A Ferencváros hatot rúgott a Puskás Akadémiának a női NB I döntőjének első meccsén

T. Z.T. Z.
2026.05.23. 17:29
null
A Ferencváros könnyedén győzte le a Puskás Akadémiát a döntő első mérkőzésén (Fotó: Fradi.hu)
A női labdarúgó NB I döntőjének első mérkőzésén a Ferencváros 6–2-re nyert a Puskás Akadémia ellen szombat délután, és egy győzelemre került a bajnoki aranyéremtől.

A szabályok értelmében a bajnoki döntőben két győzelemre van szükség a bajnoki cím megszerzéséhez, a párharc első meccsét a fővárosban rendezték, majd május 28-án Felcsúton mérkőznek meg a csapatok.

A párharc esélyese előzetesen is egyértelműen az alapszakasz győztese, a Ferencváros volt, amely ennek megfelelően fölényben is futballozott a Puskás Akadémia ellen. Az első félidőben a folyamatos hazai nyomás ellenére mégis a felcsútiak szerezték meg a vezetést, amikor a 6. percben Ashley Merill fejjel bevette a zöld-fehérek kapuját.

Nem sokáig állt azonban jobban a Puskás Akadémia, a 24. percben Nagy Vanessza gólpassza után Vlada Kubassova lőtt a kapuba bal alsó sarkába. Nagy Vanessza aztán a 44. percben a kapufát is eltalálta, ahogy a második félidő elején is – ekkor már úgy tűnt, csak idő kérdése, hogy mikor szerzi meg a második gólját a Ferencváros.

Erre a 62. percig kellett várni: Jadyn Grace Edwards volt eredményes 17 méterről, a jobb kapufa segítségével. A folytatásban a Puskás Akadémia teljesen összeomlott, a ferencvárosiak egymás után érték el az újabb gólokat. A 70. percben Nagy Vanessza megszerezte az első gólját a mérkőzésen, majd a 74. percben Zágonyi Barbara is betalált. Másfél perccel később pedig Nagy Viktória alakította 5–1-re az eredményt.

A 82. percben a csereként beállt Neea Roomsi még szépített, de az utolsó szó a Ferencvárosé volt, egy hatalmas kapushiba után Nagy Vanessza lőtt egy lépésről az üres kapuba és szerezte meg ezzel a második gólját. A Ferencváros a vártnál is magabiztosabban nyerte meg a döntő első mérkőzését 6–2-re, és az erőviszonyokat látva minden esélye megvan arra is, hogy a jövő héten Felcsúton már bajnoki címet ünnepeljen.

NŐI NB I
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
FTC–Puskás Akadémia 6–2 (Kubassova 24., Nagy Vanessza 70., 88., Edwards 62., Zágonyi 74., Nagy Viktória 76., ill. Merrill 6., Roomsi 82.)
Az egyik fél második győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Ferencváros javára
KÉSŐBB
A 3. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
17.00: MTK–ETO FC

 

Legfrissebb hírek

Férfi kézi: számos bizonytalan tényező nehezíti a pénzügyi tervezést az FTC-nél

Kézilabda
41 perce

Robbie Keane távozik az FTC kispadjáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
7 órája

Törökországban folytatja a Ferencvárostól távozó Pesics

Labdarúgó NB I
20 órája

Szerhij Rebrovot továbbra is a magyar kispad érdekelné

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:54

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:37

Robbie Keane távozik a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:56

Bamidele Yusuf: A következő idényben még jobb akarok lenni

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05
Ezek is érdekelhetik