Szaúd-Arábia: Karim Benzema hivatalosan is aláírt az Al-Ittihadhoz

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.06.06. 20:29
null
Benzema az Al-Ittihadnál folytatja (Fotó: Nemzeti Sport)
A Real Madridtól hivatalosan is elköszönt kedden Karim Benzema, akit ugyanazon a napon este már be is mutattak új csapatánál, a szaúdi élvonal címvédőjénél, az Al-Ittihadnál.

Több ízben is beszámoltunk Benzema madridi távozásának körülményeiről, ám ez már a múlté, hivatalosan is megvan a francia aranylabdás új csapata, amely nem más, mint a szaúdi élvonal címvédője, az Al-Ittihad, amely a Cristiano Ronaldo vezette Al-Naszrt megelőzve lett első a bajnokságban, s amelyet a Wolverhamptonnál és a Tottenhamnél is megforduló Nuno Espírito Santo irányít.

Benzema évi 200 millió eurót keres majd a szaúdi bajnoknál, amelyhez kétéves kontraktus köti.

A 35 éves klasszis minden sorozatot figyelembe véve 648 mérkőzésen lépett pályára a Real Madrid színeiben, ezeken 354 gólt és 165 gólpasszt jegyzett. A Bajnokok Ligáját ötször, a spanyol bajnokságot négyszer nyerte meg, de a Király-kupában is háromszor, a spanyol Szuperkupában négyszer diadalmaskodott négy európai Szuperkupa-siker és öt klubvilágbajnoki cím mellett.

Az UEFA-nál a 2021–2022-es idény legjobbjának megválasztott Benzema 2022-ben a France Football szavazásán elnyerte az Aranylabdát is.


Legfrissebb hírek

Rijád? Dzsidda? Dehogy! Egy még nem létező szaúdi város csapatához igazolt Alexandre Lacazette

Minden más foci
20 órája

Meglepetés! Honduras tizenegyesekkel elődöntős az Arany-kupán, Mexikó is ott van a négy között

Minden más foci
2025.06.29. 08:05

Szaúd-Arábia negyeddöntős az Arany-kupán

Minden más foci
2025.06.23. 07:38

Szaúd-Arábiát is legyőzte, továbbjutott az Arany-kupán az Egyesült Államok

Minden más foci
2025.06.20. 07:22

A Cristiano Ronaldo-hatás: aranytojást tojó tyúk az aranybányában – a szaúdi futball, 2. rész

Képes Sport
2025.05.28. 12:49

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Rosszul érezte magát a meccs után, kórházba került Alekszandar Mitrovics

Minden más foci
2025.03.10. 11:56

Egygólos előnyt szerzett az Atlético elleni párharc első felvonásán a Real Madrid

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 23:00
Ezek is érdekelhetik