Szlovák bajnokság: kassai csalódás az Aranyosmarót ellen

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2024.04.27. 20:47
Kikapott az Aranyosmarót ellen a Kassa
A Niké Liga rájátszásának 7. fordulójában az FC Kassa rekordnézőszám előtt (9027) nagy meglepetésre 2–0-s vereséget szenvedett az utolsó, már biztos kieső Aranyosmaróttól. A vendégek ebben az idényben először szereztek három pontot.

 

Ünnepélyes volt a találkozó kezdete, először rendeztek mérkőzést az új 12 555 férőhelyes Kassai Labdarúgó Arénában. Aktívan kezdtek a hazaiak, de Michal Fasko kétszer sem tudta a kapuba juttatni a labdát, majd Kristi Qose erős lövése nem találta el a kaput. A már biztos kieső vendégeknek nem volt vesztenivalójuk, és ez látszódott a játékukon is. A 22. percben meg is szerezték a vezetést, Marek Kuzma ügyesen lőtte a labdát a kapuba.

Rögtön a szünet után közel voltak a hazaiak az egyenlítéshez, de Dominik Kruzliak fejese a felső lécet találta el. Nyomott a Kassa, azonban egy óra játék után Adam Brenkus már kettőre növelte a vendégek előnyét. Ezután még nagyobb volt a hazai nyomás, de a támadások befejezésekor hiányzott a nyugalom és olykor a szerencse is. 

A meglepő vereség után továbbra is tizenegyedik a Kassa, amely osztályozót jelentene a bajnokság végén. A Niké Ligából még három forduló van hátra. A Kassa kétszer idegenben lép pályára, az utolsó fordulóban a tizedik Nagymihályt fogadja.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
OSZTÁLYOZÓCSOPORT, 7. FORDULÓ
Kosice–Moravce-Vrable 0–2 (Kuzma 22., Brenkus 59.)
Az állás: 1. Banská Bystrica 47 pont (29 mérk.), 2. Trencín 42 (29), 3. Skalica 36 (36), 4.  Zemplín Mihalovce 24 (29), 5. Kosice 24 (29), 6. Zlaté Moravce 8 (29)
Az első helyezett az UEFA-konferencialigáért zajló playoffba kerül, az ötödik osztályozót játszik a bennmaradásért, a hatodik kiesik.

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: komáromi és kassai győzelem, DAC-döntetlen

Minden más foci
2026.01.31. 18:53

Felkészülés: ötöt rúgott a DAC a Karcagnak – videó

Minden más foci
2026.01.16. 18:43

Sebastián Kósa Zaragozából Kassára igazolt – hivatalos

Minden más foci
2026.01.14. 18:01

Felkészülés: újpesti siker a Kassa ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 14:53

A Komárom középpályása a Gyirmót játékosa lesz – NS-infó

Minden más foci
2026.01.05. 20:42

A DAC elkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra

Minden más foci
2026.01.05. 19:07

Peter Cernák marad az FC Kassa edzője – hivatalos

Minden más foci
2025.12.17. 19:31

Szlovák liga: győzött és elmozdult az utolsó helyről a Kassa

Minden más foci
2025.12.14. 20:07
Ezek is érdekelhetik