Így muzsikáltak a világbajnokságon a fiatalok – szubjektív értékelés

Nem újdonság, hogy a világ legnagyobb – és a szó szoros értelmében egyre nagyobb, hiszen az sem elképzelhetetlen, hogy a következő tornát már hatvannégy csapat részvételével rendezik – labdarúgó-seregszemléjén négyévente óhatatlanul feltűnnek olyan fiatal futballisták, akik az adott torna menetébe érdemben bele tudnak szólni, extrém esetben annyira, hogy egy-egy megmozdulásukkal, góljukkal akár világbajnoki címhez is segítik csapatukat. Utóbbi nagyon ritka, de láttunk már erre is precedenst – a legékesebb példa Pelé 1958-as svédországi remeklése, amellyel 17 évesen felült a futballvilág trónjára, és megkezdte hosszú regnálását.

A vasárnap véget ért amerikai–kanadai–mexikói közös rendezésű tornán ilyenre nem volt példa, ám kétségívül láttunk olyan talentumokat, akik a futballvilág következő tíz-tizenöt évének meghatározó szereplői lehetnek. A modern korban persze lényegesen kisebb is a valószínűsége annak, hogy a „Fekete Gyöngyszemhez” hasonlóan valaki az ismeretlenség homályából hirtelen lép elő a reflektorfénybe, hiszen a napjainkra jellemző technológiai fejlettségnek köszönhetően a közösségi média vagy a szakmai adatbázisok jóvoltából az ifjú játékosok tehetségének igen hamar híre megy, s nehéz titokban tartani a csiszolatlan gyémántokat, akikért sokszor már tizennégy-tizenöt éves korukban megindul a licit.

A 2026-os világbajnokság legjobb fiataljának a FIFA által megválasztott Pau Cubarsí első helyével még a legnagyobb rosszindulattal sem lehet vitatkozni. Azt eddig is tudtuk, hogy az FC Barcelonában tizenhat évesen bemutatkozó s szinte rögtön alapemberré váló belső védő tarsolyában valami olyasmi van, ami 19 esztendősen a legritkább kincs: a magabiztosság és a kiegyensúlyozottság. A huszadik válogatottságát épp a világbajnoki döntőben elérő katalán bekknek az évek során persze jócskán volt már alkalma hozzászokni a nagyobbnál nagyobb tétre menő mérkőzések hőfokához, de amit ezen a tornán érettségből mutatott, arra jogosítja fel, hogy egy napon olyan világklasszisokkal emlegessék együtt, mint például Paolo Maldini, aki az 1988-as Európa-bajnokságon hasonlóan fiatalon igazolta, hogy nem lehet kihagyni az olasz válogatottból. Cubarsí a spanyol válogatott összes mérkőzését végigjátszotta a vébén, és fiatalság ide vagy oda a védelem igazi vezére volt – nyilván társait és Luis de la Fuente zseniálisan felépített rendszerét is dicséri, hogy a végső győztes nyolc meccs alatt csupán egy gólt kapott.

Cubarsí barcelonai csapattársa, Lamine Yamal már világsztárként, a legutóbbi Aranylabda-szavazás második helyezettjeként utazott Amerikába, ám ő nem teljesített olyan kiemelkedően, mint barátja. A mozgása alapján nagyon gyakran Neymarhoz hasonlított, szintén 19 éves szélső ugyanúgy egyszer talált be, mint a számára a világhírnevet igazán meghozó 2024-es Eb-n, ám míg ott négy gólpasszal ő lett az asszisztkirály, most csak egyszer sikerült kiszolgálnia a társakat. Azt se feledjük el azonban, hogy a Barca tízese a torna kezdeti szakaszára gyakorlatilag épphogy kigyógyult combizomsérüléséből, így neki idő kellett ahhoz, hogy felvegye a vb ritmusát. Ennek ellenére a melót ő is megcsinálta, az ellenfeleknek folyamatosan „be kellett duplázniuk” az ördöngösen cselező ifjoncot, akit abból a szempontból is megdicsérhetünk, hogy maximálisan alárendelte a játékát a csapatérdeknek, és nem öncélú egyéni villanásokkal akarta felhívni magára a figyelmet. Mondjuk, minek is tette volna, hiszen a fél világ így is leste minden mozdulatát…

Ha van valaki, aki valóban most került az érdeklődés homlokterébe, az a marokkóiak védekező középpályása, Ajub Buaddi, aki eddigi nyolc válogatottságából ötöt a világbajnokságon gyűjtött be, s ha eddig nem tették, a nagy klubok egyből felfigyeltek a Lille tinédzserére, aki a brazilok ellen egyből remekelt, s a későbbiekben is hihetetlenül magabiztosan tette a dolgát. Egészen a franciák elleni negyeddöntőig, amelyen csapatához hasonlóan ő sem volt a csúcson. A noteszekbe így is bekerült e neve, s bár a hírek szerint José Mourinhónak, a Real mesterének rutinosabb szűrő kell Buaddinál, egyáltalán nem biztos, hogy a Cubarsíhoz hasonlóan rendkívül érett játékot produkáló tini Lille-ben kezdi meg a 2026–27-es klubszezont.

Jó bizonyítványt állított ki magáról a világbajnokságon az elefántcsontparti szélső, Yan Diomandé is. Yamalhoz és Cubarsíhoz hasonlóan a lipcseiek játékosa sem számított már ismeretlennek a futballszerető nagyközönség előtt, s jó hírét a vb-n is igazolta. A 19 éves, remek felépítésű, robbanékony, jól cselező futballista a csoportkörben is kitűnt az imént ecsetelt tulajdonságaival, kulcsszerepet vállalt a Paraguay elleni győzelemben, a Curacao elleni nyertes meccsen (2–0) gólpasszt adott, s az sem rajta múlt, hogy a norvégok ellen 2–1-re elveszített egyenes kieséses meccs legelején remek bal oldali alakítása után a társak nem tudták megszerezni a vezetést Elefántcsontpartnak. Diomandé ára jelenleg 90 millió euró körül mozog, kérdés, hogy lesz-e olyan nagy klub, amely már az idén nyáron elhozza Lipcséből. A pletykák szerint a BL-győztes PSG, a Liverpool és a Chelsea is szeretné a soraiban tudni a szupertehetséges tinédzsert.

Bár Brazília számára a Norvégia elleni nyolcaddöntős búcsú miatt óriási csalódás volt a 2026-os világbajnokság, Carlo Ancelotti sebtében összeeszkábált csapatában – egy év szövetségi kapitányként nem sok mindenre elég – csak feltűnt egy olyan fiatal, aki a jövő selecaójának alapembere lehet. Ráadásul Rayanról valóban kevesen tudtak bármit is az európai szurkolók közül, hiszen csak idén január végén szerződött a Bournemouthba a Vasco da Gamától, de 15 meccsen szerzett 5 góljával máris letette a névjegyét a Premier League-ben. A Raphinha helyét a jobb szélen kényszerből, a Barca-sztár sérülése miatt elfoglaló játékos hat válogatott meccséből négyet a vb-n „halmozott fel”, a skótok elleni csoportmeccsen villogott leginkább, gólpasszt is adott, jellemző, hogy a rutinos Andy Robertsont le kellett róla cserélni. Rayant gyorsasága, robbanékonysága és jó cselezőkészsége mellett fizikai adottságai is képessé teszik arra, hogy a kapu rohamozása mellett a védekezésből is ki tudja venni a részét, nem véletlen, hogy pár hónapos európai tartózkodása alatt megduplázta az értékét – ehhez világbajnoki teljesítménye is hozzájárult.

Végezetül ejtsünk szót olyanokról is, akikről a világbajnokság előtt sokan feltételezték, hogy számukra most jön el a nagy kiugrás, de nem éltek a lehetőséggel, vagy meg sem igazán kapták azt. Az első helyre talán a legutóbbi klubidény egyik legnagyobb felfedezettje, Nico Paz kívánkozik. A Como 21 éves játékmestere nyilván Lionel Messi mögött eleve padozásra volt kárhoztatva – Algéria és Jordánia ellen összesen 71 percet kapott –, de amikor beszállt, akkor sem győzte meg Lionel Scaloni szövetségi kapitányt, hogy őt kellene a kezdőbe állítani a nyolcszoros aranylabdás ikon helyett. Az ősi rivális brazilok második legfiatalabb játékosának, Endricknek négy mérkőzésen 111 perc jutott a selecaóban, és kis túlzással nemzeti hőssé válhatott volna, ha a norvégok elleni mérkőzés második félidejében 0–0-s állásnál berúgja a Vinícius Júnior zseniális indításából kialakult ziccert. Nem tette, így továbbra is csak a reménység kategóriájába tartozik… Mint ahogy a társházigazda mexikóiak ígérete, a 17 éves Gilberto Mora is, aki az említettek közül legfiatalabbként a legtöbb lehetőséget – négy találkozón 215 percet – kapta, s voltak is villanásai, de annak ellenére, hogy a tízes mezt is neki osztották ki, keveseket győzött meg arról, hogy jogosan feszült rajta a mágikus trikó.