Felkészülés: megsérülhetett Aké, a Manchester City legyőzte a Bayernt

2023.07.26. 16:19
null
Mateo Kovacic (balra) a második meccsét játszotta a Manchester Cityben (Fotó: Getty Images)
A Manchester City 2–1-es győzelmet aratott a Bayern München felett a két csapat Japánban lejátszott felkészülési mérkőzésén. Hiába került meglepetésre hátrányba a Tottenham Hotspur a szingapúri Lion City Sailors otthonában, fordítani tudott, a második félidőben pályára lépő Richarlison pedig mesterhármast szerzett.

 

James McAtee találatával szerzett vezetést a Manchester City, a 20 éves játékos első gólját szerezte a világoskékek felnőttcsapatában. „Nagyon párás volt a levegő, és jó volt, hogy húsz perc után tartottunk egy ivószünetet, akkor már úgy éreztem, mintha negyven perce játszanánk” – vélekedett az angol középpályás.

McAtee gólja után azonban aggódó arcok lepték el a City kispadját, amikor a csapat holland hátvédjét, Nathan Akét 29 perc után elővigyázatosságból le kellett hozni.

A hajrában még két gól esett, a bajorok tinije, Mathys Tel egyenlített, majd Aymeric Laporte a 86. percben győztes gólt szerzett a Citynek.

Szingapúrban, a Lion City Sailors ellen lépett pályára a Tottenham Hotspur. AngePostecoglou csapata meglepetése negyedóra után hátrányba került, és csak az első félidő hosszabbításában, Harry Kane büntetőjével tudott egyenlíteni. A második félidő már egyértelműen az angoloké volt, pontosabban Richarlisoné. A brazil csatár háromszor is beköszönt a játékrészben, rajta kívül pedig Giovani Lo Celso volt eredményes, így alakult ki az 5–1-es végeredmény.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Bayern München (német)–Manchester City (angol) 1–2

Tokió. G: Tel (81.), ill. McAtee (21.), Laporte (86.)
Lion City Sailors (szingapúri)–Tottenham Hotspur (angol) 1–5
Szingapúr. G:
Anuar (14.), ill. Kane (45+4. – 11-esből), Richarlison (48., 52., 90+1.), Lo Celso (73.)

Legfrissebb hírek

Harry Kane nem zárja ki, hogy az NFL-ben folytassa

Német labdarúgás
18 órája

Septemberfest: hét gólt lőtt a Bayern München Schäferéknek odahaza

Német labdarúgás
2026.09.18. 22:30

Hiába lőtt gyönyörű egyenlítő gólt az Elversberg, kikapott a Bayern Münchentől

Német labdarúgás
2026.09.13. 19:56

Négy forduló után sincs gólja a nyáron 366 millió eurót költő Tottenhamnek a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.09.12. 20:27

Willi Orbánék kikaptak Comóban; kitömte Dambrauskasék kapuját a Man. United

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:05

A Bodö a szünetben kapust cserélt, majd öt gólt kapott a Bayern München vendégeként

Bajnokok Ligája
2026.09.10. 23:00

Meglepetés Gelsenkirchenben, egy pontot otthon tartott a Bayern ellen a Schalke

Német labdarúgás
2026.09.05. 20:28

A Leverkusen vagy a Dortmund nyerte meg az átigazolási hajrát?

Német labdarúgás
2026.09.04. 19:36