Afrika-kupa: hiába a pocsék kezdés, a címvédő Szenegált legyőzve a nyolc között a házigazda

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.01.29. 00:12
Ryan Mendes (középen) szerezte az egyetlen gólt a meccsen (Fotó: AFP)
Az Elefántcsontparton zajló Afrika-kupa hétfői nyolcaddöntőjében a Zöld-foki-szigetek a 88. percben büntetőből szerzett góllal 1–0-ra legyőzte Mauritániát, majd késő este Elefántcsontpart tizenegyesekkel kiejtette a címvédő Szenegált.

 

ZÖLD-FOKI-SZIGETEK–MAURITÁNIA

A csoportját – a már kiesett – Egyiptom előtt veretlenül megnyerő Zöld-foki-szigetek válogatottja és a csoportharmadikok rangsorában harmadikként, negatív gólkülönbséggel továbbcsúszó Mauritánia csapatának összecsapása igazolta az előzetes várakozásokat: a szigetlakók jóval többet birtokolták a labdát, de nem tudták feltörni a nyugat-szaharaiak védekezését.

A második félidőben már a kaput is sikerült eltalálniuk a zöld-fokiaknak, ám Babakar Niasse rendre hárítani tudott. Végül aztán a francia Guingamp-ban szereplő kapus lett a tragikus főszereplő – legalábbis mauritániai szempontból: a meccs hajrájában a kapujából kirobbanva elütötte Benchimolt az ötösnél, s a megítélt büntetőt Ryan Mendes gólra váltotta a 88. percben. Ez pedig elegendő bizonyult a győzelemhez. 1–0

Zöld-foki-szigetek válogatottja – a 2013-as torna után – másodszor került be a kontinenstornán a legjobb nyolc közé, míg Mauritánia így is legjobb szereplését tudhatja maga mögött a nyolcaddöntő elérésével.

SZENEGÁL–ELEFÁNTCSONTPART

A hibátlanul továbbjutó Szenegál és a legjobb tizenhatba a 4. legerősebb csoportharmadikként óriási szerencsével továbblépő házigazda Elefántcsontpart nyolcaddöntője nem biztos, hogy úgy kezdődött, hogy az Egyenlítői-Guineától elszenvedett 4–0-s vereség után menesztett Jean-Louis Gasset szövetségi kapitány helyére ideiglenesen kinevezett Emerse Faé elképzelte a vendéglátók kispadját elfoglalva. Történt, hogy egy gyorsan elvégzett szenegáli bedobás után Sadio Mané három hazai védő óvó tekintetétől figyelve adott középre balról, ahol Habib Diallo két újabb elefántcsontparti játékos mellett az ötös előterében kényelmesen levette a labdát, majd a léc alá ágyúzott – videó a gólról itt. És még csak négy perc telt el a mérkőzésből, így felsejlett a lehetősége egy csúfos hazai kudarcnak, ám végül a csapatok tettek róla, hogy legyen góleső: az első félidőben mindössze két-két kapura lövést hoztak össze a felek, egyszer-egyszer eltalálva a kaput.

A szünet után már valamelyest jobban pörögtek a csapatok, ám igazán nagy helyzetet megint csak nem sikerült kialakítani egyik kapu előtt sem, igaz, ekkor legalább már a kapusok sem hiába töltötték az idejüket a pályán. Habár, lehet, hogy erről a szenegáli szurkolók nem így gondolkodnak, miután Édouard Mendy kissé elkésve mozdult ki Nicolás Pepére, akit a tizenhatoson belül annak rendje s módja szerint fel is borított. A videózás után megítélt büntetőt Franck Kessié higgadtan értékesítette, ezzel pedig hosszabbításra mentette a meccset. A kétszer tizenötperces ráadásban újabb gól már nem született, így jöhettek a tizenegyesek, amelyek a hazaiaknak mentek jobban: a harmadik szenegáli rúgó, Moussa Niakhaté hibázott, az elefántcsontpartiak közül senki, így ott vannak a legjobb nyolc között.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA (ELEFÁNTCSONTPART)
NYOLCADDÖNTŐ
Zöld-foki-szigetek–Mauritánia 1–0 (Ryan Mendes 88. – 11-esből)
Szenegál–Elefántcsontpart 1–1 (H. Diallo 4., ill. Kessié 86. – 11-esből) – 11-esekkel 4–5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik