Küzdött, de kikapott a Slovantól a Komárom a Niké Ligában

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2024.07.27. 23:36
Fotó: KFC Komárno/Komáromi KFC Facebook
Vereséggel mutatkozott be a többségi magyar tulajdonban lévő Komáromi FC a szlovák labdarúgó-élvonalban, a bajnoki címvédő Slovan 4–1-re győzött.  

ARANYOSMARÓTON FOGADTA SZOMBATON a címvédő Slovant az élvonalba idén feljutó Komáromi FC a Niké Liga első fordulójában, 1915 néző előtt vonultak ki a csapatok a Klapka-indulóra, a pozsonyi szurkolók persze szidták a magyarokat…

A komáromiak kezdő tizenegyében hat olyan játékos lépett pályára, aki tavaly még a másodosztályban szerepelt. A vendégek Tigran Barszegjan tizenegyesével szereztek vezetést, míg az első élvonalbeli komáromi gólra a 19. percig kellett várni, Jakub Sylvestr talált a kapuba. Kisvártatva újabb gól volt a 35 éves csatár lábában, de kihagyta a helyzetet. A Slovan büntetett, Nino Marcelli révén még a szünet előtt előnybe került.

Derekasan küzdöttek a komáromiak, a játékvezető „elfelejtett“ befújni nekik egy büntetőt, tíz perccel a vége előtt pedig a korábbi ferencvárosi Róbert Mak eldöntötte a meccset (3–1), sőt a 92. percben fölényessé is tette győzelmét a Slovan.

NIKÉ LIGA, 1. FORDULÓ
Komáromi FC−Slovan 1–4 (1–2)     
(Komárom: Nagy Gergő a 80. percben állt be)

 

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: a Slovan 94. perces góllal nyert Svédországban, a Sparta Praha legyőzte a Lyont

Bajnokok Ligája
2026.08.04. 22:15

Győzött a DAC; döntetlent játszott a Sepsi az újoncrangadón

Minden más foci
2026.08.02. 20:01

A DAC, a Kassa és a Komárom is döntetlennel nyitott

Minden más foci
2026.07.26. 19:46

Kétgólos előnyt szerzett a Slovan a BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2026.07.21. 19:59

Vincze István: A stadionunk egy varázsdoboz

Minden más foci
2026.07.16. 12:25

Szánthó Regő a Niké Liga újoncánál folytatja

Légiósok
2026.07.01. 17:22

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

DAC: több mint egy év után bejelentett sportigazgató és norvég balhátvéd érkezett – hivatalos

Minden más foci
2026.06.22. 16:23