Törökország: a bajnoki 4. szerződtette Patrick Kluivertet

M. B.M. B.
2023.07.02. 11:20
null
Patrick Kluivert Törökországban kezdi el vezetőedzői pályafutását (Fotó: Twitter/AdsKulubu)
A török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Süper Lig) érdekelt Adana Demirspor a hivatalos Twitter-oldalán jelentette be új vezetőedzője, Patrick Kluivert érkezését.

A 47 éves szakember – aki játékosként 79 mérkőzésen 40 gólt szerzett a holland válogatottban – kétéves szerződést írt alá a mögöttünk hagyott évadban a bajnokság 4. helyén végző, s ezzel az európai kupaporondra kijutó vasutascsapattal. Patrick Kluivertnek edzőként ez lesz az első felnőtt klubcsapata – 2015 és 16 között szövetségi kapitányként nyolc meccs erejéig irányította Curacao nemzeti együttesét, majd 2021-ben további hat mérkőzésen keresztül vezette a karibi válogatottat, ezúttal beugróként –, korábban dolgozott Louis van Gaal, Clarence Seedorf, illetve az újdonsült Tottenham-edző Ange Postecoglou segítőjeként is (a holland, illetve a kameruni válogatottnál, valamint az ausztrál Brisbane Roarnál), valamint megfordult a Barcelona, az Ajax és a Twente utánpótlásában is.

A korábbi kiváló csatár érkezését megelőző két évben a korábban a Milan és a Fiorentina kispadjáról is ismert Vincenzo Montella volt a „kék villámok” mestere, de a 49 éves olasz szakember a történelmi negyedik helyezés elérése után a távozás mellett döntött.

 

 

Legfrissebb hírek

Legyőzte a Fenerbahcét, közel a címvédéshez a Galatasaray

Légiósok
2026.04.26. 22:18

Mocsi Attila: Nem ezt a bánásmódot érdemlem

Légiósok
2026.04.11. 10:04

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
2026.04.09. 23:22

Tizenkilenc góllal győztük le a törököket az Eurokupa-mérkőzésen

Kézilabda
2026.04.08. 19:30

Potternél előkerül a cowboykalap, Barbarez a nyugalom szobra volt – reakciók a vb-pótselejtezők után

Foci vb 2026
2026.04.01. 11:46

Jasmin Mesanovic: Nem lesz könnyű az olaszoknak ellenünk

Foci vb 2026
2026.03.31. 09:55

Másfél millió eurót kap a koszovói futballválogatott, ha kijut a vb-re

Foci vb 2026
2026.03.30. 11:10

Vincenzo Montella változtat Koszovó ellen

Foci vb 2026
2026.03.30. 10:28
Ezek is érdekelhetik