Női labdarúgás: az izraeli FC Kirjat Gat ellen kezd az FTC a BL-ben

P. V.P. V.
2023.06.30. 15:01
null
Pénteken sorsolták a női BL-selejtezőjének első fordulóját
A női labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójának sorsolását június 30-án tartották az UEFA svájci, nyoni központjában. Az FTC-Telekom kiemeltként várta az ellenfelét, amely az izraeli Kirjat Gat lett. 

 

A magyar bajnok Ferencváros az első csoportba került, ahol az izraeliFC Kirjat Gat ellen kezdi meg szereplését, és siker esetén az Universitatea Cluj–Spartak Myjava párharc győztesével játszik majd a továbbjutásért.

A selejtező lebonyolítása megegyezik az elmúlt néhány évben megszokottal. A novemberben kezdődő, 16 csapatos csoportkört két selejtezőforduló előzi meg, az első körben négycsapatos minitornákon kell kiharcolni a továbbjutást, míg a kvalifikáció második körében már két-két együttes játszik egymással kétmeccses, klasszikus párharcot a főtáblára kerülésért.

A selejtezőben az érintett gárdák két ágon harcolnak a továbbjutásért, az FTC-Telekom a bajnoki ágon érintett. Itt 41 alakulat száll be a küzdelmekbe, méghozzá a szövetségek rangsorában a 8. és az alatti helyre rangsorolt nemzetek bajnokai (ebben a rangsorban Magyarország jelenleg a 28. helyet foglalja el). A csapatok összesen 11, négy- és háromcsapatos, egy helyszínes minitorna keretében küzdenek meg a 11 továbbjutó helyért. A minitornák elődöntőit 2023. szeptember 6-án, a továbbjutásról döntő finálékat szeptember 9-én rendezik – a háromcsapatos csoportokban a sorsolás alapján a négyből az egyik kiemelt együttes szerencsés módon erőnyerő, és közvetlen résztvevője az adott minitorna fináléjának.

A 11 továbbjutóhoz csatlakozik a selejtező második körében három magasabban rangsorolt klub, név szerint a cseh bajnok Slavia Praha, a svéd bajnok Rosengard és az olasz bajnok AS Roma, az így kisorsolandó 7 párharc győztese pedig feljut a bajnoki ágról az UEFA Női Bajnokok Ligája főtáblájára.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
3 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
3 órája

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
6 órája

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
7 órája

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
9 órája

Lenny Joseph: Mindennap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
10 órája

Tizenegyes, öngól – a Ferencváros kiejtette a Górnik Zabrzét, jöhet a Trabzonspor az El-főtábláért!

Európa-liga
20 órája