El akarták rabolni a 90 éves nőt, Messi „mentette meg” az életét

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.08. 14:52
Inter Miami v Los Angeles Galaxy
A 90 éves hölgyet az mentette meg a terroristától, hogy onnan származik, ahonnan Lionel Messi is (Fotó: Getty Images)
Egészen döbbenetes történetről számolt be az uhnplus.com, amely azt írja, hogy egy Izraelben élő 90 éves nőnek – ha nem is közvetlenül – Lionel Messi mentette meg az életét.

A 90 éves Ester Cunio házába 2023. október 7-én, a meglepetésszerű Nir Oz-i támadás során törtek be a Hamász terroristái.

Az 1980-as évek óta Izraelben élő Cunio az incidenst megelőző estén együtt vacsorázott családtagjaival, de a 20 fős családból több embert is elraboltak a terroristák: a 90 éves hölgy két unokáját, Arielt és Davidet, illetve Ariel barátját, Arbelt és az ő testvérét, Dolevet (akinek időközben megszületett első gyermeke), valamint David feleségét, Sharont és ikreiket is fogságba ejtették, ám Sharont és két gyermekét novemberben egy fogolycsere keretében kiszabadították.

Ester Cunio felidézte, hogy amikor a terrorista betört a házába, azt mondta neki, elrabolja őt, ám az idős hölgy az Október 7. hangjai (Voices of October 7) című dokumentumfilmből bemutatott rövid részletben felidézte, hogyan úszta meg, hogy elrabolják.

„Velem jössz. Itt csak tűz lesz” – kiáltott rá a terrorista Ester Cunióra, aki viszont nem beszél jól héberül vagy angolul.

„Mondtam neki, hogy argentinul, spanyolul beszélek” – idézte fel a nő.

„Mi az az Argentína?” – kérdezte a terrorista, majd a 90 éves nő válasza után minden megváltozott.

„Nézel focit?” – reagált Cunio.

„Igen, szeretem” – felelte a terrorista.

„Én onnan származom, ahonnan Messi is” – vágta rá Ester Cunio, akinek válasza meggyőzte a terroristát, aki fegyverét levette a válláról, s a nő kezébe adta, majd egy közös képet készítettek, így lényegében Lionel Messi mentette meg a hölgy életét.

„Ha ő tudja, hogy azzal mentett meg, hogy megemlítettem őt, akkor most kérem, segítsen, hogy kiszabaduljanak az unokáim. Kérem, imádkozzon Istenhez, mert ők aranyat érnek” – tette hozzá Ester Cunio.

Az október 7-i mészárlás során a Hamász mintegy 3000 terroristája támadott meg 22 izraeli közösséget, s a jelentések szerint 1200 embert – többségében civileket – gyilkoltak meg, 250 embert pedig elraboltak.

 

Legfrissebb hírek

Lionel Messiék gól nélküli döntetlent játszottak Ben Romdanék ellen a klub-vb nyitányán

Klub-vb
2025.06.15. 07:32

Messi duplázott, az Inter Miami négy góllal verte Gazdagékat

Minden más foci
2025.06.01. 07:24

MLS: Gazdag csapata ikszelt, Messi és Suárez duplázott – videó

Minden más foci
2025.05.29. 07:38

Barcelona: Messi is gratulált a bajnoki címhez

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 11:34

Videó: 20 éve szerezte meg első gólját a Barcában Lionel Messi

Spanyol labdarúgás
2025.05.01. 13:35

No Messi, no party – oda a Miami veretlensége az MLS-ben

Minden más foci
2025.04.28. 08:31

Messiék nehéz helyzetbe kerültek a Bajnokok Kupájában

Minden más foci
2025.04.25. 08:24

Sallói duplázott, a Sporting nyolcgólos meccsen nyert, míg Gazdagék Lionel Messiék ellen szenvedtek vereséget – videók

Légiósok
2025.04.20. 08:41
Ezek is érdekelhetik