet után Ganbold Ganbajar hagyta ki, akinek a fejese csak pár centiméterrel ment el a bal kapufa mellett. A 81. percben azonban már örülhettek a lilák: Jozef Spyrka remek labdát adott Tamás Nándornak, aki ügyesen átemelte a kifutó David Sipos kapust, bebiztosítva a KFC első győzelmét a szlovák élvonalban.

NIKÉ LIGA, 5. FORDULÓ
FC Kassa–Komárom 0–1 (Tamás N. 81.)
Kiállítva: Krivák (34., Kassa)
A hazaiaknál Bokros Szilárd a 85. percig játszott. A vendégeknél Nagy Gergő a 79. percben lépett pályára.

 

Legfrissebb hírek

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
2026.08.30. 19:47

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Sima dunaszerdahelyi siker a felvidéki rangadón

Minden más foci
2026.08.16. 21:25

A Komárom és a DAC szurkolói együtt koszorúztak

Minden más foci
2026.08.16. 17:18

A pályán és a lelátón is előrelépést vár a kassai klubigazgató

Minden más foci
2026.08.14. 19:50