Szlovák Kupa: öt DAC-gól, sima továbbjutás

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
2023.08.23. 20:09
null
Könnyed győzelemmel kezdett a DAC
A bősi csapat otthonában 5–1-es győzelmet aratva bejutott a 64 közé a Szlovák Kupában a Dunaszerdahelyi AC.

 

Telt ház, 3150 néző előtt, 38 Celsius-fokos hőségben lépett pályára szerdán a Szlovák Kupa 2. fordulójában a DAC, ellenfele a negyedik ligában szereplő SK Gabcikovo, vagyis a bősi együttes volt.

A Dunaszerdahely legutóbb csaknem negyven éve nyerte meg a szlovákiai kupasorozatot, s ebben az idényben az egyik nagy célja a trófea elhódítása. Már a csapat összeállítása azt sugallta, komolyan veszi a mérkőzést a sárga-kék csapat, a múlt hét végi bajnokin pályára küldötthöz képest egyetlen helyen változtatott Adrián Gula vezetőedző: bevetette Vitális Milánt. Rajta kívül még egy magyar, Csinger Márk szerepelt a kezdőben.

Esélyeshez méltón futballozott a szlovák élvonalban legutóbb ezüstérmet szerző DAC, amely Ammar Ramadan révén már a harmadik percben megszerezte a vezetést, s a szünetig további két gólt szerezve eldöntötte a továbbjutást, Matej Trusa és Ramadan volt eredményes. A második félidőben a szír futballista harmadszor is betalált, aztán egy gól itt, egy ott, 5–1-re győzött a Dunaszerdahely, s bejutott a 64 közé. Először szerepelt a DAC-ban Ales Cermák, aki tavaly ősszel még a cseh Plzen mezében Bajnokok Ligája-meccsen játszott a Barcelona ellen a Camp Nouban.

„Összességében jól játszottuk, de van még min csiszolnunk – gólszerzésben és játékban is. Nehéz volt ebben a tikkasztó hőségben játszani, de megvan a továbbjutás” – nyilatkozta lapunknak Vitális Milán, aki büntetőt harcolt ki csapatának, és a második félidőben egyik lövése a kapufán csattant.

SZLOVÁK KUPA, A 64 KÖZÉ JUTÁSÉRT 
SK Gabcikovo (IV.)–DAC 1–5

Legfrissebb hírek

Tovább tart a Zsolna remek formája, a DAC-ot is legyőzte

Minden más foci
2 órája

Kassai feltámadás a Szlovák Kupában

Minden más foci
2026.03.17. 21:11

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
2026.03.16. 11:48

Niké Liga: elhalasztják a Nagyszombat–DAC összecsapást

Minden más foci
2026.03.13. 14:45

Világi Oszkár a B-középből szurkolta ki a DAC győzelmét

Minden más foci
2026.03.09. 14:28

A DAC legyőzte a Zólyombrézót, és tovább üldözi a Slovant a Niké Ligában

Minden más foci
2026.03.08. 19:57

„Nagy pofont kaptunk” – Tuboly Máté a DAC súlyos kassai veresége után

Minden más foci
2026.03.05. 10:12

Súlyos verésbe szaladt bele a DAC Kassán, kiesett a Szlovák Kupából

Minden más foci
2026.03.04. 20:22
Ezek is érdekelhetik