Női futball: a pihenő kevés, a fizetés alacsony a FIFPro szerint

Vágólapra másolva!
2023.11.29. 14:27
null
Fotó: AFP
A nyári női világbajnokságon szerepelt labdarúgók harmadának keresete az évi 30 ezer dollárt (10.3 millió forint) sem érte el.

A FIFPro játékos-szakszervezet felmérése nem tartalmazta a nemzetközi szövetség (FIFA) 30 ezer dolláros juttatását, amelyet minden vb-résztvevő megkapott. Az Ausztráliában és Új-Zélandon rendezett seregszemle minden ötödik játékosának ráadásul az élsport mellett „civil” foglalkozása is volt a megélhetése biztosítására.

A spanyol aranyéremmel zárult vb összdíjazása női rekordot jelentő 150 millió dollár volt – összehasonlításul: a tavalyi férfi világbajnokságon 440 milliót osztott szét a FIFA. A női vb díjazása így is a tízszeresére nőtt a 2015-ös állapotokhoz képest, a 2019-es jutalomnak pedig a háromszorosát kapták meg az idei résztvevők.

A FIFPro jelentéséből az is kitűnik, hogy a futballisták 53 százaléka szerint nem kaptak elég pihenőt a vb előtt, kétharmaduk úgy érezte, hogy fizikálisan nincs csúcsformában, 60 százalékuk pedig a világbajnokság utáni szünetet tartotta túl rövidnek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik