Felkészülés: döntetlent játszott az NK Osijek a román klub ellen

P. L.P. L.
2023.07.05. 20:57
null
Darko Nejasmic (balról), Leon Barisic, Domagoj Bukvic és Kristijan Lovric lényegében az eszéki kezdőcsapat alapemberei, legutóbb a ploiestiek ellen az első félidő jutott nekik
Muraszentmártoni edzőtáborának második mérkőzését vívta a szlovéniai Tótkeresztúron a horvát NK Osijek legénysége, ezúttal a román bajnokság nyolcadik helyezett csapata, a Petrolul Ploiesti várt Stjepan Tomas vezetőedző legénységére.

 

Az eszékiek szakvezetője ezúttal kissé megkeverte a lapokat, a „kezdőjátékosainak vélt” labdarúgók mellett a keret többi tagja is kapott bizonyítási lehetőséget. Az Eszék eddigi új igazolásai, Sztefanosz Evangelu, Renan Guedes, valamint Olekszandr Drambajev is ott volt a pályán, az más kérdés, hogy Guedest bokasérülése miatt már korán le kellett cserélni.

Az odalépésektől sem mentes találkozón az első félidő hajrájához közeledve a román válogatott Constantin Budescu szerzett vezetést. Ezt követően fokozták a nyomást a fehér-kékek, akiknek Josip Spoljaric révén sikerült is egyenlíteniük, kialakítva az 1–1-es végeredményt.

Szombaton következik a muraszentmártoni pályán az NK Osijek–Fehérvár összecsapás, amelyen jobban fókuszba kerülhet a horvátok részéről a bajnokságuk nyitánya, valamint ZTE FC elleni Ekl-selejtezőbeli párharcuk.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
NK Osijek (horvát)–Petrolul Ploiesti (román) 1–1 (Spoljaric 84., ill. Budescu 35.)

Az NK Osijek frissen igazolt jobb oldali védője, a brazil Renan Guedes már az első félidőben megsérült a Petrolul Ploiesti elleni felkészülési mérkőzésen
Az NK Osijek frissen igazolt jobb oldali védője, a brazil Renan Guedes már az első félidőben megsérült a Petrolul Ploiesti elleni felkészülési mérkőzésen

 

Legfrissebb hírek

Sikeres magyar főpróba az oroszok ellen

Kosárlabda
4 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
6 órája

Kikapott az ETO, DAC–Csíkszereda döntő lesz a Duna-kupán

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 22:42

Győzelemmel vette vissza régi nevét a Honvéd a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 19:38

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Felkészülés: Jurek Gábor mesternégyesével az MTK legyőzte a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 21:50

Az U-válogatott Bakti Balázs Eszékre szerződött

Légiósok
2026.06.25. 16:48

Ezzel a kerettel készül az Újpest Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 12:21
Ezek is érdekelhetik