Vb-ezüsttel fémjelzett korszak – futballtörténeti konferencia

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.12.07. 19:37
null
Fotó: Török Attila
A Magyar Labdarúgó-szövetség Budapesti Igazgatósága futballtörténeti konferenciát rendezett a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen, a szakmai esemény fókuszában az 1926 és 1944 közötti korszak állt.

 

Profikorszak vb-ezüsttel címmel rendezett futballtörténeti konferenciát csütörtökön a Magyar Labdarúgó-szövetség Budapesti Igazgatósága, folytatva az amatőr időszakot feldolgozó tavalyi kezdeményezést.

A Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen tartott eseményt moderátorként Borbély Zoltán vezette fel. Az előadások sorát az egész napos program szakmai felelőseként Dénes Tamás futballtörténész, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője kezdte az érintett, 1926 és 1944 közötti időszak magyar válogatott szövetségi kapitányainak bemutatásával, felidézve szakmai munkásságuk mellett Kiss Gyula, Földessy János, Pataky Mihály, Minder Frigyes, Máriássy Lajos, Nádas Ödön, Dietz Károly, Ginzery Dénes, Fábián József és Vághy Kálmán személyes történetét is.

Dénes Tamás futballtörténész, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője (Fotó: Török Attila)
Dénes Tamás futballtörténész, a Nemzeti Sport korábbi főszerkesztője (Fotó: Török Attila)

Szegedi Péter sporttörténész, szociológus első előadásában a magyar labdarúgás helyét határozta meg a korszak erőviszonyait figyelembe véve, grafikonon szemléltetve az 1920-as években bekövetkezett visszaesést, illetve az osztrák és az olasz futball „előzését”. Tobak Csaba, a Fradi Múzeum igazgatója egyebek mellett a Ferencváros bajnoki címeit, két Közép-európai Kupa- (KK-)győzelmét (1928, 1937) és az olimpiai bajnok uruguayi válogatott legyőzését beszélte el. Laszip Gábor klubtörténész az Újpest „első aranykorszakát” elevenítette fel lenyűgöző kép- és videóanyag segítségével (szó esett a Dumavár és a Lila közép akkori szurkolói körökről is), Dénes Tamás a „HUF” hármas harmadik tagjának számító Hungária tündöklését és önfeloszlatását, Szegedi Péter a magyar edzők nyugat-európai szerepvállalását járta körül.

Sz. Nagy Tamás, lapunk korábbi főszerkesztő-helyettese (Fotó: Török Attila)
Sz. Nagy Tamás, lapunk korábbi főszerkesztő-helyettese (Fotó: Török Attila)

Sz. Nagy Tamás, lapunk korábbi főszerkesztő-helyettese az 1920-as, 1930-as években megjelent magyar futballszakmai könyvekbe adott betekintést.

Csillag Péter, a Nemzeti Sport főmunkatársa a Nemzeti Sport 1931-ben kezdett sportnyelvmagyarító mozgalmáról beszélt, amelynek köszönhetően olyan máig használt szavakkal gazdagodott a szaknyelv, mint a mez (dressz), az edző (tréner) vagy a szorító (ring).

A délutáni szekcióban Csillag Péter előadása a Nemzeti Sport 1931-ben indított sportnyelvmagyarító mozgalmát mutatta be (Fotó: Török Attila)
A délutáni szekcióban Csillag Péter előadása a Nemzeti Sport 1931-ben indított sportnyelvmagyarító mozgalmát mutatta be (Fotó: Török Attila)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik