Endrick fontos név lesz a brazil és a világ labdarúgásában – Dorival Júnior

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.03.24. 09:46
England v Brazil - International Friendly
Dorival Júnior is gratulált a győztes gólt szerző Endricknek (Fotó: Getty Images)
Mint arról portálunkon is hírt adtunk, szombaton Brazília felkészülési mérkőzésen Endrick góljával 1–0-ra legyőzte Angliát a Wembleyben. A találkozó után a két szövetségi kapitány értékelte a látottakat: Gareth Southgate szerint apróságok döntöttek, míg az ötszörös világbajnok kispadján debütáló Dorival Júnior 17 éves gólszerzőjéről áradozott.

 

„Nem szeretem elveszíteni a meccseket, azt gondoltam, hogy nagyon jó egyéni teljesítményeket láthatok majd olyan játékosoktól, akik eddig alig kaptak lehetőséget a válogatottban – idézte a meccs után a The Guardian az angol válogatott szövetségi kapitányát, Gareth Southgate-et. – Ugyanannyi helyzetünk volt, mint nekik, pillanatnyi különbség döntötte el a találkozót. Tudom, hogy ha elveszítesz egy meccset, az mindig negatív reakciókat szül, de úgy gondolom, hogy mindent figyelembe véve a szurkolók a csapat mellett állnak. Ők is láthatták, hogy sok fiatal játékost vetettünk be. Egy topcsapat ellen játszottunk, így eleve behatároltak voltak az esélyeink. De nagyon elégedett voltam azokkal a játékosokkal, akik beálltak, velük is számolni kell. Tudnunk kell, mit tehetünk akkor egy nagy meccsen, ha nem állna rendelkezésünkre Harry Kane.”

Minden más foci
2024.03.23. 22:03

Felkészülés: 17 éves támadó gólja döntött, Brazília legyőzte Angliát a Wembley-ben

A brazilok végig jobban játszottak, megérdemelten nyertek Endrick találatával.

Az angolok kapitánya beszélt a 17 éves, meccset eldöntő Endrickről is: „Tudtuk, hogy veszélyes játékos. Gólt akart szerezni, nekünk pedig jobban kellett volna védekeznünk a kapu előtt. Kihasználta a kipattanót, nyilván ragyogó pillanat volt ez neki” – fogalmazott.

Dorival Júnior győztes meccsen mutatkozott be a selecao élén, és a legendás Mário Zagallo, valamint Telé Santana után ő lett a harmadik brazil szövetségi kapitány, aki nyerni tudott a Wembleyben. „Valóban, ez most különleges pillanat. Kevés alkalommal fordult elő, hogy a brazil válogatott nyerni tudott Angliában – kezdte értékelését a 61 éves tréner. – A mostani helyzetünkben ennek jelentőséget kell tulajdonítanunk, de tisztában kell lennünk azzal is, hogy még sok a tennivalónk. Fontos, hogy kijavítsunk néhány dolgot, és még nagyobb egyensúlyra törekedjünk. Nagyon boldog vagyok, mert Anglia az egyik legjobb válogatott, amelyet magas szintű játékosok alkotnak a középpályán és támadásban egyaránt. Volt egy nagyon pozitív oldala a meccsnek, mégpedig az, hogy sosem adtuk fel a támadásokat. Márpedig ez a brazil futball lényege. Remélem, ugyanígy fogjuk folytatni, és nyugalommal, lépésről lépésre fejlődünk majd. Nagyon bízom a fiúkban, úgy gondolom, ez a meccs megmutatta, mire vagyunk képesek.”

A brazil kapitány külön kitért Endrick szerepére. „Az idő majd megmutatja, ki lehet ebből a fiúból. Most úgy gondolom, hogy ha ez marad a hozzáállása, akkor minden bizonnyal nagyon fontos név lesz a brazil és a világ labdarúgásában. A fiatal játékosokra nem jellemző adottságai vannak, ráadásul van egy támogató családi háttere is” – mutatott rá Dorival Júnior.

 

Legfrissebb hírek

Az első 100-szorosok, 2.rész: privát ebéd az angol királynővel, Billy Wright

Képes Sport
2026.01.29. 15:49

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

A brazil válogatott a franciákkal és a horvátokkal is játszik a vb előtt

Minden más foci
2026.01.08. 21:41

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.12.24. 13:19

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
2025.12.23. 13:25

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50
Ezek is érdekelhetik