Felkészülés: kétgólos hátrányból fordított a Real a Milan ellen – videó

S. B.S. B.
2023.07.24. 08:09
null
Jude Bellingham győzelemmel mutatkozott be (Fotó: Twitter/Real Madrid)
Felkészülési mérkőzésen 3–2-re nyert a Real Madrid az AC Milan ellen, míg az Aston Villa és a Newcastle United 3–3-as döntetlent játszott egymással.

Az Egyesült Államokban található Pasadenában, a Rose Bowl Stadionban rendezték a Real Madrid–Milan felkészülési mérkőzést, amely nem okozott csalódást a futballszurkolóknak. Az első félidőben nem remekelt a Real, míg az olaszoknak két nagy lehetőségük is akadt, amelyeket ki is tudtak használni. Először Fikayo Tomori talált be – a frissen igazolt amerikai válogatott játékos, Christian Pulisic passzából –, majd Luka Romero duplázta meg a milánói előnyt.

A második játékrészben azonban fordult a kocka, miután Carlo Ancelotti nyolc játékost lecserélt a nagyszünetben. Megtáltosodott a Madrid, és mindössze két perc alatt, Valverde duplájával ki is egyenlített. A győzelmet pedig Vinícius Júnior hozta el, aki a 84. percben egy csodálatos ívelést vett át és a kapuba helyezte a labdát – a találkozón nem mellesleg először láthattuk a Real Madrid színeiben pályára lépni a spanyolok fiatal sztárját, Jude Bellinghamet.

VINÍCIUS GYŐZTES GÓLJA

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

Szintén az Egyesült Államokban mérkőzött megy egymással a Newcastle United és az Aston Villa is, és a pasadénaihoz hasonlóan gólgazdag volt az ő összecsapásuk is. Ugyan az Aston már a hetedik percben megszerezte a vezetést és a 11.-ben meg is duplázta azt, mégsem tudott előnnyel fordulni, mert a „szarkák” Elliot Anderson góljával hamar szépítettek, majd az első félidő hosszabbításában Alexander Isak is betalált.

A folytatásban sem kellett csalódnunk a nézőknek, hiszen kevesebb mint három perc telt el a második játékrészből, és Emiliano Buendía második találatával ismét vezettek a birminghamiek. Az előnyük azonban nem tartott sokáig, mert hét perccel később Callum Wilson is gólt szerzett, amivel beállította a 3–3-as végeredményt.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
AC Milan–Real Madrid 2–3
(Tomori 25., Romero 42., ill. Valverde 57., 59., Vinícius 84.)
Newcastle United–Aston Villa 3–3
(Anderson 25., Isak 45+2., Wilson 55., ill. Watkins 7., Buendia 11., 48.)

Legfrissebb hírek

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
20 órája

A mi 11-ünk – nálunk ők pótolnák Sallai Rolandot és Varga Barnabást

Magyar válogatott
2026.09.24. 06:27

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00

Megvannak a Tottenham első góljai a PL-ben, a győzelem viszont még várat magára

Angol labdarúgás
2026.09.19. 15:40

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kétgólos előnyről esett ki otthon a Manchester United a Ligakupából

Angol labdarúgás
2026.09.16. 23:00

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59