Női futsal: a debreceni Eb-n harcol a magyar válogatott

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2023.03.17. 10:24
null
A tavalyi Európa-bajnokságon elveszítette a bronzmérkőzést a piros mezes magyar válogatott az ukránok elleni – a két csapat az idei Eb-n az elődöntőben csap össze (Fotó: MLSZ)
Péntektől vasárnapig Debrecen ad otthont a női futsal Európa-bajnokságnak. A papírforma alapján nem a magyar válogatott a legesélyesebb az aranyérem megszerzésére, de Frank Tamás szövetségi kapitány bízik a bravúrban, hogy az elődöntőben sikerül legyőzni Ukrajnát.

 

Férfi futsal Európa-bajnokságnak már volt házigazdája hazánk, nőinek még soha, így sporttörténeti esemény kezdődik pénteken a debreceni Főnix Arénában. Érdekesség, hogy az UEFA mindössze harmadszor rendezi meg a hölgyek szakágának kontinensviadalát, a magyar együttes pedig másodszor vehet részt rajta.

Tavaly Portugáliában rendezték az Eb-t, a mieink az oroszok kizárását követően szerepelhettek a tornán, mert akkor mögöttük, másodikként végeztünk a selejtezőcsoportban. Frank Tamás szövetségi kapitány csapata az elődöntőben a házigazdától 6–0-ra kapott ki, a bronzmeccset pedig 2–1-re veszítette el az ukránok ellen, s a negyedik helyen végzett.

A pénteken rajtoló Európa-bajnokságon ugyanaz a négy csapat szerepelhet, amely tavaly is a négyes döntő mezőnyét alkotta, azaz a címvédő Spanyolország, valamint Portugália, Ukrajna és a magyar együttes. A mieink viszont ezúttal maguknak köszönhetik a kvalifikációt, tavaly ősszel ugyanis Brnóban Csehországot, Bosznia-Hercegovinát és Szlovákiát megelőzve megnyerték selejtezőcsoportjukat, majd az MLSZ megkapta a torna rendezési jogát. Ráadásul a sorsolás sem kedvezőtlen, a lehetséges ellenfelek közül talán a legkevésbé erőssel, Ukrajnával vívjuk pénteken az elődöntőt.

„Igen, hallottam néhány véleményt, hogy az ukránok a legkönnyebben verhetők, ami talán igaz is, de egyelőre ők is előttünk járnak – hangsúlyozta Frank Tamás szövetségi kapitány.  – Tavaly szoros mérkőzést játszottunk velük az Eb bronzmeccsén, de aki látta a találkozót, megerősítheti, a játék képe nem volt ennyire kiegyenlített. Úgy gondolom, azóta sikerült előrelépnünk, fejlődnünk, szeretném, ha többet lenne nálunk a labda, több támadást kezdeményeznénk. Nagy tett lenne győzni pénteken.”

A szakember csütörtökön már érezte, kicsit feszültebbek a lányok, ezért csapatépítő programokkal igyekezett oldani a hangulatot. A válogatott játékosai amatőrök, vagyis munka mellett futsaloznak, akadt olyan, aki csütörtök reggel is még dolgozni ment, utána csatlakozott a válogatotthoz.

„A merítési lehetőség sem túl nagy a magyar mezőnyben, tizennyolc játékossal kezdtük el a felkészülést – folytatta Frank Tamás.  – Bizonyos szempontból kellene a versenyhelyzet, másrészt viszont ezek a lányok egységes csapatot alkotnak, szeretnek együtt lenni. A hazai rendezésű torna feldobhatja őket, de ugyanúgy bénítólag is hathat, ezért folyamatosan igyekszünk levenni róluk a terhet.”

Pénteken tehát a mieink Ukrajna ellen juthatnak a vasárnapi döntőbe, a másik ágon a két favorit, Spanyolország és Portugália találkozik.

A magyar válogatott kerete
Kapusok:
Hargas Annamária (TFSE-Bestrong), Torma Lilla (DEAC)
Mezőnyjátékosok: Fábián Rebeka (Budaörs Futsal), Folk Zsuzsanna (TFSE-Bestrong), Fülöp Diána (DEAC), Gruber Brigitta (TFSE-Bestrong), Horváth Viktória (DEAC), Koch Fruzsina (Budaörs Futsal), Kota Gabriella (TFSE-Bestrong), Krascsenics Petra (2F-Bau Tolna-Mözs), Szalkai Kitti (2F-Bau Tolna-Mözs), Tóth Nóra (DEAC), Üveges Katalin (DEAC), Varga Adél (TFSE-Bestrong)

NŐI FUTSAL EURÓPA-BAJNOKSÁG,
DEBRECEN
Március 17., péntek
Elődöntő
16.00:
Spanyolország–Portugália
19.30: MAGYARORSZÁG–Ukrajna (Tv: M4 Sport)
Március 18., vasárnap
16.00:
bronzmérkőzés
19.30: döntő

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik