Niké Liga: keleti rangadóra készül a DVTK testvércsapata

M. B.M. B.
2023.08.24. 13:18
null
Legutóbb a Zsolna ellen maradtak pont nélkül a kassaiak (Fotó: Facebook/fckosice.sk)
Az MFK Zemplín Michalovce, vagyis a Nagymihály vendége lesz az újonc Kassa a szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) ötödik fordulójában.

A pénteken 20.30-kor sorra kerülő összecsapás igazi presztízscsata lesz, egyben mindkét csapat kiemelt célja, hogy meneküljön a kieső zónából. Mindkét együttes 1–1 megszerzett ponttal a tabella utolsó két helyéről várja a folytatást. Igaz, mind az FC Kassa, mind pedig a Michalovce egy meccsel kevesebbet játszott.

„Többszáz szurkolóval érkezünk majd a nagymihályi keleti rangadóra. Jó hangulatú mérkőzésre készülünk” – nyilatkozta Geri Ádám, az NB I-ben érdekelt DVTK testvércsapataként is funkcionáló kassaiak ügyvezetője a klub sajtóosztályának. A sportvezető hozzátette, hogy a liga élmezőnyét a klub útjába sodró idényrajt után szeretnék végre elkezdeni a pontgyűjtést.

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
5. FORDULÓ
Augusztus 25., péntek
20.30:
MFK Zemplín Michalovce–FC Kosice

Legfrissebb hírek

A Ferencváros labdarúgója kénytelen volt elhagyni a szlovák válogatott edzőtáborát

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:38

Niké Liga: kétszer vezetett a DAC, de a vége döntetlen lett

Minden más foci
2026.09.20. 22:36

Szánthó Regő a 97. perces győztes góljáról: Eddig nem is tudták, hogy nekem van jobb lábam is

Légiósok
2026.09.13. 12:19

Szánthó Regő bombagólt lőtt a szlovák bajnokságban

Minden más foci
2026.09.12. 20:31

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34

Fél tucat gólt szerzett a DAC, és fellépett az első helyre

Minden más foci
2026.08.30. 19:47

Niké Liga: ötgólos dunaszerdahelyi győzelem

Minden más foci
2026.08.22. 23:03

Ezúttal a Hydro Fehérvár AV19 nyert a felkészülési mérkőzésen

Jégkorong
2026.08.22. 19:15