Labdarúgás: szegedi csapat is részt vesz a gyermekotthonok világbajnokságán

2023.08.01. 11:30
A szegedi Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató csapata is részt vesz a gyermekotthonok 8. labdarúgó-világbajnokságán, amelyet jövő szombaton és vasárnap rendeznek Varsóban.

A szervezők közlése szerint a korábbi hét kiírás során 45 ország több mint 2000 otthonban élő gyermekét látták vendégül, a mostani torna pedig három év szünet után az első lesz, miután a koronavírus-járvány eddig meghiúsította a rendezést.

A rendezők szerint a torna évről évre bizonyítja, hogy a futball képes megváltoztatni a gyermekek életét, láthatják, hogy a sport segítségével jobb esélyük van elindulni az életben.

A szegedi Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató csapata mellett 24 együttes vesz részt a lengyelországi viadalon, a játékosok 17 éven aluli lányok és fiúk. A mérkőzéseket a Legia Warszawa stadionjában bonyolítják le.

Az eseménynek – amely az Európai Labdarúgó-szövetség gyermekalapjának támogatásával valósulhat meg – sztárvendégei is lesznek, és a résztvevő országok nagykövetei, diplomatái is kilátogatnak a találkozókra.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04

Labdarúgás: vereség Albániától

Utánpótlássport
2026.10.28. 15:40

Labdarúgás: döntetlen után győzelem az U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.26. 21:16