MLSZ: megtartották idény előtti edzőtáborukat a magyar játékvezetők

M. B.M. B.
2024.07.22. 16:44
Fotó: MLSZ
A férfi és a női élvonalban, valamint a férfi másodosztályban és harmadosztályban működő játékvezetők Telkiben vettek részt a szokásos idény előtti edzőtáborozásukon – közölte hivatalos honlapján a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ).

„A program a szokások szerint a keretek értékelésével kezdődött, majd fizikai (rövid távú futás, interval teszt, az asszisztenseknek coda-teszt), elméleti teszt és VAR-teszt következett, valamint a résztvevők visszatekintettek az előző idény fontosabb eseményeire és megvitatták az IFAB legfrissebb szabályváltoztatásait” – olvasható az MLSZ közleményében, amely kitér a legfontosabb szabályváltoztatásokra is. 

„A büntetőrúgások során csak akkor kell büntetni a játékosok idő előtti belépését a tizenhatoson belülre, ha a belépő játékos hatással van a játékra. A nem szándékos kezezések után, amikor a játékvezető büntetőt ítél, akkor a fegyelmezés tekintetében azokat az elveket kell követni, melyet a lábbal elkövetett, a labda megjátszására vagy annak megszerzésére tett próbálkozások esetén” – summázta a legfontosabb változásokat a közlemény. 

„Az edzőtábor programjában a UEFA által rendelkezésre bocsátott videóanyagok közös elemzése is szerepelt, valamint minden résztvevő személyre szóló visszajelzést kapott az előző idényben nyújtott teljesítményéről, az értékelést az ellenőri jelentések alapján, egy komplex statisztikai rendszer segítségével végezte el a Játékvezetői Bizottság” – foglalta össze a további történéseket a szövetség. 

 

Legfrissebb hírek

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
2026.09.22. 17:03

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Elhunyt Lauber Gyula, a magyar játékvezetés kiemelkedő alakja

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:28

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58