Elismerés: Luis Suárez nyerte a brazil aranylabdát

Vágólapra másolva!
2023.12.08. 09:13
null
Luis Suárez lett a brazil labdarúgó-bajnokság legjobb játékosa (Fotó: Getty Images)
Az uruguayi Luis Suárez nyerte a brazil labdarúgó-bajnokság legjobb játékosának járó aranylabdát.

 

A Gremio 36 éves futballistája ebben az idényben minden sorozatot tekintve 53 mérkőzésen 26 gólt szerzett, ebből 17-et a brazil bajnokságban.

„Majdnem harminchét éves vagyok és ez volt az az idény, amelyben pályafutásom alatt a legtöbbet játszottam, egyben ez volt az az év, amikor a legtöbbet voltam távol a családomtól. Ez a díj nekik jár” – mondta elérzékenyülve a Bajnokok Ligája-győztes csatár, akit 2010-ben a holland, míg 2014-ben az angol bajnokság legjobb játékosának választottak.

Suárez elmondása szerint sokáig azon aggódott, hogy térdfájdalmai és a hosszú repülőutak miatt nem tudja majd végigjátszani az idényt, de az újságírók mégis neki ítélték az elismerést.

A 138-szoros uruguayi válogatott játékos nem válaszolt a jövőjét érintő kérdésekre, ugyanakkor megjegyezte, hogy nemcsak a Gremio szurkolóira fog jó szívvel emlékezni, hanem azokra a csapatokra is, amelyek tisztelték őt, mint ellenfelet.


 

Legfrissebb hírek

„A Herceg folytatja” – Neymar hosszabbított a Santosnál

Minden más foci
2026.01.07. 12:20

Légiósok: hazatért Brazíliából a magyar csatár

Légiósok
2026.01.06. 16:58

Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

Minden más foci
2025.12.27. 09:58

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Vb-felkészülés: elszórakozták a második félidőt, kikaptak Japánban a brazilok

Minden más foci
2025.10.14. 14:40

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31
Ezek is érdekelhetik