Sammie Szmodics megkapta behívóját az ír válogatottba

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.03.14. 17:34
Sammie Szmodics márciusban pályára léphet az ír válogatottban (Fotó: Getty Images)
John O'Shea, az ír labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya kijelölte 26 fős keretét a márciusi, Belgium és Svájc elleni felkészülési mérkőzésekre. Az ír felnőtt nemzeti csapatba először kapott meghívót a magyar válogatottal is szóba hozott Sammie Szmodics.

Mint megírtuk, januárban a brit sajtó egyik felkapott témája volt, hogy a Blackburn Roversszel remek idényt futó Sammie Szmodics az ír vagy a magyar válogatottat választja. Marco Rossi kerethirdetése sokatmondó volt, Dárdai Márton bekerült a magyar keretbe, míg Szmodics nem.

Idén nehezen tudom elképzelni, hogy bekerüljön további olyan játékos, aki nem Magyarországon született. A magyar válogatott kapcsán az összetartozás érzése fontos szempont. Nem szeretnék sok olyan futballistát meghívni, akik miatt gyengülhet ez az összetartozás. Szmodics ügyében nagyon kellemetlenül érintett, hogy ki beszélhetett az ír médiának az ő meghívásáról, miután érdeklődtem nála arról, szerepelne-e adott esetben a magyar válogatottban. Vagy ő, vagy a menedzsere. És mi célból? Azért, hogy meghívják az ír válogatottba. Nincs szükségünk ilyen emberre, még ha technikailag jó játékos is”  nyilatkozta Rossi a 28 éves támadó kapcsán.

Ezek után talán kevésbé meglepő, hogy Szmodics tagja John O'Shea ír szövetségi kapitány keretének. „Nagyon örül, hogy meghívót kapott, és nagyszerű, hogy ilyen jó formában van folyamatosan az egész idényben. Szuper, hogy van egy ilyen lehetőségünk a csapatban” idézi az Irish Mirror O'Shea-t.

Szmodics mellett a Lyon védője, Jake O'Brien és a Middlesbrough középpályása, Finn Azaz is először tagja az ír keretnek.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik